San Miniato Firenze és Pisa között félúton egy domb tetején épült, messziről látható az autóútról. 

 713-ban longobárdok telepedtek itt le, s ők építettek itt egy templomot Szent Miniato tiszteletére, innen származik az elnevezése.

Stratégiailag nagyon fontos helyen áll a város, hiszen kiemelkedik az Arno völgyének sík vidékéből, egy nehezen bevehető domb tetején. A 20 mérföld városának is nevezték, mivel kb ilyen távolságra van Firenzétől, Pisától, Luccától és Volterrától is.

A 12. században a német-római császárok hatalmi törekvéseinek a középpontjába került a terület. I. Ottó kezdi átalakítani a kis falut egy erődítménnyé, s ezt a munkát II. Frigyes folytatja majd a tornyok és a városfalak megépítésével. Egy hosszan elnyújtott formájú bevehetelen erődítmény jön létre a domb gerincén a középkor kezdetén.

A Frigyesról elnevezett torony, amely ma is uralja környéket a vár központja volt, innen figyelték az ellenfél közeledtét az őrszemek, s ez volt a vár védőinek utolsó menedéke, ha az ellenfél bevette volna az erődöt.

Két másik tornyot is beépítettek a városfalakba, amelyek közül az egyik megsemmisült, a másik pedig később a Dóm harangtornyává vált.

A német-római császárok ezt a várost választották ki abból a célból, hogy a toszkán területeket ellenőrizzék, itt székelt a császár helytartója. Éppen ezért a San Miniato al Tedesco-nak, azaz a „németek San Miniatójának” nevezték el.

Híres történelmi személyiségek, császárok fordultak meg itt akkoriban, s egy tragikus esemény is fűződik hozzá.

II. Frigyes titkárát, Pier delle Vigne-t itt tartóztatták le miután korrupcióval és felségsértéssel vádolták meg. S nagy valószínűséggel itt vetették börtönbe. Igazából egy összeesküvés áldozata lett. El akarták őt távolítani az ellenfelei a császár közeléből. II. Frigyes hitt a vádaknak és kegyetlenül megbüntette hűséges bizalmasát. Megvakíttatta, majd Pontremoliban börtönbe záratta. Egyesek szerint belehalt a kínzásba, mások szerint öngyilkosságot követett el San Miniato várában.

Dante is említi őt az Isteni színjátékban, a Pokol 13. énekében, az öngyilkosok bugyrában.

II. Frigyes volt az, aki Európa egyik legfontosabb zarándokútvonalát a város felé térítette. A zarándokok tömegei korábban a síkságon, az Arno folyó vonalát követve igyekeztek Róma felé, II Frigyes viszont beterelte őket a városba. Ma is érezzük még a régi gazdagságot, egymást érik a kápolnák, a templomok, az ispotályok, hiszen a Róma felé haladó embereknek megfelelő ellátást kellett biztosítani. Az út mentén helyezkednek el a régi patrícius családok elegáns lakhelyei is.

San Miniato egészen 1389-ig ellenállt a Firenzei Köztársaság támadásainak, míg végül megadta magát. Ettől kezdve beilleszkedik San Miniato is a firenzei állam rendjébe, s firenzei helytartók irányítják ezt követően a város életét.

1622-től püspöki székhellyé válik, s ez ismét hozzájárul San Miniato további gazdagodásához.

II. Frigyesen kívül egy még híresebb hódító császár élete is összekötődik egy bizonyos ponton San Miniato történetével. Igaz, hogy Napóleon Bonaparte (vagy olaszosan Buonaparte) Korzikán született, de az ősei san miniatói származásúak.

Gyerekkorában, 1778-ban Napóleon maga is eljön ide az édesapjával, hogy meglátogassa egy rokonát. Az utazás legfontosabb célja azonban egy a család nemességét bizonyító okirat beszerzése volt, mert csak ennek a bemutatásával íratkozhatott be a fiatal Napóleon a Brienne-i Katonai Akadémiára.

