Lucca, Puccini szülőhelye, a száz templom városa
Lucca mintha egy idegen test lenne a toszkán tartományon belül, a szokásai, a nyelvjárása, a hagyományai is megkülönböztetik Toszkána többi városától. S ennek az a legnyomósabb oka, hogy a terület városállami közül Lucca az egyetlen, amelyet egészen 1847-ig nem sikerült bekebeleznie a Toszkán Nagyhercegségnek, egészen a 19. század közepéig megőrizte a függetlenségét. Mintha egy önálló sziget lenne Toszkánán belül, s ezt a benyomást a monumentális városfalak is megerősítik, amelyek védően mintegy körbefogják a városmagot.
Lucca fekvése ideális, kb 15 kilométerre helyezkedik el a tengerparttól, s kb egy órára az Appeninekben lévő sípályáktól. Télen-nyáron rengeteg kikapcsolódási lehetőséget kínál az idelátogató turistának a környéke és maga a város is. Rendkívül gazdag történelmi emlékekben, műalkotásokban. Itt született az egyik leghíresebb olasz zeneszerző, Giacomo Puccini, a Pillangókisasszony, a Bohémélet, a Turandot és sok más opera alkotója, akinek a szülőháza még mindig látható és látogatható a Szent Mihály templom szomszédságában. Nagyon sok érdekes eseményt rendeznek itt meg minden évben, például a Lucca Summer Fesztivált, a Lucca Comics & Games (a képregények, animációs- és videójátékok, fantasy történetek kedvelőinek a találkozóját) és a minden hónap harmadik szombatján és vasárnapján zajló antikvárius kirakodóvásárokat.
Lucca eredete az ősi időkbe nyúlik vissza. A város nevének a jelentése valószínűleg a ligur Luk szóból származik, ami mocsaras, lápos területet jelent. Lucca i. e 180-ban válik római kolóniává. Egészen pontosan tudjuk az ásatások alapján, hol helyezkedett el a római korban Lucca főtere, a Fórum, hol húzódtak a városfalak, hol állt az amfiteátrum, hiszen ezek maradványaival még ma is találkozhatunk a városban. Az osztrogót, a bizánci, a longobárd és a frank időszak után Lucca a 12. században válik önálló városállammá, akkor függetlenítette magát a német-római császár fennhatósága alól. A luccai köztársaság kormányzása néhány gazdag arisztokrata család kezében volt. Ezek a patríciusok textilkereskedelemmel és selyemszövetek gyártásával foglalkoztak. A középkorban Lucca messze földön híres volt a csodaszép, finom selyemtermékeiről. A nyersselyem hosszú és viszontagságos utat megtéve a Távol Keletről érkezett Luccába részben vízi részben szárazföldi úton. Miután kézhez kapták az alapanyagot a luccai mesterek, azonnal elkezdték annak feldolgozását. A hosszú műveletek végterméke a finom, elegáns, színes selyemszövet, amelyet Nyugat-Európa legfontosabb piacain értékesítettek. Rendkívül szigorú törvények garantálták az áru minőségét és az eredetét. Az arisztokrata családok a kereskedelmi kapcsolataiknak köszönhetően befolyásos ismeretségekre tettek szert, sokszor diplomáciai feladatokat is elláttak. Jónéhány luccai családból származó követ, tanácsadó tevékenykedett az európai hercegi és királyi udvarokban.
A 13.-14. században a különböző toszkán városállamok közötti harcokból Luccának sem sikerült kivonnia magát, állandó háborúk fémjelzik ezt az időszakot Pisa és Firenze ellen. Egyetlenegyszer sikerült a gyűlölt pisaiaknak, az ősi ellenségnek elfoglalnia Luccát, 1314-ben. Három évig tartott a pisai uralom, míg végül is 1317-ben egy felkelés elűzi a hódítókat, s ettől kezdve egészen 1847-ig megőrzi a függetlenségét a luccai állam.
A 15. század elején a belső pártharcokból, az ellenségeskedő családok küzdelméből a Guinigi család emelkedett ki, Paolo Guinigi egyeduralmat hozott létre. A többi reneszánsz családhoz hasonlóan egy fényes udvart alakított ki maga körül, művészeket, írókat, építészeket hívott Luccába. Az ő felesége Ilaria del Caretto, az ő megbízásából készült Ilaria csodaszép síremléke, amely ma a Dómban látható.
