Toszkána történelme az etruszkoktól

Toszkána, Itália ezerarcú tartománya, Közép-Olaszországban helyezkedik el. Keletről az Appeninek határolják, nyugatról a Tirrén tenger, északon Ligúria és Emilia Romagna, délen pedig Umbria és Lazio tartomány. Toszkána részét képezi a Toszkán Szigetvilág (Arcipelago Toscano), amelynek a hét legnagyobb szigete Elba, Giannutri, Montecristo, Giglio, Capraia, Pianosa, Gorgona. A terület túlnyomó részben hegyes-dombos, a legmagasabb hegycsúcs a 2054 méter magas Monte Prato. Csak a tengerparti sávokban és a folyók mentén húzódnak síkságok. A legfontosabb folyók az Arno, Ombrone és a Serchio. Lakosainak száma kb 3 millió hatszázezer.

A Toszkána név valószínűleg az Etruria vagy Tuschia kifejezésből származik. Az Arno és a Tevere közötti részeken az etruszkok (etruschi vagy tuschi az elnevezésük) éltek az ókorban. Az i.sz. III században ebből a szóból alakult ki a Toszkána elnevezés.

Toszkána területe az i.e. IX századtól lakott, itt alakult ki az etruszk civilizáció. Ez a titokzatos nép alapította meg az első városokot a mai Toszkána területén (pl Volterrát, Populoniát), ők kezdték el a mocsarak lecsapolását a déli részeken, a vaskitermelést Elba szigetén. Az idők homályába vész a nép eredete. Egyesek szerint Kisázsiából, mások szerint Közép-Európából érkeztek ide. A legújabb feltevés szerint egy őshonos és néhány máshonnan bevándorolt nép keveredéséből alakultak ki az etruszkok, tehát nem lehet egyetlenegy népcsoportról beszélni, hanem több egymással szimbiózisban élő, egymás kultúráját, ismereteit ötvöző, különböző hatásokat asszimiláló kultúráról van szó. Mivel viszonylag hamar a római civilizáció vonzáskörébe kerültek, s fokozatosan a latint kezdték használni, az etruszk nyelv is jórészt érthetetlen számunkra. Egyrészt azért, mert viszonylag kevés etruszk szöveg maradt meg, s ezek nagy része is töredékes sírfelirat tulajdonnevekkel, anagráfiai adatokkal, évszámokkal. A néhány hosszabb szöveget el tudják ugyan olvasni a szakemberek, mert ismerik az etruszk írást, de nem tudják értelmezni, nem ismerik a szavak jelentését. Az etruszk civilizáció a fénykorát az i.e. VIII-VII században élte. Rendkívül kifinomult, elegáns kultúrát hoztak létre, amelynek emlékeit (szarkofágokat, szobrokat, ékszereket, sírokból származó használati tárgyakat) ma is megcsodálhatjuk még Volterra, Arezzo, Populónia, és más toszkán városok múzeumaiban vagy a nekropoliszokban.

További információk az etruszkokról »

Az ősi Etruriát az i. e. II században a rómiak hódították meg. A római birodalom bukása után a terület először a gótok, majd a bizánciak és végül a longobárdok birtokába került. A VII században pedig a frankok váltották fel őket. A IX században megalakult a Toszkán grófság. 970-ben Toszkánai Hugó gróf átteszi a grófság székhelyét Luccából Firenzébe.

A XI századtól kezdve nagy átalakuláson megy át a földművelés, újjászületik a kereskedelem, a kézművestevékenység Toszkána területén, s elkezdődik néhány központi város kiemelkedése: Pisa, Lucca, Firenze Pistoia, Siena.

A kereskedőkön kívül zarándokok ezrei is rótták az utakat és haladtak a toszkán vidékeken keresztül Róma felé. A számtalan zarándokok által taposott utak közül a leghíresebb a Via Francigena volt.

