Firenze legismertebb műemlékei

Firenze műemlékeinek a részletes leírására többezer oldal sem lenne elegendő, így hát  a teljesség igénye nélkül csak a legérdekesebb, a leghíresebb látnivalókat fogom röviden bemutatni, például a csodaszép márványintarziával burkolt Dómot, a reneszánsz remekműveivel díszített Signoria teret, az Uffizi képtárat.

Uffizi képtár

A képtár nemcsak Olaszország, hanem az egész világ egyik legértékesebb és leggazdagabb gyűjteménye. A múzeum megalapítása szintén a Medici család nevéhez fűződik. Az elnevezés maga "irodákat", "hivatalokat" jelent, mivel a XVI század végén, amikor elkészült az U-alakó épület, a földszinten helyezkedtek el Toszkán Nagyhercegség hivatalai. Az első emeleten kaptak helyet a Mediciek udvari művészeinek a műhelyei, a legfelső szinten pedig a család gyűjteményei.

A képtárban természetesen az olasz művek vannak többségben, a toszkán és a velencei iskola remekművei, de a németalföldiek, németek és franciák is képviseltetik itt magukat. Csak néhány alkotást szeretnék kiemelni a leghíresebbek közül. Itt őrzik Botticelli két remekművét a Vénusz születését és a Tavaszt, itt láthatjuk Michelangelo fesményét a Tondo Donit, Tizianótól az Urbino Vénuszt, Leonardo da Vincitől pedig a Három királyok imádását és az Angyali üdvözletet. Ezenkívül Raffaello, Piero della Francesca, Filippo Lippi, Giotto, Caravaggio festményeket is megcsodálhatunk itt, hogy csak legismertebbeket említsem.

A festményeken kívül ókori, elsősorban római kori szobrok kísérik a látogatót a termeket összekötő folyósok falai mentén.

Vasari folyosó

Firenze különlegessége ez a folyosó, amely a Pitti palotát és a Városházát köti össze egymással. 1565-ben Giorgio Vasari építette meg a Mediciek megbízásából ezt az átjárót, amelyet a Medici család tagjai használtak. Miután átköltöztek a Pitti palotába ezen a folyosón juthattak vissza a hatalom központjába, a Palazzo Vecchioba. Így nem keveredtek az egyszerű emberekkel, nem tették ki magukat merényletek veszélyének, s a folyosóban elrejtőzve ki is hallgathatták az alattvalóikat, lemérhették a város hangulatát.

A folyosó ma is áll még, itt őrzik a világ keghíresebb önarcképgyűjteményét. A Medici család korába nyúlik vissza ez a kollekció is, amely ma is gyarapodik, hiszen ma élő művészek is elküldik ide az Önarcképeiket.

Ponte Vecchio (Öreg Híd)

1345-ben épült Firenze legjellegzetesebb hídja, a Ponte Vecchio. Érdekessége az, hogy szinte fecskefészekszerűen odatapadnak a híd mindkét oldalára a kis házikók, amelyekben aranyművesek árulják a portékájukat. Ez a hagyomány a XVI század végén kezdődik. Korábban a híd üzleteiben kaptak helyet a hentesek boltjai, mivel így könnyen megszabadulhattak az elromlott árutól, egyszerűen beledobálva az el nem adott húsmaradványokat az Arno folyóba. Ezt a szokást higiéniai okokból e a Mediciek betiltották, s a hentesek helyébe ékszerészek költöztek a hídra 1583-tól kezdve. A város leghíresebb ötvösmestere a reneszánsz korában Benvenuto Cellini, akinek a mellszobrát a híd közepén láthatjuk.

Santa Maria Novella templom

Több mint 700 éve a domonkosok temploma és kolostora az óváros peremén elhelyezkedő Santa Maria Novella templom. A XIII században két domonkos szerzetes tervei alapján kezdték el építeni gótikus stílusban. A márványberakásos homlokzatdísz csak 1470-ben készült el Leon Battista Alberti rajzai alapján. A templom mellett jobbra és balra a temetőkert és a kolostor található.