Városfalak
A leghíresebb, leglátványosabb látnivaló a monumentális 16. századi városfal, amely még ma is övezi Luccát, bástyái a városállam szabadságának és hatalmának a szimbólumai voltak. 1544 -ben kezdődik a mű építése, a munkálatok majdnem 100 évig tartanak. Kb 5 milllió téglát használtak fel a munkások csak a föld feletti falak megépítésére. Tizenegy bástya sorakozik meghatározott távolságokban egymástól, 30 méter szélesek a földsáncok. A földalatti helységekben tárolták a muníciót, a lőport. Hogy még bevehetetlenebbé tegyék a kb 4 km és 700 méter hossszúságú falakat egy széles vizes árkot ástak a védvonal mentén, s kiirtották az összes növényzetet is kb 700 méteres távolságban. A munka végére Lucca bevehetetlenné vált. A sors iróniája, hogy ennek a gigantikus védelmi rendszernek egyetlenegy ostromot sem kellett kiállnia. A luccaiak ízig vérig kereskedők, jó alkudozási képességgel megáldott diplomaták voltak, inkább lefizették az ellenfeleket, hosszas alkudozásokba, tárgyalásokba bocsátkoztak, igyekeztek minden áron elkerülni az esetleges ostromot. Egy esetben bizonyult mégis életmentőnek az erődítményrendszer, 1812-ben, amikor a Serchio folyó elöntéssel fenyegette a várost. Lezárták és homokzsákokkal betömték a kapukat, s így a folyó nem tört be a belvárosba. A 19. század első felében egy Nottolini nevezetű építész ötlete alapján, ahelyett, hogy lerombolták volna a feleslegessé vált védműveket, ahogyan nagyon sok más városban tették, egy közparkot hoztak itt létre. Árnyas sétányokat alakítottak ki a sáncokon, játszótereket a bástyák belsejében. A luccaiak és a turisták is nagyon szívesen sétálnak, kocognak itt. A legjobb ötlet azonban a biciklik bérlése, egy teljesen más szemszögből láthatjuk így Luccát, kényelmesen körülbiciklizve az egész várost.
Szent Frediano templom
A Szent Frediano templomot a hagyomány szerint Szent Frediano, egy ír származású luccai püspök alapította a 6. században. A régi templomot a 13. században építették újjá. Ma ezt az épületet látjuk. Egy 13. századi remekművű mozaik díszíti a homlokzatot, amely Jézus mennybemenetelét és az apostolokat ábrázolja. Néhány nagyon érdekes műalkotás várja a román stílusú belső térben a látogatót. Érdemes szemügyre venni a hajókat elválasztó oszlopokat és oszlopfőket, amelyek között nem találunk két egyformát, hiszen többségük ókori eredetű, újrafelhasználták a római kori, a középkorban már romos épületek maradványait az építők.
A templomban nyugszik Lucca egyik legkedveltebb figurája, Szent Zita, aki a 13. században a szomszédos Fatinelli család palotájában szolgált. Már életében nagyon népszerű volt Luccában, hiszen erejéhez mérten támogatta az elesetteket. Az egyik csodája nagyon hasonlít Árpádházi Szent Erzsébet legendájához. Zita a kötényében elrejtve ételmaradékokat csempészett ki a palotából, hogy segítse az éhezőket. A ház ura azonban rajtakapta, s megparancsolta neki, hogy mutassa meg a köténynek a tartalmát, ahonnan rózsák és más virágok bukkantak elő. Éppen ezért Szent Zita napján, április 27-én a templom előtti teret virágokkal díszítik a csodára emlékeztetvén minket.
További információk Szent Zitáról »
A baloldali hajóban egy bolognai származású festőművész mutat be néhény történetet Szent Frediano életéből. A bejárattól jobbra pedig egy csodaszép 12 századi márványból faragott keresztelőmedence áll, amelynek domborművei a hónapokhoz kötődő tevékenységeket, Mózes történetét és az Apostolokat ábrázolják. Egészen pontos információk nincsenek arról, hogy kik voltak a művészek, valószínűleg 3 különböző szobrász dolgozott az alkotáson.
Szent Márton Dóm
A Szent Márton Dómot a 11. században építtette Lucca egyik kiemelkedő egyházi személyisége Anselmo da Baggio, aki később II. Sándor néven lesz pápa. A homlokzat a luccai román stílus remekműve, színes márványintarziával kirakott, márvány domborművekkel díszített. A baloldali hajó bejárata felett Nicola Pisano, pisai származású szobrász faragta a Jézus levételét a keresztfáról ábrázoló művet.
