Szépművészeti Akadémia Múzeuma

A múzeumot Lipót nagyherceg alapította 1784-ben azzal céllal, hogy a Szépművészeti Akadémia művészpalántái egy helyen tanulmányozhassák a különböző toszkán festőiskolák és irányzatok alkotásait. Éppen ezért egy nagyon gazdag, a XIII. és XVI. század közötti toszkán festészet történetét bemutató gyűjteménnyel is büszkélkedik. A nagyherceg egy régi kolostor (San Niccoló di Cafaggio) és egy régi kórház (San Matteo ispotály) épületét szemelte ki erre a célra, s a múzeum még ma is ezekben a termekben helyezkedik el.

Ma minden turista csak egyetlenegy szobor miatt jön ide, mindenki Michelangelo Dávidját szeretné megcsodálni, pedig rendkívül gazdag egyéb festményekben és más műalkotásokban is a gyűjtemény.

A Dávidot 1873-ban szállították el ide a Signoria térről, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól, s azóta egy, a speciálisan a Michelangelo remekmű számára megtervezett hosszú terem végében várja a látogatókat. Kalandos a mű keletkezésének a története. Michelangelo előtt már néhány más firenzei szobrász is megpróbálkozott a monumentális márványtömb kifaragásával, de mindannyian feladták a kísérletezést, mert túlságosan rossz minőségűnek tartották az alapanyagot. Végül a firenzei köztársaság feje Pier Soderini a fiatal, még ismeretlen Michelangelora bízza a munkát. Tehát a művész egy már megkezdett márványtömböt kap, amely megnehezíti a dolgát, de elfogadja a kihívást, meg akarja mutatni hogy mire képes.

Három éves kemény munkával kifaragja a fiatalkori remekművét, amelyet hosszas vita után a város főterére szállítanak, a Városháza bejárata mellé, mint a firenzeiek erejének és függetlenségének a jelképét. A szobrot bíráló bizottságban olyan neves művészek kaptak helyet mint Botticelli, Leonardo, Filippino Lippi, Perugino és a többiek. Több száz évig a Dávid a Signoria téren maradt.

Eredetileg néhány részletet (a fatörzset, amely Dávid lábát támasztja, a hajfürtöket, a parittyát) aranyozással látott el a művész, azonban mára az aranyozás lekopott.

A Dávid volt az első monumentális alkotás az európai művészet történetében az ókort követően, 517 cm magas a talapzattal együtt és 5560 kg-ot nyom. Minden egyes anatómiai részlet tökéletesen kidolgozott, az izmok, a bordák, az erek, a hajszálak.

Az utolsó jelentős restaurálásra 2003-4-ben került sor, amikor a Dávid az ötszázadik születésnapját ünnepelte. Ezenkívül kéthavonta leporolják a szakemberek, ellenőrzik a szobor egészségi állapotát. A fejétől kezdik a tisztogatást, időnként találnak néhány pókot is, amely elrejtőzött a hajfürtök között. Lefelé haladnak, s közben fotózzák a részleteket.

A múzeumban a Dávidhoz vezető utat más Michelangelo szobrok kísérik. Ebben a teremben láthatjuk a négy úgynevezett Rabszolga szobrot, amelyeket a művész II Gyula pápa sírjára készített és egy befejezetlen Szent Máté alkotást is.

A volt ispotály kórtermében két XIX. századi szobrász, Lorenzo Bartolini és a tanítványa Luigi Pampaloni gipszmodelljeiből lehet egy válogatást látni.

Ahogyan említettem már a bevezetésben egy jelentős festménygyűjteményt is megcsodálhatunk a múzeumban.

A földszinten, az első teremben a firenzei reneszánsz mesterek munkáiból lehet válogatni, Paolo Uccello, Botticelli, Ghirlandaio, Filippino Lippi műveiből. A helyiség közepén Giambologna Szabin nők elrablásának az agyagmodellje áll, egy ritkaság, amely ránk maradt abból az időből. Agyagból készült, 1 az 1 arányban, s ennek az alapján valósította meg a ma a Signoria tér Loggiája alatt található márványszobrot a művész.

Ugyanebben a teremben láthatunk egy érdekes hosszúkás formájó művet, egy XV. századi esküvői ládának az oldalsó részét (Cassone Adimari). A festő egy firenzei háttér előtt zajló díszes esküvői menetet mutat meg nekünk, nagyon jól felismerhető az ábrázolt épületek között a Keresztelőkápolna.

A Dávid környékén a szoborral egyidős, tehát a XVI. századból származó festmények függnek a falakon, a kijárat felé vezető úton pedig XIII-XIV. századi aranyozott alapú oltárképek.

A földszinten, a bejárattól jobbra levő termet pedig nem hagyhatják ki a zenetörténet kedvelői, hiszen egy kb 50 hangszerből álló gyűjtemény található itt a toszkán nagyhercegek, a Mediciek és a Habsburgok kollekcióiból. A Mediciek udvarában kiemelkedően fontos szerepet játszott a zene, nem véletlen, hogy a XVI. században a mai zongora ősét Bartolomeo Cristofori a Mediciek számára készítette el. Néhány vonós hangszer a múzeumban Stradivári alkotás.Meg lehet hallgatni a hangszerek hangját multimédiális eszközök segítségével.

Az első emeleten egy kevésbé látogatott, de a maga nemében egyedülálló, kizárólag vallásos témákat fesorakoztató, XIV század végi, XV. század eleji oltárképek láthatók. Videók és magyarázatok alapján képet nyerhet a látogató arról is, hogyan készült el egy ilyen monumentális oltárkép abban az időben.