A belső térben az olasz gótika és a reneszánsz korának leghíresebb képviselő dolgoztak a XIII század végétől kezdve. Láthatunk itt egy Giotto feszületet, aztán egy Massaccio remekművet, a Szentháromságot ábrázoló freskót, amelynek a háttere már háromdimenziósnak tűnik. Itt van az egyik kápolnában Brunelleschi fából készült feszülete, egy Brunelleschi és Donatello közötti versengésnek az eredménye,. S végül a főoltár mellett megcsodálhatja a látogató Domenico Ghirlandaio színpompás freskóit, amelyek a reneszánsz Firenzét, az előkelő firenzei polgárok életét mutatják be vallásos témákat ábrázoló műveken keresztül.

San Marco kolostor

A domonkosok firenzei kolostora Fra Angelico meghitt, derűs, harmóniát sugárzó freskóinak köszönhetően a kora reneszánsz egyik gyöngyszeme. Nagyon ritkán fordul elő az, hogy több száz év elteltével eredeti környezetben, nagyszerű állapotban, s ilyen mennyiségben maradjon meg egy művész szinte egész életműve. Itt ezt történt.

Maga az épület is érdekes, Michelozzo tervei alapján épült a XV században. A varászlatos belső kerengőből nyílik a zarándokok terme. Itt pihenhettek meg azok az egyszerű zarándokok, akik Rómába igyekeztek, hogy Szent Péter sírjánál imádkozhassanak. A XX század elején itt gyűjtötték össze Fra Angelico szinte minden, Firenzében fellelhető táblaképét a XV századból.

A kerengő másik oldalán, a káptalanteremben szintén a szerzetes-festő freskóit láthatjuk, a középpontban a monumentális Keresztrefeszítéssel. Nem messzi a káptalanteremtől indul a lépcső, amelyik a felső szintre vezet. Ez a legvarázslatosabb része az egész múzeumnak. A picike, spártai egyszerűségű szobácskák börtöncellára emlékeztetnek. S mindegyik cellában egy-egy freskót láthatunk, amely Jézus életéből ábrászol egy-egy történetet. A freskók egy része Fra Angelico, más része a tanítványainak a munkája. A leghíresebb mű az Angyali Üdvözlet, amely a lépcsőfeljárat mellett fogadja a látogatót.

Fra Angelicon kívül a kolostor másik híres lakója Girolamo Savonarola volt a XV század végén, aki a perjeli tisztet is betöltötte egészen addig amíg 1498-ban le nem tartóztatták, s ki nem végezték eretnekség vádjával. Megmaradt a cellája, néhány ereklye, s emléktárgy.

Orsanmichele templom

Kevésbé ismert műemléke Firenzének ez a gótikus templom, amely a Dóm és a Városháza között félúton helyezkedik el. Minden turista elmegy mellette legalább egyszer firenzei tartózkodása alatt, mindenki felfigyel rá, de kevesen mennek be, pedig nagyon érdekes a belső tere. Furcsa az épület formája is, egyáltalán nem hasonlít a többi templomra, majdnem szabályos négyzet alaprajzú, kétemeletes, nincsen harangtornya. A furcsaság oka az, hogy eredetileg a földszinti nyitott loggia alatt a gabonapiac helyezkedett el, s csak a XIV században alakítottták át a piacot templommá, mivel a  loggia egyik oszlopa mellett egy csodatévőnek számító Szűz Mária képet őriztek, s a firenzeiek idejártak imádkozni.Éppen ezért lezárták a földszintet a kőcsipkés ablakokkal, s így alakult ki a templom.  

Ezt követően a céhek pártfogása alá került az épület, mivel a középkorban a céhek székhelyei a környéken koncentrálódtak. Minden céh elkészíttette a korszak legdivatosabb szobrászaival a saját céhének a védőszentjét ábrázoló szobrokat. Ezek a művek díszítik a fülkéket a homlokzaton. A leghíresebb reneszánsz kori szobrászok dolgoztak itt, mint például Donatello, Lorenzo Ghiberti, Andrea del Verrocchio, Giambologna. Nagyon szépen lehet követni a gótika korszakának végétől a reneszánsz fénykoráig tartó időszakot. A legismertebb talán Donatello Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló alkotása, amelyet a fegyverkészítő céh megbízásából faragott ki. A szobrot alaposan tanulmányozta Michelangelo is fiatalkorában, s valószínűleg ez a mű ihlette meg őt a Dávid megalkotására.  

