Simonetta Vespucci

Ki volt Botticelli képeinek a modellje? Valóban Simonetta Vespucci? Nem lehet egészen biztosan tudni, az idők során rengeteg különféle elképzelés, legenda keringett az alakjával kapcsolatban.

Költők énekelték meg a szépségét, művészek festették le finom, érzékeny arcát. Idézzük fel a mítikussá vált Simonettát, aki mindössze hét éves firenzei tündöklés után 23 éves korában meghalt, de mégis halhatatlanná vált.

A történet egy pici ligur tengerparti városban, Fezzanóban kezdődik. Fezzano La Spezia és Portovenere között fekszik, néhány házzal, egy-két vendéglővel, egy kis kikötővel. A 15. században állt itt egy elegáns villa, a genovai származású Cattaneo család tulajdona, s abban a távoli időben valószínűleg itt született a firenzei reneszánsz egyik emblematikus képviselője, az ideális szépség megtestesítője, a reneszánsz megújulás jelképe Simonetta Vespucci Cattaneo. A tengerparti gondozott parkkal övezett villa a különböző bálok és családi ünnepek helyszíne volt akkoriban. A genovai Cattaneo család, amelyből Simonetta származott tengeri kereskedelemmel foglalkozott a Földközi tenger térségében. A család egyik tagja azonban távolabbra merészkedett, részt vett Kolumbusz egyik tengeri felfedezőútján.

Simonetta valószínűleg 1453-ban látta meg a napvilágot Portovenere mellett, ahová a család politikai okokból költözött Genovából. Még gyerekkorában a Toszkána déli részében fekvő Piombinóba került, ott nevelkedik a város urának, III. Jacopo Appianonak az udvarában, akinek a felesége Simonetta mostohatestvére volt. Nagyon szívesen látják, s amikor 1468-ban elhagyja a várost, hogy Firenzébe menjen, hiszen találtak számára egy férjet Marco Vespucci személyében, Jacopo gazdag hozománnyal indítja útnak. A vőlegény egy gazdag kereskedő család sarja. A Vespucciak a XV. század elején a Mediciekkel egyidőben kezdenek el kiemelkedni az egyszerű polgárok köréből, az Ognissanti templom környékén építik fel a palotáikat. Ebben a templomban temetkeznek, a kápolnáik díszítésére a leghíresebb művészeket kérik fel, Domenico Ghirlandaiot és Sandro Botticellit. Ebből a családból került ki a híres felfedező, Amerigo, akinek az a kiváltság jutott részéül, hogy egy kontinens, Amerika viseli a nevét. Piero Vespucci, Simonetta apósa életének első felében gazdag kereskedő, üzletember, később azonban sikertelen vállalkozásokba kezd, s belekeveredik a Medici ellenes Pazzi összeesküvésbe is, éppen ezért száműzik. Ez lesz majd a sorsa Simonetta férjének, Marco Vespuccinak is.

Simonetta és Marco esküvőjére 1468 végén vagy 1469 elején kerülhetett sor. Először a menyasszony házában Portovenerén vagy Genovában ünnepeltek, aztán pedig Firenzében. A firenzei esküvői bankettről egyes történészek szerint fennmaradt egy nem is akármilyen dokumentum, Botticelli egy festménye, A kép Boccaccio egyik novellájának a leírása, s egy bankettet mutat be. Két egymással szemben levő hosszú asztal mellett ülnek a meghívottak. Balra a menyasszony és a vőlegény a dámákkal, jobbra pedig a férfivendégek. Simonetta a bal oldalon fehér ruhában, a balján a vőlegényével látható, aki belefeledkezik Simonetta szemlélésébe. Az elbeszélések szerint az ifjú férj fülig szerelmes a mindössze 16 éves feleségébe.

Simonetta a legfényesebb, a legszerencsésebb időszakban érkezik Firenzébe 1469-ben, ekkor kezdődik Lorenzo Il Magnifico kora, aki akkor 20 éves. Az elkövetkezendő hét évben Simonettta mindenkit elbűvöl az eleganciájával, a szépségével, a társadalmi élet, a bálok, a fogadások, az ünnepek főszereplőjévé válik, mindenki a lábai előtt hever.

A pletykák szerint maga Lorenzo Il Magnifico volt az első hódolója, aki költeményekkel dicsőíti őt, amikor Simonetta meghal négy szonettel köszön el tőle.

Ezt követően Lorenzo testvére, Giuliano veszíti el érte a fejét. Giuliano Medici egyidős Marcoval és Simonettával, 1453-ban született, atlétikus termetű, hosszú sötét hullámos hajú, nemes lelkű, szívélyes természetű, nyitott a világra és az emberek felé, sokkal közvetlenebb mint híresebb bátyja Lorenzo, de kevésbé művelt és intelligens. Semmilyen politikai szerepet nem vállalt, élte a gazdag, kiváltságos fiatalemberek gondtalan, fényűző, élvezettekkel teli életét. A kortársai nagyon szerették, csodálták a szépségét, a könnyedségét, a vidámságát, jeleskedett a vadászatban, a lovagi játékokban, remek sakkozó volt, s rendkívül szoros szálak fűzték a bátyjához, féltékenységnek nyoma sem volt közöttük.