Napóleon sohasem felejtette el azt, honnan származik a családja.

1796 júliusában, amikor a hadserege éppen Livornót ostromolta, tett egy kis kitérőt, s meglátogatta idős nagybátyját Filippót.

Az anekdoták szerint megérkezett a kíséretével a város alá, s küldött egy üzenetet Filippónak: „Kedves bátyám, itt vagyok, gyere le hozzzám, várlak!” A nagybácsi válasza: „Ha látni akarsz, akkor gyere fel te hozzám!”

S Napóleon engedelmeskedett a kérésnek. Természetesen nagy ünnepléssel fogadták.

Ma is van még egy felirat a Buonaparte család házának a homlokzatán, amely ezt a látogatást idézi fel.

San Miniato két részre tagolódik, a Felső városra, s Alsóra. A felső részben helyezkedtek el korábban a világi és az egyházi hatalom székhelyei, a püspöki palota, a császár helytartójának a rezidenciája, a Dóm és a vár.

A várból mára már csak a II. Frigyes torony látható, de sajnos már az sem az eredeti, mivel a II. világháború végén a visszavonuló német csapatok aláaknázták és felrobbantották. A háború után aláírásgyűjtés útján összeszedték a pénzt a helyreállításra, s 1958-ra elkészült a torony, amely hű másolata az eredetinek.

A Dóm egyszerű, téglából készült, néhány érdekes Tunéziából származó kerámiadíszítéssel a homlokzaton. A kerámiák elhelyezése két csillagképet utánoz a legendák szerint, a kis és a nagy Göncöl szekeret, fölöttük pedig egy kerek márványlap az Esthajnal csillagot jelzi.

Egy talányos, fehér márványból készült, labirintust ábrázoló lap is van a Dóm homkozatán, amelynek a jelentésére nem sikerült még fényt deríteni. Egyesek szerint a templomosok jelezték így, hogy ez terület a ő fennhatóságuk alatt állt. Mások szerint a hívő útját szimbolizálja az élet labirintusán keresztül.

A Dóm része a régi városfalak egyik tornyából kialakított Matild harangtorony.

Matild Toszkána és Canossa őrgrófnője, s így Észak-Itália nagy részének az ura a 11-12. század fordulóján. A császárság és pápaság középkori harcában mindig a pápa érdekeit képviselte, s maga IV. Henrik császár is meghajolt előtte.A helyi legendák szerint San Miniátóban, a császári helytartó palotájában született volna 1046-ban.

A Felső és az Alsó város között a határ egy meredek lépcső, amelyet egykor éjjel-nappal őrök vigyáztak. A lépcső a Dómtól egy szinttel lejjebb elhelyezkedő, szokatlan félkör formájú Szemináriumhoz vezet. A kanyaros kiképzés oka az, hogy az épületnek alkalmazkodnia kellett a városfalak nyomvonalához. 1750-ben kezdték el az építkezést, s elég sokáig elhúzódott a munka, több mint 70 évig tartott.

Európa minden szegletéből érkeztek ide papnövendékek.

Harminc, különböző erényeket ábrázoló freskó díszíti a homlokzatot. A képeket latinul írt idézetek kísérik, amelyek egysrészt a diákok, másrészt pedig a zarándokok oktatására szolgáltak. A zarándokút ezen a téri el a legmagasabb pontot a városban, s innen ereszkedik újra lefelé.

A türelmet, az alázatot, a nemeslelkűséget, a kitartást szimbolizáló alkotások sorakoznak egymás mellett. Az egyik legtanulságosabb és ma is aktuális a türelem meghatározása: „ A türelem azt jelenti, hogy meghallgatjuk azokat is, akikkel nem értünk egyet.

Az Alsó várost jellegzetes szűk sikátorok, kis kápolnák, oratóriumok, ma már nem működő kolostorépületek tarkítják, az egykor virágzó város tanúi.

Ma elsősorban novemberben elevenedik meg a csendes település, a szarvasgomba vásárok időszakában.

Részletesebb információk a szarvasgomba fesztiválról »