A belső rész is tartogat egy érdekességet. A firenzei gótika remekművét láthatjuk itt, Orcagna gótikus, fehér carrarai márványból kifaragott, aranyozott oltárát a XIV század közepéből. Az oltár az 1348-as pestisjárványt követően készült el. A pestist túlélő firenzeik adományokat gyűjtöttek, s így születhetett meg ez a csodaszép alkotás. 

Piazza della Signoria

A Városháza tere, amelyen a legfontosabb események zajlottak a középkortól kezdve. Itt fogadták a város legelőkelőbb vendégeit ünnepéyes keretek között, itt tartották évszázadokon keresztül Firenze védőszentjének, Keresztelő Szent Jánosnak a tiszteletére rendezett látványosságokat, itt végezték ki 1498 májusában eretnekként Savonarolát. 

Remek szobrokkal kezdik el díszíteni a teret a XVI század közepétől, I Cosimo Medici toszkán nagyherceg korától kezdve. Akkor kerül ide Bartolomeo Ammanati Neptun szobra, Giambologna I Cosimót ábrázoló lovasszobra, s Baccio Bandinelli Herculest és Cacust bemutató alkotása. A Neptun szobor és szökőkút nem nyerte el a firenzeik tetszését, túlságosan aránytalannak, ormótlannak tekintették a város lakói a művet, s éppen ezért azonnal a "Biancone", névvel illették, amelyet talán  "Nagy fehér szörnyűségként" lehetne lefordítani. Nem aratott túlságosan nagy elismerést a Hercules szobor sem, Baccio Bandinelli alkotása. Az is igaz azonban, hogy nem volt túlságosan nagy szerencséjük a művészeknek,

hiszen Michelangelo Dávid szobrával kellett vetekedniük, amelyet 1504-ben fejezett be a fiatal művész. Elkészülte után azonnal a főtérre állították a Dávidot, s ott is maradt a XIX század végéig, amikor elszállították az Akadémia Múzeumába, s most a téren csak egy másolatot maradt. A Városháza előtt, s a homlokzatán néhán oroszlánt ábrázoló szobrot láthatunk, s nem véletlenül, hiszen Firenze címerállata az oroszlán. A neve Marzocco. Marsnak, a háború istenének a nevéből származik az elnevezés, s a középkorban a Városháza mögötti épületekben éppen ezért oroszlánokat őriztek.

A tér hátsó végében pedig egy reneszánsz kori épületben néhány évvel ezelőtt egy érdekes múzeumot nyitottak, a Gucci divatcég történetének a bemutatásával, kollekcióik kiállításával.  

A Loggia dei Lanzi a tér egyik legjellegzetesebb épülete a Városháza mellett. A Loggiát gótikus stílusban a XIV században építették. Innen szónokoltak a város vezetői a téren összegyűlt firenzeiekhez a középkori városállam korában. Később itt állomásoztak a Meciiek zsoldoskatonái, a XVI század végétől pedig egy szabadtéri szoborgyűjteményt helyeznek el itt. A leghíresebb alkotások között meg kell említeni Benvenuto Cellini bronzból készült Perseus szobrát, valamint Giambologna remekművét, a Szabin nők elrablását.

Palazzo Vecchio

Firenze városházája, a XIV század elejétől a város hatalmi központja, ma is innen irányítják a város életét, működő városháza most is. Arnolfo di Cambio tervei alapján 1299-ben kezdték el építeni. Itt éltek a kormány tagjai a középkorban, akik két havonként váltották egymást. A XVI században I Cosimo Medici ide költözik a családjával régi rezidenciából, s a Mediciek itt éltek 1565-ig, Ezt követően pedig a Pittia palota lesz majd a lakhelyük.

A Városházát durván megmunkált kőtömbökből állították össze, erődítményszerű. Jellegzetes, 94 méter magas tornya asszimetrikus.A termek közül a leghíresebb az Ötszázak Tanácsának terme, amely monumentális méreteivel, s freskóival lenyűgőző látványt nyújt. Az első és a második emeleten sorakoznak a különböző lakosztályok, amelyeket egyrészt a Mediciek használtak amíg itt éltek, másrészt pedig megmaradtak még a díszteremek a firenzei köztársaság idejéből is, mint például la Liliomos terem és a fogadóterem.

