Látnivalók és élmények idegenvezetéssel
Kérdése van?
+39 328 7217096

Simonetta Vespucci

Ki volt Botticelli képeinek a modellje? Valóban Simonetta Vespucci? Nem lehet egészen biztosan tudni, az idők során rengeteg különféle elképzelés, legenda keringett az alakjával kapcsolatban.

Költők énekelték meg a szépségét, művészek festették le finom, érzékeny arcát. Idézzük fel a mítikussá vált Simonettát, aki mindössze hét éves firenzei tündöklés után 23 éves korában meghalt, de mégis halhatatlanná vált.

FezzanoA történet egy pici ligur tengerparti városban, Fezzanóban kezdődik. Fezzano La Spezia és Portovenere között fekszik, néhány házzal, egy-két vendéglővel, egy kis kikötővel. A 15. században állt itt egy elegáns villa, a genovai származású Cattaneo család tulajdona, s abban a távoli időben valószínűleg itt született a firenzei reneszánsz egyik emblematikus képviselője, az ideális szépség megtestesítője, a reneszánsz megújulás jelképe Simonetta Vespucci Cattaneo. A tengerparti gondozott parkkal övezett villa a különböző bálok és családi ünnepek helyszíne volt akkoriban. A genovai Cattaneo család, amelyből Simonetta származott tengeri kereskedelemmel foglalkozott a Földközi tenger térségében. A család egyik tagja azonban távolabbra merészkedett, részt vett Kolumbusz egyik tengeri felfedezőútján.

Simonetta valószínűleg 1453-ban látta meg a napvilágot Portovenere mellett, ahová a család politikai okokból költözött Genovából. Még gyerekkorában a Toszkána déli részében fekvő Piombinóba került, ott nevelkedik a város urának, III. Jacopo Appianonak az udvarában, akinek a felesége Simonetta mostohatestvére volt. Nagyon szívesen látják, s amikor 1468-ban elhagyja a várost, hogy Firenzébe menjen, hiszen találtak számára egy férjet Marco Vespucci személyében, Jacopo gazdag hozománnyal indítja útnak. A vőlegény egy gazdag kereskedő család sarja. A Vespucciak a XV. század elején a Mediciekkel egyidőben kezdenek el kiemelkedni az egyszerű polgárok köréből, az Ognissanti templom környékén építik fel a palotáikat. Ebben a templomban temetkeznek, a kápolnáik díszítésére a leghíresebb művészeket kérik fel, Domenico Ghirlandaiot és Sandro Botticellit. Ebből a családból került ki a híres felfedező, Amerigo, akinek az a kiváltság jutott részéül, hogy egy kontinens, Amerika viseli a nevét. Piero Vespucci, Simonetta apósa életének első felében gazdag kereskedő, üzletember, később azonban sikertelen vállalkozásokba kezd, s belekeveredik a Medici ellenes Pazzi összeesküvésbe is, éppen ezért száműzik. Ez lesz majd a sorsa Simonetta férjének, Marco Vespuccinak is.

Simonetta és Marco esküvőjére 1468 végén vagy 1469 elején kerülhetett sor. Először a menyasszony házában Botticelli: Nastagio története Portovenerén vagy Genovában ünnepeltek, aztán pedig Firenzében. A firenzei esküvői bankettről egyes történészek szerint fennmaradt egy nem is akármilyen dokumentum, Botticelli egy festménye, A kép Boccaccio egyik novellájának a leírása, s egy bankettet mutat be. Két egymással szemben levő hosszú asztal mellett ülnek a meghívottak. Balra a menyasszony és a vőlegény a dámákkal, jobbra pedig a férfivendégek. Simonetta a bal oldalon fehér ruhában, a balján a vőlegényével látható, aki belefeledkezik Simonetta szemlélésébe. Az elbeszélések szerint az ifjú férj fülig szerelmes a mindössze 16 éves feleségébe.