1475-ben Lorenzo egy lovagi tornát rendez Giuliano kedvéért, Itália minden részéről érkeznek előkelő vendégek. A torna színhelye a Szent Kereszt templom tere, időpontja 1475 január 28, a főszereplők pedig Giuliano és Simonetta, minden körülöttük forog. Simonetta a nézők között izgulja végig a küzdelmet. A torna győztese egy zászlót kap, amelyre Botticelli természetesen Simonetta arcképét festette, Pallasz Aténé és Minerva megtestesítőjeként. Sajnos a művet csak leírásokból ismerjük, a zászló elkeveredett a több mint 500 év alatt. A Giuliano lándzsájának a hegyére tűzött zászlót pedig Andrea del Verrocchio műhelye készítette, egyesek szerint a fiatal Leonardo rajza alapján. Itt megint csak Simonetta a főszereplő egy nimfa képében, amint Kupidó célba veszi őt a nyilával. Ennek az ábrázolásnak a másolata máig megőrződött. Szintén Verrocchio műhelye készítette el a győztes számára a díszes sisakot is. Giuliano mottójául a “La sans par” francia jeligét választotta, amelynek jelentése “A páratlan”, megintcsak Simonettára utalva. A lovagi tornát Lorenzo barátja, a reneszánsz költő, Poliziano örökítette meg. Az elmondottak alapján egyértelmű, hogy a tornát csakis Giuliano nyerhette meg, ennek így kellett lennie, s ez így s történt. Egész Firenze a fiatal szerelmespárt ünnepelte, senkit sem zavart különösebben, hogy a férj mindehhez mit szól.

A szerelem hamar végetért. Mindössze egy évvel a fényes győzelem után, Simonetta hirtelen megbetegedett. Mindenki aggódik érte. Lorenzo, aki akkor éppen Pisában tartózkodik, a saját orvosát küldi a Vespucci házba, hátha tud segíteni. Az orvos látogatásairól, s a betegség lefolyásáról az após leveleiből tudunk, aki megköszöni Lorenzónak a segítséget, s beszámol az eseményekről. Így szerzünk tudomást a tünetekről is: láz, nehéz lélegzés, étvágytalanság, álmatanság. hányás. Nagy valószínűséggel egy tüdőgyulladás vitte el “ Firenze Vénuszát”, ahogyan a kortársak nevezték Simonettát, 1476 április 27-én. A halála utáni napon temetik el, a háztól a templomig fedetlen koporsóban viszik a holttestet, s a szemtanúk szerint még szebb volt mint életében.

Ezt követően Giuliano depresszióba zuhan, elmegy Simonetta házába, s néhány ruhát, egy-két emléktárgyat, egy Simonettát ábrázoló festményt könyörög ki a férjtől és az apóstól, hogy érezze szerelme jelenlétét. Aztán viszonylag hamar megvigasztalódik. Néhány hónap elteltével már egy új szerelem keríti hatalmába, Fioretta Gorino, akivel egyes szóbeszédek szerint titokban összeházasodik, s ebből a kapcsolatból születik majd meg Giulio, az eljövendő VII Kelemen pápa. A kisfiú életének az alakulását Giuliano nem sokáig követheti, hiszen 1478-ban a Pazziak összesküvésének az áldozatául esik. A fiát a testvére Lorenzo veszi magához.

Simonettát az Ognissanti templomban temették el, de nem tudjuk egészen pontosan hová. Nem maradt meg a sírja, eltűnt a későbbi átalakítások során. Semmilyen síremlék, felirat, emléktábla nem utal a temetkezési helyére.

Valószínűleg ma semmit sem tudnánk Simonettáról, ha nem örökíttte volna meg a szépségét a kor egyik legtehetségesebb festője, Sandro Botticelli, aki Giuliano és Lorenzo Medici köreihez tartozott, három évvel idősebb mint Lorenzo Medici. Ugyanabban a városrészben élt, amelyben a Vespucci család, a Vespucciak több művet rendeltek tőle. Jól ismerte Simonettát, vannak olyan romantikus feltevések, amelyek szerint ő is szerelmes volt Firenze “szépségkirálynőjébe. A történészek, művészettörténészek nagy része egyetért azzal Giorgio Vasari elbeszélése nyomán, hogy Botticelli Simonetta arcát örökítette volna meg a leghíresebb képein vagy Simonetta arca lett volna a kiindulópont egy idealizált, szinte földöntúli, a valóságban nem létező női figura megteremtésére. Simonetta neki köszönheti, hogy örökké fiatal és szépséges maradt. Az Erőt ábrázoló 1474-ben festett műve már Simonetta arcvonásait viseli. Szintén őt ábrázolta volna Vénusz képében a Vénusz születését elmesélő remekművön, ő Flóra a Tavasz című képen és még sok másik alkotáson. Egészen biztosak lehetünk azonban abban, hogy Simonetta sohasem állt modellt a művész számára, hiszen egy előkelő dáma akkoriban ezt nem tehette meg, nem volt illendő. Ő ihlette volna azonban azokat a finom, ábrándozó, kicsit szomorkás, merengő tekintetű, arisztokratikus női figurákat, amelyek végigkísérik Botticelli életét. Sohasem tudta elfelejteni Simonettát, annak halála után is mindig rágondol, megszállottan őt ábrázolja. Egy romantikus legenda szerint az volt a kívánsága, hogy a halála után Simonetta közelében temessék el. Botticelli 1510-ben halt meg, s a sírja valóban ugyanabban a templomban van, amelyben Simonetta nyugszik, de ez egy véletlen egybeesés. Ennek oka az, hogy mivel a két család egymás közelében élt, ugyanabban a templomban temetkezett.

Hosszú évszázadokra megfeledkeznek a művészről és a múzsájáról is. Míg végül a 19. század második felében egy angol művészcsoportnak köszönheően ismét felfedezik mindkettőjüket. Botticellinek köszönheti Simonetta, hogy győzedelmeskedett a halál felett, hiszen ma is mindenki ismeri a szőke, kecses, finom arcvonású, a kagylón állva a tengerpart felé közeledő, álmodozó tekintetű Vénuszt.