Battistero                                                                                                                                    

Firenze nyolszög alaprajzú keresztelőkápolnája. Építésének pontos idejét nem sikerült még megállapítani. A középkorban azt gondolták, hogy egy Marsnak, a háború istenének szentelt templomot alakítottak át az i.sz IV. században egy keresztény kápolnává. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a XI. századra nyúlik vissza az eredete. A román stílusban emelt keresztelőkápolna külsejét geometrikus elemekből kialakított zöld és fehér márvány díszíti, amely a XI-XIII. századból maradt meg. A Firenzére jellemző márványburkolathoz a fehér márványt Carraraból, a zöldet pedig Pratóból szállíttatták ide a középkor mesterei. Hasonló geometrikus mintát láthatunk Firenzében  a San Miniato templom homlokzatán is. 

A márványburkolaton kívül rendkívül értékes bronzkapuk díszítik a templomot.  A három bejáraton   mintha egy nagyszabású bibliai elbeszélést látnánk magunk előtt képes formában a kezdetektől, tehát a Teremtéstől   a Jézus életéből vett részletekig. A déli kapu Andrea Pisano munkája, aki 1336-ban öntötte ki a kapu 20 domborművét, amelyeken  Keresztelő Szent János életét meséli el. Az északi kapu Lorenzo Ghiberti első remekműve, az 1401-ben meghirdetett híres pályázat eredménye. 1401-ben a Gyapjúkészítők céhe (Arte della Lana) egy pályázatot írt ki egy újabb bronzkapu elkészítésére, amelyre a legtehetségesebb toszkán  szobrászok nyújtották be a pályaműveiket. A bírálóbizottság csak hosszas vita után hozta meg a döntést. A két legjobban sikerült pályamű, Filippo Brunelleschi és Lorenzo Ghiberti alkotása közül végül is Ghiberti tervére esett a választás, s ő kapta meg a megbízást a bronzkapu elkészítésére. 1403 és 1424 között dolgozott a mester a művön, s Jézus Krisztus életéből ábrázotl 20 történetet, tehát  szerkezetében megismételte Andrea Pisano kapujának a  felépítését.

A leghíresebb azonban a keresztelőkápolna 3 bejárata közül a keleti kapu, az úgynevezett Paradicsom kapuja. Állítólag Michelangelótól kapta ezt a megtisztelő elnevezést  Ghiberti remekműve. Michelangelo szerint annyira csodaszép ez  mű, hogy méltán díszíthetné a Paradicsom bejáratát is.  Ghiberti 1424 és 1452 között dolgozik ezen a  kapun, s a 10 domborművön az Ótestamentumból kiragadott   témákat ábrázol. Sajnos a 3 bejárat közül ma már egyet sem láthatunk az eredeti helyén. A két Ghiberti féle kaput a Dóm múzeumában őrzik, Andrea Pisano alkotását pedig éppen restauálják.

Rendkívül érdekes a Battistero belső tere is a márványból készült intarziás padlódíszitéssel és a kupola alatti lélegzetelállítóan szép mozaikkal.  A mozaikdíszítés a XIII századból származik, s a nézőből a legnagyobb hatást kiváltó részlete az Utolsó Ítélet az Ítélkező Krisztus monumentális figurájával, s a balján elhelyezkedő rendkíván félelmetes és fantaziadús Pokol ábrázolásával. 

Giotto Harangtornya (Campanile di Giotto)

A Dómtól különálló gótikus stílusú Harangtorony Giotto tervei alapján készült. 1334-ben Giottot bízzák meg a harangtorony tervezésével, ő azonban csak a két legalsó szintet készíti el az 1337-ben bekövetkezett halála előtt. Ezt követően Andrea Pisano és Francesco Talenti folytatják a munkát, s 1359-re be is fejezik a művet. Szintén márványberakás díszíti a harangtornyot mint a Dómot és a keresztelőkápolnát, s itt már a zöld és a fehér márvány mellett megjelenik a rózsaszín is, amelyet Toszkána déli részéről szállítanak Firenzébe a burkolat elkészítéséhez. A homlokzatot szobrok és a domborművek ékesítik a XIV és a XV századból. Akkoriban a város legkiemelkedőbb művészei tevékenykedtek itt,  mint például Andrea Pisano, Luca della Robbia és Donatello. Sajnos itt sem az eredeti alkotásokat láthatjuk már,  azok most a Dóm múzeumában csodálhatók meg. Fel is lehet kapaszkodni a kilátóteraszra, de ehhez 414 lépcsőt kell megtenni. A látvány azonban mindenért kárpótol, a 84 méteres magasságból gyönyörűszép kilátás nyílik a városra.  