Simonetta a legfényesebb, a legszerencsésebb időszakban érkezik Firenzébe 1469-ben, ekkor kezdődik Lorenzo Il Magnifico kora, aki akkor 20 éves. Az elkövetkezendő hét évben Simonettta mindenkit elbűvöl az eleganciájával, a szépségével, a társadalmi élet, a bálok, a fogadások, az ünnepek főszereplőjévé válik, mindenki a lábai előtt hever.

A pletykák szerint maga Lorenzo Il Magnifico volt az első hódolója, aki költeményekkel dicsőíti őt, amikor Simonetta meghal négy szonettel köszön el tőle.

Ezt követően Lorenzo testvére, Giuliano veszíti el érte a fejét. Giuliano Medici egyidős Marcoval és Simonettával, 1453-ban született, atlétikus termetű, hosszú sötét hullámos hajú, nemes lelkű, szívélyes természetű, nyitott a világra és az emberek felé, sokkal közvetlenebb mint híresebb bátyja Lorenzo, de kevésbé Botticelli: Giuliano Mediciművelt és intelligens. Semmilyen politikai szerepet nem vállalt, élte a gazdag, kiváltságos fiatalemberek gondtalan, fényűző, élvezettekkel teli életét. A kortársai nagyon szerették, csodálták a szépségét, a könnyedségét, a vidámságát, jeleskedett a vadászatban, a lovagi játékokban, remek sakkozó volt, s rendkívül szoros szálak fűzték a bátyjához, féltékenységnek nyoma sem volt közöttük.

1475-ben Lorenzo egy lovagi tornát rendez Giuliano kedvéért, Itália minden részéről érkeznek előkelő vendégek. A torna színhelye a Szent Kereszt templom tere, időpontja 1475 január 28, a főszereplők pedig Giuliano és Simonetta, minden körülöttük forog. Simonetta a nézők között izgulja végig a küzdelmet. A torna győztese egy zászlót kap, amelyre Botticelli természetesen Simonetta arcképét festette, Pallasz Aténé és Minerva megtestesítőjeként. Sajnos a művet csak leírásokból ismerjük, a zászló elkeveredett a több mint 500 év alatt. A Giuliano lándzsájának a hegyére tűzött zászlót pedig Andrea del Verrocchio műhelye készítette, egyesek szerint a fiatal Leonardo rajza alapján. Itt megint csak Simonetta a főszereplő egy nimfa képében, amint Kupidó célba veszi őt a nyilával. Ennek az ábrázolásnak a másolata máig megőrződött. Szintén Verrocchio műhelye készítette el a győztes számára a díszes sisakot is. Giuliano mottójául a “La sans par” francia jeligét választotta, amelynek jelentése “A páratlan”, megintcsak Simonettára utalva. A lovagi tornát Lorenzo barátja, a reneszánsz költő, Poliziano örökítette meg. Az elmondottak alapján egyértelmű, hogy a tornát csakis Giuliano nyerhette meg, ennek így kellett lennie, s ez így s történt. Egész Firenze a fiatal szerelmespárt ünnepelte, senkit sem zavart különösebben, hogy a férj mindehhez mit szól.

A szerelem hamar végetért. Mindössze egy évvel a fényes győzelem után, Simonetta hirtelen megbetegedett. Mindenki aggódik érte. Lorenzo, aki akkor éppen Pisában tartózkodik, a saját orvosát küldi a Vespucci házba, hátha tud segíteni. Az orvos látogatásairól, s a betegség lefolyásáról az após leveleiből tudunk, aki megköszöni Lorenzónak a segítséget, s beszámol az eseményekről. Így szerzünk tudomást a tünetekről is: láz, nehéz lélegzés, étvágytalanság, álmatanság. hányás. Nagy valószínűséggel egy tüdőgyulladás vitte el “ Firenze Vénuszát”, ahogyan a kortársak nevezték Simonettát, 1476 április 27-én. A halála utáni napon temetik el, a háztól a templomig fedetlen koporsóban viszik a holttestet, s a szemtanúk szerint még szebb volt mint életében.