További információk a Via Francigena zarándokútról»

A békés fejlődést azonban akadályozza a guelfek és a ghibellinek, azaz a pápapártiak és a császárpártiak küzdelme és a városállamok egymás elleni harca a területi terjeszkedésért. A kezdeti pisai hegemónia után a XII-XIII században, a Melóriai tengeri csata 1284-ben Pisa súlyos vereségével ért véget, s ezt követően Pisa gyengeségét kihasználva megkezdődött Firenze felemelkedése. Firenze fokozatosan a befolyása alá vonta a toszkán városállamokat, Pistoiát (1306), Volterrát (1361), Arezzót (1384), Pisát (1406). A XV századtól, a Medici család felemelkedésétől kezdve Firenze volt a legerősebb toszkán városállam, s végül Firenze központtal a Mediciek vezetésével megalakult a Toszkán Nagyhercegség a XVI század közepén. Az első toszkán nagyherceg, I Cosimo Medici hozzácsatolja a korábban meghódított területekhez Siénát is, s az ekkor kialakult államszerkezet gyakorlatilag változatlan maradt az egységes Olasz Királyság megalakulásáig.

1737-ben az utolsó Medici nagyherceg halálával üres maradt a toszkán nagyhercegség trónja, s Lotaringiai Ferenc István, Mária Terézia Habsburg császárnő férje kapta meg a Toszkán Nagyhercegséget. Mária Teréziával együtt Velencén keresztül Firenzébe indultak 1738-ban, ahol mindössze három hónapot maradtak. Ezután Ferenc egy lotaringiai arisztokratát, Craon hercegét régenssé nevezte ki és feleségével együtt visszatért Bécsbe. A Habsburg-Lotaringiai dinasztia egy hanyatlófélben levő államot örökölt a Mediciektől, s hogy felpezsdítsék a Toszkán Nagyhercegség életét azonnal felvilágosult reformokat vezetnek be. Különösen Lotaringiai Ferenc utóda, Péter Leopold idejében (1765-1790) került sor lényeges változtatásokra. A herceg jól kiválogatott, felvilágosult munkatársainak és minisztereinek a segítségével egy sor alapvető változtatást vezetett be a nagyhercegség államrendszerében, megreformálta a jogi viszonyokat, a gazdasági életet. Eltörölték a feudális függőségi viszonyokat, megszüntették a halálbüntetést, megtiltották a kínzóeszközök használatát a vallatások során, egy új polgári törvénykönyvet léptettek életbe.

1799-ben Napóleon elfoglalta a Toszkán Nagyhercegséget, s 1801-ben a pármai király leszármazottjának, I. Lajosnak adta át az államot Etrúriai Királyság néven. 1803-ban I. Lajos meghalt, s a felesége Mária Lujza uralkodott a fiának, Károly Lajosnak a nevében 1807-ig, amikor a Francia birodalomhoz csatolták az Etrúria Királyságot. 1809-től pedig Napóleon ismét visszaállította a Toszkán Nagyhercegséget, amelynek az uralkodója 1809-és 1814 között Elisa Bonaparte Baciocchi, Napóleon nővére volt.

1814-ben, Napóleon bukása után visszatértek a Habsburg-Lotaringiai dinasztia tagjai, akik 1859-ig uralkodtak még a Nagyhercegségben. 1859-ben a második olasz függetlenségi háború idején, az egységes Olaszországért folytatott harcok közben elűzték II. Lipótot, aki Bécsbe menekült. Toszkánában egy ideiglenes kormányt alakítottak meg, s ezt követően felajánlották a toszkán államot II Viktor Emánuelnek, Piemont királyának. 1860-ban egy népszavazás eredményeképpen kimondták a Toszkán Nagyhercegség csatlakozását a Piemonti Királysághoz, majd az egységes Olaszországhoz. Az egységes Olasz Királyság megalakulása után 1865 és 1871 között Firenzét választották az újonnan létrejött állam fővárosává. Firenzében élt II Viktor Emánuel az udvartartásával, míg végül is 1871-ben áttették a királyság székhelyét Rómába.