A firenzei Dóm                                                                                       

A firenzei Dóm, vagy hivatalos nevén a Santa Maria del Fiore (“virágos” Szűz Mária templom), Firenze egyik legtöbbet fényképezett, s legismertebb műemléke. A jelenlegi templomot egy jóval korábbi, sokkal egyszerűbb és kisebb méretű templom helyére építették a XIII század végén. Egészen pontosan 1296 szeptember 8-án rakják le ünnepélyes keretek között a város új katedrálisának az alapkövét. Az építkezés rendkívül sokáig elhúzódik. Arnolfo di Cambio, az első építész, kb 10 évvel az építkezés kezdete után meghalt, s ezután mások folytatják a munkát. Többek között Giotto, Andrea Pisano, Francesco Talenti irányítják a katedrális építkezését az idők folyamán. Több mint százötven évig tart, amíg elkészül a város minden lakóját megmozgató mű. Ma is az egyik legnagyobb templom az egész világon, a méretei lenyűgözőek.

A legnagyobb problémát a kupola megtervezése jelentette. Akkoriban minden gazdag város a legnagyobb és a legdíszesebb dómot szerette volna  felépíteni, versenyfutás folyt a különböző gazdag települések között, s ebben a "harcban" természetesen Firenze is részt vett. A XIV. század végén azonban rájöttek arra, hogy eltúlozták a kupola méreteit, nem volt senki sem a városban, aki képes lett volna bármilyen megoldást kieszelnie a kupola felépítésére. Éppen ezért több mint negyven éves várakozás után kiírtak egy pályázatot, amelyet Filippo Brunelleschi nyert meg, s így rábízták a munkát. A művész mindössze 14 év alatt tartóállványzatok felhasználása nélkül építette meg a kupolát. Ez a technika forradalminak számított a reneszánsz korában, a kortársak szinte csodának tekintették a művet. Annyira tisztelik még ma is az építészt, hogy nem akarják őt túlszárnyalni. Ma sincs ennél magasabb épület Firenzében, s éppen ezért a kupola kilátóteraszáról  csodaszép körpanoráma nyílik a városra, s a Firenze környéki dombokra is. Nemcsak a kilátás miatt érdemes felmenni a Dóm kupolájának a kilátóteraszára, hanem azért is, mert a 463 lépcsőn felfelé haladva megfigyelhetjük a kupola építési technikáját is, mivel a lépcső a kettős kupola között vezet felfelé.

A homlokzatot a Firenzében korábban már alkalmazott márványburkolattal látták el. Csak 1887-ben fejezik be márványdíszítést több százéves munka után a főhomlokzattal, amellyel jóval korábban, a XIV század elején, a Dóm első építésze  Arnolfo di Cambio már elkezdett foglalkozni. A homlokzat közepéig készült el a rendkívül gazdag szobordíszítés akkoriban, amelyet sajnos a XVI század közepén megsemmisítettek. Így a XIX század végéig puszta kőburkolatot lehetett látni a mai márványdíszítés helyén. 

A belső tér talán egy kis csalódást okoz a látogatónak, mivel óriási a különbség a homlokzaton alkalmazott káprázatos márványintarzia és a puritán, kicsit hideg belső tér között. Itt is találunk azonban néhány kiemelkedő művészeti alkotást. Csodaszépek a XV-XVI századból származó színes üvegablakok vagy a márványpadlózat.Érdemes a kupola alatt megállva felfelé fordítani a tekintetünket, s megcsodálni Giorgio Vasari és Federico Zuccari által festett freskókat. A művészek az Utolsó Ítéletet ábrázolták a XVI század közepén. S ne feledkezzünk meg Domenico Michelino híres művéről sem a baloldali oldalhajóban, amely Dantét ábrázolja, amint bemutatja az Isteni Színjátékot.