A Dóm bejárta előtti árkádok alatt helyezkedtek el a középkorban a pénzváltók pultjai. Rengeteg zarándok érkezett ide Európa minden szögletéből, akik természetesen különféle pénzeket hoztak magukkal, s ezeket a fizetőeszközöket itt lehett a luccai valutára átváltani. Valószínűleg a pénzváltók nem viselkedtek mindig becsületesen, s éppen ezért a templom vezetői egy feliratot vésettek a homlokzat baloldali felületére. A szövegben arra szólítják fel a pénzváltókat, hogy ne vágják át az ügyfeleket, legyenek becsületesek velük szemben.
Szintén a homlokzaton, az egyik oszlop mellett a jobb oldalon láthatunk egy titokzatos labirintust, amelynek a jelentéséről nagyon sokat tanakodtak és tanakodnak még ma is a történészek. Valszínűleg a zarándoklat szimbólumaként lehet értelmezni, mivel találunk ehhez hasonló jeleket más templomokban is, például a francia Chartres Katredálisában. A labirintus mutatja meg azt a bonyolult utat, amelyen át a hívő eléri az üdvösséget.
A belső tér három hajóra oszlik, s a román stílusú külsőtől különbözően itt a gótika jegyeit fedezhetjük fel. A leghíresebb látnivaló a Dóm belsejében az úgynevezett Szent Arckép, egy titokzatos feszület, amelyet a legenda szerint Nikodemus faragott, aki Jézus Keresztrefeszítésének volt a szemtanúja, s a feszületen Jézus arcát örökítette meg. Az elbeszélés szerint Nikodemus többször megpróbálkozott az arckép kifaragásával, de nem sikerült megbirkóznia a feladattal, s végül teljesen kimerülve elaludt. S amikor reggel felébredt, akkorra valaki elvégezte helyette a munkát. A 12. századtól őrzik Luccában ezt az értékes ereklyét, amely zarándokot tömegeit vonzotta a városba. A feszület egy reneszsánsz korban tervezett nyolcszög alaprajzú kápolna belsejében látható. Minden évben egy díszes körmenettel ünneplik az ereklyét, szeptember 13-án, a Szent Kereszt felmagasztalásának az előestéjén. Ilyenkor minden világítást lekapcsolnak a belvárosban, a körmenetet csak az ablakok és ajtók keretei köré rakott gyertyák világítják meg, a feszületet pedig ékszerekkel díszítik és elagáns, drága ruhákba öltöztetik.
A késő gótika és a kora reneszánsz egy remekműve is ebben a templomban látható, Ilaria del Carretto síremléke, Jacopo della Quercia alkotása 1408-ból. Minden Luccába látogatónak látnia kell ezt a lélegzetelállítóan szép és megható művet, amelyet a Dóm sekrestyéjében őriznek. Ilaria del Carretto Paolo Guiniginek, Lucca urának a második felesége volt, aki mindössze 26 éves korában halt meg, miközben a második gyermekének adott életet. A szomorúságtól megtört férj egy fényűző síremléket szeretett volna állítani a felesége emlékére, s az egyik legnépszerűbb szobrászt, az elsősorban Siénában dolgozó Jacopo della Querciát bízta meg a mű elkészítésével. A művész eleget tett Paolo Guinigi kérésének, szinte önmagát felülmúlva egy márványcsodát hozott létre. A szobor a fiatal és gyönyörű Ilariát ábrázolja mintha álomba merült volna. Az az érzésünk, hogy a következő pillanatban a szobor megelevenedik, s a fiatal lány felébred. A szobrász rendkívül aprólékosan minden részletet megmutat. Az elegáns magas nyakú, bő ujjú, a mellrész alatt elszorított ruha a francia divatot tükrözi a 15. század első éveiben. Valószínűleg vagy ebben vagy egy ehhez hasonló ruhában temethették el a fiatal feleséget. Az öltözék puha, lágy redőkben takarja Ilaria testét. A feje alá egy kispárnát helyezett a művész, hogy kényelmesebbé tegye a fekhelyet Ilaria számára. A haját egy virágokkal díszített kerek pántszerűség tartja, amely körbefogja a szabályos ovális arcot. Néhány hajtincs kiszabadult a frizurából a homlokán. A lába mellett ott ül, mintegy Ilaria álmát őrizve a hűséget jelképező, szintén rendkívül élethű kiskutya. Mintha egy gótikus hercegnő álmát vigyázná. A koporsó rövidebb oldalán a Guinigi és a Carretto család címere, a hosszabbik oldalon pedig szárnyas puttók és növényi motívumok láthatók.
