Via Francigena San Gimignano és Gambassi terme között

A középkori zarándokok nyomában Gambassi Terme és San Gimignano között

Az ősi zarándokút, a híres Via Francigena 31-es szakaszát jártuk végig a tegnapi szinte tavaszias napsütésben.
Ez a rész mindössze 15 km hosszú, kényelmesen, ráérősen baktatva megtehető egy téli napon is, amikor korán sötétedik.
Gambassi Terme a kiindulópont, ez a termálvizes fürdőjéről ismert álmos kisváros. Ilyenkor, egy decemberi hétvégén, korán reggel csak kevesen járkáltak még, éppen ébredezett falu, amikor elindultunk.  Néhányan a helyi bár teraszán kávézgattak, mások a karácsonyi díszítések felrakásával  foglalatoskodtak.
A jelzéseket követve mentünk a Gambassiból kifelé vezető ösvényen. Még nem szállt fel a reggeli könnyű pára a völgyekből, s ebből a sejtelmes ködből emelkedtek ki a dombtetők.
 

Szőlőtőkék és ciprusfasorok, ezüstös olajfaligetek közé szorított ösvényeken haladt az út, időnként kisebb nagyobb magányosan álló kápolnákat, búcsújáróhelyeket érintve.
Mintha egy reneszánsz kori festménybe léptünk volna be. Szabálytalan, kőből épített házak, romos kőfalak, rozmaringsövények, szépen helyreállított villák, terrakotta cserepekkel díszített kerítések mellett kanyarog  az út. 
A távolban pedig időnként felbukkant a középkori lakótornyok városa, San Gimignano, hogy aztán megint eltűnjön egy újabb domb mögött.
Míg végül már csak néhány kanyar választott el minket a céltól, a városfalak egyre közelebb kerültek, a tornyok körvonalai egyre élesebbekké váltak, megérkeztünk San Gimignano északi bejáratához, a Szent Máté kapu elé.
Rengeteget jártam már itt, de most mégis teljesen más érzésekkel léptem be az óvárosba. Úgy érkeztem meg ezúttal, mint a többszáz évvel ezelőtt élt vándorok: gyalogosan, s a korábban megtett kilométereken magamba szívott látványtól eltelve érkeztünk meg a város már a karácsonyi hangulatot árasztó főterére.