Ezt követően Giuliano depresszióba zuhan, elmegy Simonetta házába, s néhány ruhát, egy-két emléktárgyat, egy Simonettát ábrázoló festményt könyörög ki a férjtől és az apóstól, hogy érezze szerelme jelenlétét. Aztán viszonylag hamar megvigasztalódik. Néhány hónap elteltével már egy új szerelem keríti hatalmába, Fioretta Gorino, akivel egyes szóbeszédek szerint titokban összeházasodik, s ebből a kapcsolatból születik majd meg Giulio, az eljövendő VII Kelemen pápa. A kisfiú életének az alakulását Giuliano nem sokáig követheti, hiszen 1478-ban a Pazziak összesküvésének az áldozatául esik. A fiát a testvére Lorenzo veszi magához.

Simonettát az Ognissanti templomban temették el, de nem tudjuk egészen pontosan hová. Nem maradt meg a sírja, eltűnt a későbbi átalakítások során. Semmilyen síremlék, felirat, emléktábla nem utal a temetkezési helyére.

Botticelli: Vénusz születése részlet Valószínűleg ma semmit sem tudnánk Simonettáról, ha nem örökíttte volna meg a szépségét a kor egyik legtehetségesebb festője, Sandro Botticelli, aki Giuliano és Lorenzo Medici köreihez tartozott, három évvel idősebb mint Lorenzo Medici. Ugyanabban a városrészben élt, amelyben a Vespucci család, a Vespucciak több művet rendeltek tőle. Jól ismerte Simonettát, vannak olyan romantikus feltevések, amelyek szerint ő is szerelmes volt Firenze “szépségkirálynőjébe. A történészek, művészettörténészek nagy része egyetért azzal Giorgio Vasari elbeszélése nyomán, hogy Botticelli Simonetta arcát örökítette volna meg a leghíresebb képein vagy Simonetta arca lett volna a kiindulópont egyBotticelli: Gránátalmás Madonna részlet idealizált, szinte földöntúli, a valóságban nem létező női figura megteremtésére. Simonetta neki köszönheti, hogy örökké fiatal és szépséges maradt. Az Erőt ábrázoló 1474-ben festett műve már Simonetta arcvonásait viseli. Szintén őt ábrázolta volna Vénusz képében a Vénusz születését elmesélő remekművön, ő Flóra a Tavasz című képen és még sok másik alkotáson. Egészen biztosak lehetünk azonban abban, hogy Simonetta sohasem állt modellt a művész számára, hiszen egy előkelő dáma akkoriban ezt nem tehette meg, nem volt illendő. Ő ihlette volna azonban azokat a finom, ábrándozó, kicsit szomorkás, merengő tekintetű, arisztokratikus női figurákat, amelyek végigkísérik Botticelli életét. Sohasem tudta elfelejteni Simonettát, annak halála után is mindig rágondol, megszállottan őt ábrázolja. Egy romantikus legenda szerint az volt a kívánsága, hogy a halála után Simonetta közelében temessék el. Botticelli 1510-ben halt meg, s a sírja valóban ugyanabban a templomban van, amelyben Simonetta nyugszik, de ez egy véletlen egybeesés. Ennek oka az, hogy mivel a két család egymás közelében élt, ugyanabban a templomban temetkezett.

Hosszú évszázadokra megfeledkeznek a művészről és a múzsájáról is. Míg végül a 19. század második felében egy angol művészcsoportnak köszönheően ismét felfedezik mindkettőjüket. Botticellinek köszönheti Simonetta, hogy győzedelmeskedett a halál felett, hiszen ma is mindenki ismeri a szőke, kecses, finom arcvonású, a kagylón állva a tengerpart felé közeledő, álmodozó tekintetű Vénuszt.

Simonetta Vespucci

Botticelli

Medici

Oszd meg másokkal is:

2018. © firenze-latnivalok.hu ● Idegenvezetés Firenzében, Toszkánában ● Minden jog fenntartva!