Via Fillungo
Félkörívben, szabálytalan kacskaringós formában szeli át ez az utca a belvárost. Eredetileg minden Luccába érkező zarándok végighaladt rajta. A Fillogo kastélyról kapta a nevét, amely Luccától nem messzi található. Ebben a kastélyban az a gazdag család lakott, amely az utca épületeinek nagy részét birtokolta a középkorban. A Fillungo utca a luccaiak korzója, a szombat délutáni találkozók helye, elegáns üzletekkel, történelmi kávézókkal, bárokkal.
Az egyik legrégebbi épület az út mentén a Casa Barletti-Baroni a középkorból. Eredetileg a külső homlokzaton egy fából készült létraszerűség volt lépcső gyanánt, amelyen keresztül meg lehetett közelíteni a felső szinteket. Vész esetén felhúzták a létrát, s bezárkóztak a termekbe. A ház egyben lakhely, munkahely, s védelmi célokat is szolgál akkoriban. A földszinten helyezkedett el a műhely és az üzlet, a legfelső emeleten pedig a konyha. A homlokzaton látható kör alakú nyílások a szellőztetést szolgálták. A hideg téli napokon elegendő volt kinyitni ezeket a kis nyílásokat, s nem az egész ablakot, így levegőztették a házat.
Majdnem szemben áll a Szent Kristóf templom márványintarziás homlokzattal, s nem messzi emelkedik az Óratorony, a város legmagasabb tornya az 50 méterével. 207 lépcső megtétele után nagyon szép kilátás nyílik a városra.
Szent Mihály templom a Fórumon
Az ókori fórum helyén építették ezt a templomot a 11. században Anselmo da Baggio püspök korában román stílusban A homlokzat csúcsán látható Szent Mihály arkangyal szobra, fémből készült mozgatható szárnyakkal. A főhomlokzat márványintarziái a luccai selyemszövetek mintáit idézik fel állati és növényi motívumokkal, vadászjelenetekkel, geometrikus elemekkel. A tér a város kereskedelmi és politikai életének a központja a középkorban. Itt tartották az élelmiszerpiacot, itt volt a császári helytartó székháza.
Az Amfiteátrum tere
Az Amfiteátrum tere, az egyik legszuggesztívebb hely a városban, hírnevét az ellipszis formájának köszönheti, s a színes magas és keskeny homlokzatú épületeinek, amelyek a teret körülveszik. Az i. sz. 1. vagy 2. században itt egy kb 10 000 néző befogadására alkalmas amfiteátrumot építettek, amely a népvándorlás korában romba dőlt, hiszen senki sem foglalkozott a karbantartásával. A félig meddig romos épületet kőbányaként használták a város lakói. Széthordták a maradványok nagy részét, s ezekből építették fel a lakóházakat, templomokat. A korábban a nézők számára fenntartott részekre pedig újabb épületek kerültek, majd az arénaként használt részt is teljesen beépítették lakóházakkal. A tér a mai kinézetét egy 19. századi városépítő művésznek köszönheti. Lorenzo Nottolini ötletét követve megsemmisítették a tér közepét elfoglaló lakóházakat, megtartották a régi amfiteátrum maradványaira íves formában felhúzott házakat, kialakították a 4 bejáratot, amelyeken át meg lehet közelíteni a teret. A tér maga ma egybeesik az arénával, a cirkuszi játékok helyszínével. A teret övező épületek földszintjeit hangulatos kávézók, bárok, éttermek foglalják el kiülős teraszokkal. Ha a házak hátsó homlokzatát megfigyeljük, néhány helyen még láthatók az ókori márványtömbök kicsit megkopott, rücskös sarkai a vakolatréteg alatt.
Guinigi torony
Lucca egyik szimbóluma ez a különleges lakótorony, amelyet a város nagyon sok pontjáról lehet látni. Azonnal felhívja magára a figyelmünket, hiszen a tetején egy kis liget van néhány örökzöld, terebélyes lombú fával. Ez a torony is látogatható, s a 45 méteres magasságból nagyszerű a kilátás Luccára és a környékérea. A tornyot a 14. században építette a Guinigi család. Egy legendát is el szoktak mesélni a toronyról, amely a család fejéhez, Paolo Guinigihez fűződik. A legmagasabb fát a toronyra a 15 század elején maga Paolo ültette, s amikor Francesco Sforza fogságába esett az általa ültetett fa előre jelezte a halálát összes levelének a lehullásával.
