Villa Il Gioello
Villa Il Gioello a firenzei dombokon, ahol Galileo Galilei az utolsó éveit töltötte
.Ez alkalommal nem Galilei felfedezéseiről, az inkvizícióval folytatott vitáiról szeretnék mesélni nektek, hanem elviszlek titeket abba a villába, amelyben élete utolsó éveit töltötte.
A kedvező fekvése miatt "Il Gioello", azaz az "Ékszer" névvel illetett villa Firenze határain kívül áll, a legszebb dombok egyikén, Arcetriben. Néhány elegáns, kertekkel körülvett építmény, olajfaligetek, ciprusfasorok vidéke ez, amelyet a tudós 1631-től bérelt.
A lakóhelyet a lánya, Virginia ajánlotta a figyelmébe, aki a szomszédos kolostorban apácáskodott Maria Celeste néven. Ugyanebben, a villától néhány méterre lévő zárdában éldegélt a húga is.
Az első idillikus évek után egy sor tragédia kíséri a tudós életét. 1633-ban az Inkvizíció házi őrizetre ítélte, annak ellenére hogy visszavonta a tanait a napközpontú világképre vonatkozóan. Ettől kezdve a villa a börtönévé vált. Igaz, egy kellemes börtön, de sohasem tehette innen ki a lábát, s kezdetben látogatókat sem fogadhatott. Később ezt az utóbbi tiltást visszavonták.
Galilei mindennapjaiba annak a 124
gondoskodással, aggódással és szeretettel teli levélnek köszönhetően tudunk bepillantani, melyeket Maria Celeste írt az édesapjának. Feldolgozhatatlan veszteség volt Galilei számára kedvenc lányának a halála 1634-ben, mindössze 33 éves korában.
Egy kicsit enyhítette a tudós fájdalmát, hogy itt is folyamatosan dolgozott, s sokan felkeresték az itt töltött időszakban, kapcsolatban maradt a külvilággal. Többször járt nála II Ferdinánd Medici, hogy megbecsülését és tiszteletét kifejezze, a holland nagykövet, aki segített a tudós műveit Hollandiában publikálni, az angol költő, Milton, a filozófus Hobbes, a Mediciek udvari művésze Sustermans, aki itt festette le Galilei leghíresebb arcképét, amelyet ma az Uffizi képtárban lehet megcsodálni.S az utolsó pillanatig számíthatott két fiatal tanítványa, Vincenzo Viviani és Evangelista Torricelli valamint fia, Vincenzo segítségére és ápolására, a haláláig mellette maradtak.
Hosszú ideig üresen állt az épület, míg végül a firenzei egyetem tulajdonába került, s azóta előzetes időpont egyeztetéssel látogathatóvá vált.
Az archívumokban őrzött leltárt figyelembe véve megpróbálták rekonstruálni az eredeti berendezést, hogy bepillanthassunk Galilei mindennapjaiba.
Benézhetünk a konyhába, a dolgozószobába, ahol az utolsó könyveinek az anyagát összeállította, 1638-tól már állandó segítségre szorulva, hiszen teljesen megvakult. Lemehetünk a pincébe, tudjuk, hogy nem vetette meg a jó borokat Galilei, s a villához tartozó kis birtokon szőlőt is művelt. Felmehetünk a teraszra, ahonnan a csillagokat figyelte, s kimehetünk a kertbe, ahol a nyári estéken üldögélt.
Villa Il Gioello
Galilei
Firenze