Szent Kereszt templom

A ferencesek temploma, amelyet a XIII század végén Arnolfo di Cambio tervei alapján kezdtek el építeni. Több mint száz évig tartott a munka, a homlokzat azonban egészen a XIX század közepéig befejezetlen maradt. Csak a XIX század közepén került a többi firenzei templom homlokzati díszítéséhez hasonló márványintarzia a főbejárat körüli részre.

A Szent Kereszt templomot az olasz Pantheonnak is szokták tekinteni, hiszen olyan híres művészek, politikusok, írók, tudósok nyugszanak itt mint például Michelangelo, Niccoló Machiavelli, Galileo Galilei és Gioachino Rossini.

A síremlékeken kívül a csodaszép üvegablakokat és a főoltár melletti kápolnákban látható freskókat is mindenképpen meg kell nézni. A leghíresebb kápolnák a főoltártól jobbra helyezkednek el, amelyekben Giotto, a firenzei reneszánsz „nagypapája”, dolgozott. A Bardi család kápolnájában Assisi Szent Ferenc életéből vett részleteket láthatunk a freskókon, a Peruzzi család kápolnájában pedig Keresztelő Szent János és Szent János Evangélista életét illusztrálta a művész.

Elhagyva a belső teret a hangulatos kerengőbe jutunk, amelynek egyik oldalán áll a Pazzi kápolna, Filippo Brunelleschi harmonikus és arányaiban tökéletes építménye.

Galleria dell’Accademia

A múzeumot Lipót nagyherceg alapította 1784-ben azzal céllal, hogy a Szépművészeti Akadémia művészpalántái egy helyen tanulmányozhassák a különböző toszkán festőiskolák és irányzatok alkotásait. Éppen ezért egy nagyon gazdag, a XIII. és XVI. század közötti toszkán festészet történetét bemutató gyűjteménnyel büszkélkedik a múzeum is.

Mégis ma minden turista csak egyetlenegy szobor miatt jön ide, mindenki Michelangelo Dávidját szeretné megcsodálni. A szobrot 1873-ban szállították el ide a Signoria térről, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól, s azóta egy, a speciálisan a Michelangelo remekmű számára megtervezett hosszú terem végében várja a látogatókat. Kalandos a mű keletkezésének a története. Korábban már néhány más firenzei szobrász is megpróbálkozott a monumentális márványtömb kifaragásával, de mindannyian feladták a kísérletezést, míg végül a firenzei köztársaság feje Pier Soderini a fiatal, még ismeretlen Michelangelora bízz a munkát. Tehát a művész egy már megkezdett márványtömböt kap, amely megnehezíti a dolgát. Három éves kemény munkával azonban Michelangelo kifaragja a fiatalkori remekművét, amelyet hosszas vita után a város főterére helyeznek.

A múzeumban a Dávidhoz vezető utat más Michelangelo szobrok. Ebben a teremben láthatjuk a négy úgynevezett Rabszolga szobrot, amelyeket a művész II Gyula pápa sírjára készített és egy befejezetlen Szent Máté alkotást.

Pitti Palota

A monumentális épületet a XV. század közepén kezdték el építeni az egyik leggazdagabb firenzei kereskedőnek és bankárnak, a Medici család vetélytársának, Luca Pittinek a megbízásából. Az építkezés azonban pénzhiány miatt félbemaradt. A félig kész palotát 1540-ben Eleonora da Toledo, I. Cosimo Medici nagyherceg felesége vette meg, s idehelyezte a Medici család a székhelyét a Palazzo Vecchio épületéből. A Medici család kihalása után a Habsburg nagyhercegek is itt éltek, s 1865 és 1871 között, amikor Firenze az újonnan megalakult Olasz Királyság fővárosa, itt rendezkedett be az első olasz király, II. Viktor Emanuel az udvartartásával.

Ma a palotában különböző múzeumok kaptak helyet. A leghíresebb a Galleria Palatina, a palota képtára. A képtár megőrizte a barokk kori családi gyűjteményekre jellemző freskókkal stukkókkal és szobrokkal díszített pompás teremsorait, a tulajdonosainak, a Medicieknek az ízlését tükrözi. Felbecsülhetelen értékű kollekcióval rendelkezik. Itt őrzik a világ leggazdagabb Raffaello gyűjteményét, ezenkívül Rubens, Tiziano, Caravaggio, Tintoretto, Van Dyck alkotásakot láthatunk itt.