Puccini szülőháza
Puccini 1858 december 22-én született Luccában. Egy zenészcsalád sarja, a nagyapja és az édesapja is zenészként, zeneszerzőként tevékenykedett. Egy nagyon népes családban látja meg a napvilágot, hat lánytestvér és egy fiútestvér társaságában nevelkedik. A zene világába édesapja vezeti be gyermekkorában, ezt követően különböző luccai zeneiskolákban tanul, míg végül 22 éves korában kerül el Milánóba a konzervatóriumba. Gyerekkorát és kamaszkorát Luccában tölti, s ezt követően is sokszor visszatér ide.
A Szent Mihály templom közelében található lakásba 1815-ben költözik a család, a nagypapa halála után. Itt született Giacomo Puccini, s itt keresztelték meg őt a születése utáni napon.
1864-ben halt meg az édesapja, mikor Giacomo mindössze 6 éves volt. Az édesanyja halála után, 1884-ben bérbe adják a lakást, mivel a két fiú, Giacomo és Michele idejük nagy részét Milánóban töltötték. A lánytestvérek pedig mindannyian férjhez mentek Iginia kivételével, aki apáca, tehát nem volt szükségük a házra. Éppen ezért a lányok lemondanak a lakásról a két fiú javára, akik 1889-ben eladják azt a sógoruknak, de megtartották maguknak a jogot, hogy visszavásárolhassák a lakást. Csak a Manon Lescaut (1893) sikere után lesz anyagi lehetősége Puccininek arra, hogy visszavásárolhassa a házat, amely attól kezdve a Puccini család tulajdonában maradt. 1974-ben Puccini menye, Rita Dell'Anna a Puccini Alapítványnak adományozza a lakást azzal a szándékkal, hogy alakítsák át múzeummá. 1979-ben nyílik meg a múzeum, amelyben olyan állapotban láthatjuk a lakást, amilyenben a fiatal Puccini idejében lehetett.
Moriconi Controni Pfanner palota
A 17. század végén a 18. század elején épült barokk stílusban, s egy gazdag kereskedő család, a Morriconiak tulajdonában volt sokáig. Ők végül is Lengyelországba települnek át, s a tulajdonjog a Controni családhoz kerül. 1860-ban Felice Pfanner, svájci vállalkozó vásárolta meg a palotát és a kertet, azzal a céllal, hogy egy sörgyárat alakítson ott ki. A sörgyártást német területekről érkezett mesterek vezették, s egészen 1929-ig működött. A palota háta mögötti lugasok alatt abban az időben kertet alakítottak ki, ahol a lugas árnyékában lehetett ízlelni az itt előállított sört. A palota mind a mai napig a Pfanner család tulajdonában van.
Az épület mögötti kertre a városfalakról lehet nagyon szépen rálátni. A fősétányt szobrok díszítik, középen pedig egy nyolcszög alaprajzú medence található allegórikus szobrokkal. A kert végén a falak mentén a Limonaia (a citromház) zárja le parkot.
Luccai édességek
Toszkánában is minden városnak megvan a maga ételkülönlegessége, amely kizárólag csak arra a vidékre jellemző. Így van ez Lucca, Puccini szülővárosa esetében is. Ez alkalommal Lucca legkülönlegesebb édességeiről szeretnék beszélni, hiszen Luccában jártunkban-keltünkben egyik pékség és cukrászda a másikat éri, s a kirataikban csábítóan ott sorakoznak a luccai cukrászok és pékek remekművei.
Buccellato
A leghíresebb a hagyományos sütemények közül a buccellato, amelynek az eredete az ókori Róma birodalom idejébe nyúlik vissza. A helyi mondás szerint ha valaki Luccában megfordulván nem kóstolta meg ezt az ánizsos édeskenyeret, akkor olyan mintha nem is járt volna sohasem itt. Ma az év bármelyik hónapjában megtalálható a cukrászdák polcain, de korábban az év egy meghatározott időszakához fűződött a készítése. Egészen pontosan a szeptemberi egyházi ünnepséghez, a Szent Kereszt felmagasztalásának a napjához, amikor Lucca legnevezetesebb ereklyéjének, a Szent Arcképnek a tiszteletére rendeztek ünnepélyes körmeneteket és miséket a városban.
