Raffaello: X. Leó pápa arcképe

Raffaello festménye, X. Leó pápa arcképe a restaurálás után ismét visszatért a Pitti palotába

Ha jártatok már Firenzében az Uffizi képtárban biztosan emlékeztek Raffaello egyik remekművére, amely X. Leó pápát és két kardinálisát ábrázolja. A festmény 2017-ben átkerült a Pitti palotába, majd onnan is elvitték Olaszország egyik leghíresebb restauráló központjába, a firenzei Opificio delle Pietre Dure laboratóriumába, hiszen egy kis „liftingre” volt szüksége. Az aprólékos munka 2020 elején ért véget, s ezt követően az eredeti színpompáját visszanyert alkotást nyár végéig a római Raffaello kiállításon lehetett megcsodálni, amelyet a művész halálának az 500. évfordulója alkalmából rendeztek.

A kiállítás bezárta kapuit, s így a festmény ismét visszatért Firenzébe, a Pitti palota képtárában az egyik terem főszereplőjévé lépett elő néhány hónapra. A múlt héten felkerekedtem, s elmentem, hogy hosszú idő után újra lássam a képet. Ketten voltunk a teremben, a teremőr és én, s így hosszú perceken keresztül zavartalanul élvezhettem Raffaello remekét.

A festményt 1518-ban, 502 évvel ezelőtt festette a művész Rómában. A megrendelő X. Leó pápa, az egyik legtündöklőbb Medici, Lorenzo Il Magnifico egyik fia, civil nevén Giovanni, aki akkoriban a Medici család feje, egy kifinomult műértő, rendkívül művelt humanista. Ez nem meglepő, hiszen édesapja, Lorenzo környezetében nevelkedve gyerekkorától filozófusok, írók, költők, művészek vették körül.

A pápa jobbján unokatestvére, Giuliano Medici fia, Gilulio, az eljövendő VII Kelemen pápa áll, a balján pedig egy másik unokatestvére Luigi de’ Rossi kardinális.

A festmény 1518 szeptember első napjaiban érkezett Firenzébe egy esküvő alkalmából. A pápa unokaöccse, Lorenzo, az Urbinói herceg feleségül vette Maddalena de La Tour d’Auvergne, francia hercegnőt. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ő házasságukból születik majd meg 1519-ben Medici Katalin francia királynő, II. Henrik felesége). Az első szertartásra már korábban Franciaországban, a menyasszony szülőföldjén sor került, a másodikat pedig Firenzében rendezték meg. Természetesen itt is meg kellett ünnepelni egy fényes bankettel az eseményt. Igen ám, de a pápa egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni Firenzébe, s hogy ne érje szó a ház elejét, elküldte maga helyett Raffello művét. A lagzin résztvevők elbeszéléseiből tudjuk, hogy a pápát és a két kardinálisát ábrázoló képet az asztalfőre ültették, így jelképesen ők is együtt szórakoztak az ünneplő násznéppel, s mintegy áldásukat adták a házasságra.

A mű főszereplője a pápa, ő uralja a teret. Egy viszonylag szigorú szobabelső a háttér, amelyben sziporkáznak a vörös különbőző árnyalatai, az arany és az ezüst. A művész élethűen mutatja be nekünk X. Leót, aki egy kövérkés, puhány, kicsit kidülledt szemű teremtés volt. A modellkedés napján sem ő, sem a két kardinális valószínűleg nem borotválkozott, mert alig észrevehető borosta van az arcukon. Ezenkívül a pápa rövidlátó is, éppen ezért aranyszegélyes nagyítóval a kezében látjuk, amint egy értékes kézzel írott és díszített kódexet tanulmányoz. A kódexet anyira aprólékosan ábrázolta a művész, hogy a szakemberek be tudták azonosítani a könyvet. Egy 14. században Nápolyban, I. Johanna királynő megrendelésére készült Bibliáról van szó, amely ma is létezik. Hosszas hányóttatások és tulajdonoscserék után egy berlini múzeumban kötött ki.

A festmény születésétől kezdve nagyon népszerű. Rendkívül magas színvonalával felhívta magára az Itáliát a 18. század végén elfoglaló Napóleon figyelmét is, aki természetesen nem sokat teketóriázott, több más művel egyetemben Párizsba vitette az alkotást 1799-ben. Szerencsére később sikerült visszaszerezni, s 1816-ben újra visszatért Firenzébe.

Giorgio Vasari, Raffello 16. századi életrajzírójának a dicsérő szavaival zárom ezt a rövid kis leírást, amelyek remekül jellemzik a festményt:

,„...ezek a festett alakok szinte domborműnek tetszenek, a festményen bolyhos bársony látható, a pápa damasztköntöse úgy csillog, hogy szinte csilingel, a szőrmebélés puha és eleven, a mester olyan ügyesen utánozza az aranyat és a selymet, hogy nem a festmény egy részének, hanem igazi aranynak és selyemnek tetszik. Látható rajta továbbá egy pergamenkönyv illusztrációkkal, amely magánál az elevenségnél is elevenebbnek tűnik, és egy elmondhatatlanul szép domborművű ezüstcsengő. Többek között a trónuson van egy csillogó aranygolyó, amely olyan tiszta és világos, mintha tükör volna és visszaverődik benne az ablak fénye, a pápa válla, a szobák boltozata. »