A következő múzeum az Ezüstgyűjtemény, amelyben ezüsttárgyakat, ékszereket, porcelánokat, gemmákat s más dísztárgyakat állítottak ki, a Divattörténeti kollekcióban pedig a különböző korok ruhamodelljeiből lehet válogatást látni.

A divattörténeti múzeum anyaga általában kétévenként változik, körforgásszerűen mutatnak be néhány darabot a hatalmas kollekcióból. A Pitti palota néhányszor divatbemutatók színhelye is. Ilyen alkalmakkor vagy az úgynevezett Fehér termet használják a divatbemutatók hátteréül vagy pedig a képtár egyes helyiségei, festményei, díszítései szolgálnak díszletként.

S végül helyet kapott a palotában a Modern művészetek gyűjteménye is, amely a XIX századi, elsősorban toszkán festészetről nyújt átfogó képet.

Boboli kert

A Pitti palota mögött terül el az olasz kertművészet remeke, a domb tetejére felkapaszkodó óriasi park, a Boboli kert. Tribolo tervei szerint kezdték el a munkálatokat Eleonora Medici kívánságra a XVI. század közepén. A kert szépítése, bővítése a XII századig folytatódik, s a művészet és a ternészet harmonikus együttéllésének a nagyszerű példáját mutatja. Az ókori szobrokkal, szökőkutatakkal díszített kert legmagasabb pontjáról felejthetetlen kilátás nyílik a városra.

Medici-Riccardi palota

A komor, inkább egy várnak tűnő palota tanúja volt a XV-XVI században a Firenze történetében kulcsfontosságú Mediciek mindennapjainak. Itt élt Lorenzo il Magnifico, az ő udvarában nevelkedett a fiatal Michelangelo, itt született az eljövendő francia királynő Medici Katalin, II Henrik felesége, ide hozták a sebesült Lorenzót a Pazzi család merényletét követően, itt fogadták a legelőkelőbb vendégeit Firenzének a reneszánsz korában. Megszállt a palotában VIII. Károly francia király 1494-ben, s V. Károly német-római császár 1536-ban.

A XV század közepén az Öreg Cosimo Medici megbízásából Michelozzo tevezte meg a rezidenciát. Ez az első reneszánsz palota a városban, a többi gazdag család ezt az épületet tekinti majd a későbbiekben modellnek. Az impozáns kapun át a belső árkádos udvar fogadja a látogatót, ahol a Medicek korában pezsgett az élet. Mára már csak néhány szobor és dombormű maradt meg itt a Mediciek idejéből. Ma is láthatjuk azonban még eredeti szépségében a kápolnát Benozzo Gozzoli színpompás, meseszerű freskóival, amelyek a Három királyok menetét ábrázolják.

Medici kápolna

A Szent Lőrinc épülettömbjének része a Medici kápolna, a Medici nagyhercegek mauzóleuma. A bejáraton át a kriptába érkezünk, ahol a Medici nagyhercegek nyugszanak. Itt van eltemetve az első toszkán nagyherceg, I. Cosimo Medici és a családja, s a dinasztia legutolsó tagja Anna Maria Luisa Medici, akinek a halálával 1743-ban véget ért a Mediciek története.

A következő terem a Nagyhercegek kápolnája, amelynek elsősorban a rendkívül gazdag, fényűző díszítése ragadja meg figyelmünket. A falakat márványintarziával és féldrágakövekkel kirakott címerek, díszítőelemek borítják, a hat nagyhercegi szarkofág pedig porfírból készült.

A kápona legnagyszerűbb része az Új sekrestye Michelangelo remekműveivel. Az Új sekrestyében Michelangelo építészként és szobrászként is tevékenykedett a későbbi VII Kelemen pápa megbízásából az 1520-as években. Sajnos a mű mint Michelangelo oly sok terve befejezetlen maradt, mégis itt éri el talán a művész tevékenységének a csúcspontját. A két kevésbé ismert Medicinek, Lorenzo il Magnifico fiának és unokájának sírját díszítő szobrok ma minden reneszánsz művészetekkel foglalkozó albumban és tankönyvben szerepelnek. A két síremléket az elhunytakat ábrázoló szobrokon kívül, a négy napszakot jelképező alkotások veszik körül: az Éj és a Nappal, az Est és a Hajnal.