Látnivalók és élmények idegenvezetéssel
Kérdése van?
+39 328 7217096

Szent istván, az első mártír

Ahhoz hogy valakit közvetlenül a Jézus születése utáni napon ünnepeljenek a szentek sorában, kiemelkedő szereplőnek kellett lennie a kereszténység történetében

Nem véletlen tehát, hogy Szent Istvánról, az első mártírról, december 26-án emlékeznek meg. Hiszen ő volt az első, aki a hitéért vértanúságot szenvedett.

A szent születéseA szent születésének a pontos körülményeit és időpontját nem ismerjük, de nagy valószínűséggel egy a görög kultúrát jól ismerő és a görög nyelvet beszézsidó családban született i.sz 5 körül. Az Apostolok a fiatal Istvánt azzal a megtisztelő feladattal bízták meg, hogy ő legyen az első hét diakónus egyike, azaz az Apostolok segítője. Ő gondoskodik az árvákról és az özvegyekről, rendkívül nagy buzgalommal és szeretettel veti be magát ebbe a tevékenységbe, rengeteg hívet szerez magának. Prédikációival a jeruzsálemi zsidóközösség sok tagját a keresztény hitre térítette, s ezzel természetesen kivívta a jeruzsálemi zsinagóga vezetőinek a haragját. I. sz 36-ban istenkáromlással vádolták meg, hiszen azt hirdette, hogy zus a Megváltó és Isten fia. A szinódus elé vezették hamis vádakkal, a feldühödött csőcselék kihurcolta Istvánt a városból, s mivel nem volt hajlandó megtagadni a hitét barbárul megkövezték.

A kultusza nagyon hamar elterjedt egész Európában a kora középkorban, rengeteg templomot építettek a tiszteletére, sok remek műalkotáson láthatjuk őt. A művészek legtöbbször diakónusi dalmatikában (papi felsőruhában) ábrázolják, a kivégzésének az eszközével, a vekkel a fején vagy a vállain, sokszor egy könyvvel a kezében. Így jelenik meg például Giotto egyik festményén, amelyet a firenzei Horn múzeumban őriznek. A fiatal szent egy aranyozott háttér előtt áll, hosszú, karcsú, finom ujjait a díszes, élénkpiros könyvön tartva, a nyakánál, a szegélyeken, és a mellrészen hímzett elegáns ruhában. Be tudunk pillantani a ruhaujj belsejébe is, Giotto bravúrosan lefestette a könyvre visszahulló ruhaujj bélését és az élethűen ráncolódó szövetet is.

A Firenzéhez közeli Prato katedrálisa is a szent tiszteletére épült, s így a belső térben találkozhatunk Szent István történetét ábrázoló alkotásokkal Paolo Uccello és Filippo Lippi, a két kiemelkedő firenzei származású renszánsz mester művein.

Filippo Lippi: Szent István A híresebbek Filipp Lippi a főoltártól balra elhelyezkedő freskói, amelyeket a művész hosszú és viszontagságos majdnem tizenhárom évig tartó küzdelmes munka után fejezett be, 1464-ben. Bírósági eljárások, pénzügyi problémák és egy kalandos lányszöktetés kísérték az alkotás éveit (ha többet szeretnél tudni a tiltott szerelem történetéről, keresd fel a honlapomat: )

A freskók a szent életének legfontosabb pillanatait örökítik meg. Láthatjuk a születését. A legenda szerint a sátán kicserélte az éppen világra jött csecsemőt egy az Istvánhoz megszólalásig hasonló ördögfiókával. A kisfiú hosszas kalandok után, Gyula püspöknek köszönhetőn kapott biztos menedéket. A püspököt is látjuk, amit a felnőtt István búcsút vesz tőle, s elindul prédikálni. A mártíromságát Lippi a kápolna sarkában, a szomszédos falfelületre is átnyúlva ábrázolta, így is megpróbálva nagyobb térhatást érzékeltetni. Szent István mártíromsága

S végül a nézőhöz legközelebbi részleten, egy korakeresztény bazilika belsejében a temetési szertartást mutatja be a festő. Számtalan szereplő veszi körül a szent ravatalát, közöttük a jobboldalon kitűnik a sorból a termetes, piros ruhában ábrázolt II. Piusz pápa. Mellette két fekete ruhába öltözött szerzetes áll, s a feltevések szerint az egyik maga a szerzetes-festő, Filippo Lippi.


A prátói Dóm főoltától jobbra pedig Paolo Uccello és Andrea di Guisto szintén Szent István életét bemutató freskóit szemlélhetjük meg. 1430 körül Paolo Uccello kezdi el a munkát, majd helyettesíti őt Andrea di Giusto, aki kb 1450-ig dolgozik a műveken.

A felső részen Szent István vitatkozik a jeruzsálemi templom látogatóival. A vitapartnerei gazdag, 15. századi divat szerint öltözött kereskedők színes köpenyekben és hermelinprémmel díszített sapkákban.

A következő jelenet a szent megkövezése, amelynek a hátterében egy képzeletbeli, mesebeli város jelenik meg, megerősített falakkal, lakótornyokkal, harangtornyokkal.

S végül itt is a szent temetése zajlik egy boltíves bazilika belsejében, egy egymás mellett szorongó népes gyülekezet előtt.

Szent István

Prato

Toszkána

Oszd meg másokkal is:

2018. © firenze-latnivalok.hu ● Idegenvezetés Firenzében, Toszkánában ● Minden jog fenntartva!