Valószínűleg a latin „buccella”, azaz boccone (falat) szóból származik az elnevezése. Az ókori Rómában egy kerek formájú cipó volt, amelyet a katonáknak osztogattak, éppen ezért a katonák kenyereként is emlegették. A középkorban pedig az édeskenyeret hívták így. Eredetileg karika formájúra sütötték, mert így kényelmesen fel lehetett fűzni az alkarra, mintegy karkötőszerűen, s ez megkönnyítette a hazavitelt a pékségből. Elsősorban a vasárnapi ünnepi edéd lezárásaként fogyasztották desszertként.
Legelőször egy 1485-ből származó dokumentum említi a buccellato nevét, amikor is azzal vádoltak meg egy luccai asszonyt egy bírósági eljárás során, hogy megmérgezett bucellatóval tette el láb alól a hűtlenkedő férjét.
Egy 1578-ból megmaradt másik forrás is tanúsítja a buccellato népszerűségét. Az állandóan pénzhiánnyal küszködő városi kormányzat is szemet vetett a buccellatóra. Annyira sokan fogyaszthatták, hogy megérte adót is kivetni az árusítására, s az ebből az adóból befolyt pénzből finaszírozta a város a Serchio folyó gátjainak a megerősítési munkálatait.
Ma többféle formában készítik, lehet cipóalakú vagy fonottkalácsra hasonlító és természetesen a régi karikaforma is dívik még. Nem létezik „a”buccellato recept, nagyon sokféleképpen készítik, de a főbb alapanyagok kihagyhatatlanok: a mazsola és az ánizsmag, ez utóbbi adja meg a kalács jellegzetes alapízét.
Luccában nagyon sok helyen meg lehet kóstolni ezt a süteményt, de talán az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő hely a Taddeucci cukrászda, amely 1881 óta létezik. Nem nehéz megtalálni, mert a város egyik leghangulatosabb terén, a Fórumon levő Szent Mihály (San Michele al Foro) templom mögött található. Egy régi pékség benyomását kelti a látványos, mindenféle süteménnyel telirakott kirakatával.
Pan Puccini
Szintén a Taddeucci cukrászda különlegessége a Pan Puccini (Puccini kenyere). Giacomo Puccini, a híres zeneszerző egyik ősének a felkérésére a Taddeucciak találták ki ezt az édességet, akik felhasználták a család kertjében álló fügefák termését. Az édeskenyér egy másik változatáról van szó, amelynek a legfontosabb hozzávalói mind fellelhetők a környéken. A tengerparti sávban elhelyezkedő San Rossore fenyői adják a kalács készítésére felhasznált fenyőmagot, a várost körülvevő dombok szőlői a mazsolát és a desszertbort, a Vinsantot, s a fügéért sem kell messzire menni, hiszen a vidéken szinte mindenfelé, sokszor spontán nőnek a fügefák.
Torta con becchi
A harmadik luccai édességspecialitás pedig a Torta con becchi (Csőrös torta a szó szerinti fordítása). Az elnevezés oka az, hogy háromszög alakú, a madarak csőrére emlékeztető formájú linzertészta darabokkal díszítik a torta szélét, szinte kakastaréjszerűen. Egy nagyon furcsa sütemény, hiszen az egyik legfontosabb összetevője a mángold vagy a spenót, választás szerint. Egy édesség tipikus hozzávalóit (a linzertésztát, a fahéjat, a mazsolát és a fenyőmagot) zöldségekkel keverik össze a készítés során. Éppen ezért nagyon megtévesztő a kinézete is. Amikor legelőször felfedeztem egy pékségben, azt gondoltam, hogy egy sós, zöldséges lepényről van szó, hiszen erre emlékeztet. Nem is vonzott túlságosan az ötlet, hogy megkóstoljam, de kellemesen csalódtam, mert egy nagyon különleges, a sós és az édes ízvilágot egyesítő különleges tortáról van szó. Az alapja a kerek linzertészta, s erre kerül rá az édes-sós zöldséges töltelék.
A zöldséges változaton kívül létezik egy hagyományosabb csokis torta is, de ha már valaki Luccában jár, akkor érdemes az igazit kipróbálni. Az egyik kedvenc helyem erra a célra a Chifenti pékség, amely a San Paolino utcában található.