Prato története, látnivalói, érdekességei

Toszkánát említve nem Prato az első város amelyik eszünkbe jut, mégis képes meglepni, ámulatba ejteni az ide érkező turistát. Kevésbé látogatott, kevésbé népszerű mint sokkal híresebb szomszédai, Firenze, Lucca vagy Pisa, de rengeteg érdekes kincset rejteget.

Prato rövid története:

A város területe az etruszkok korában is lakott volt már, az i.e. 5-4 századtól kezdve. A 2. századtól a római civilizáció váltja fel az etruszkokat, később pedig a longobárdok foglalják el ezt a részét Itáliának. A 11. században a különböző kis települések egy városba tömörülnek, amely 1100-től önálló városállamá válik, a város ügyeit a konzulok és a Podestá irányítják. A gazdaság is virágzásnak indul, Prato a fénykorát a 13. században éli. A gazdagságát a gyapjúfeldolgozó iparnak köszönheti. Ebben az időszakban épül fel a Császár kastélya, a Városháza, a Szent Ferenc és a Szent Domonkos templom, valamint a városfalak. A 14. században Prato Firenze fennhatósága alá kerül, a firenzei seregek megtámadják és elfoglalják a várost. Több lázadást is szerveznek Prato lakói Firenze ellen, a legnagyobb visszhangot kiváltó zendülést a Mediciek által küldött spanyol császári csapatok kegyetlenül leverik. Ez a Sacco di Prato néven ismert tragikus esemény 1512-ben, amikor a spanyol zsoldosok feldúlják és kifosztják a várost. A 18. században a Habsburgok reformjainak köszönhetően kialakulnak a modern város körvonalai. A 19. század első éveiben pedig elindul a textilipar fejlődése, amely a későbbiekben Prato legfőbb büszkesége, gazdagságának, hírnevének a forrása lesz.

Palazzo Pretorio:

Az óváros nagy része még ma is a középkori városfalak ölelésében helyezkedik el, a legfontosabb műemlékek viszonylag kis területen összpontosulnak, a városmag gyalog is kényelmesen bejárható. A város szíve a Piazza del Comune, amelyen a 14. századi Városháza valamint a Palazzo Pretorio, az egykori pratói köztársaság kormányzatának és a bíróságának a székheye található. A Palazzo Pretorio egy érdekes múzeumot fogad be, amelyben 14. és 15. századi mesterek, többek között Donatello, Filippo Lippi és Filippino Lippi remekműveivel ismerkedhetünk meg.

A Szent István Dóm:

Prato legkiemelkedőbb műemléke a Szent István Dóm, a román és a gótikus stílus remekműve, a jellegzetes fehér-zöldcsíkos márványdíszítéssel a homlokzaton. A főhomlokzat egy másik különlegessége a jobb oldali sarkához tapadó szószék, Donatello és Michelozzo remekműve, amelynek ma már csak a másolatát láthajuk az eredeti helyén. Az eredeti puttókat, s táncoló angyalokat ábrázoló pulpitust ma a Dóm múzeumában őrzik.

A Dómban rendkívül értékes műalkotások és érdekességek várják a látogatót. Itt őrzik azt a híres ereklyét, Szűz Mária övét, amely miatt a középkorban zarándokok tömegei, egyszerű hívők, királyok, császárok, pápák, hercegek vándoroltak Pratóba. A legenda szerint Szűz Mária a mennybemenetelét közvetlenül megelőző pillanatban Tamás apostol kezébe adta az övét, hogy maradjon egy emléke, tanúbizonysága a csodáról. Az öv egy jeruzsálemi lakos tulajdonába került, akinek a leszármazottai ezer éven át őrizték az értékes ereklyét. Mígnem 1141-ben a Szent övet egy Mihály nevezetű pratói zarándok kaparintotta meg egy házasság révén. A zarándok Jeruzsálemben megismert felesége hozományával kapta meg a kincset, s magával hozta a szülővárosába a feleségével együtt. Egész életében féltékenyen őrizte, csak a halála előtt fedte fel az öv eredetét, s 1172-ben a mai Dóm helyén álló Szent Istán templomnak ajándékozta az ereklyét, amelyhez a hagyomány szerint csodás események sora kötődik. Az ereklye számára alakították ki a Dóm belső terében, a bejárattól balra a 14. század végén a Szent Öv kápolnáját, amelynek a falait Agnolo Gaddi Szűz Mária életét bemutató freskói borítják. Az oltár csúcsát pedig Giovanni Pisano Madonna szobra ékesíti. 1395 óta mind a mai napig itt őrzik az ereklyét. Minden évben ötször, Húsvétkor, május 1-én, Karácsonykor, szeptember 8-án és augusztus 15-én kerül sor az ereklye ünnepélyes felmutatására a Dóm pulpitusáról. A Szent Öv a város és a Dóm közös tulajdona, mind a város mind a pratói klérus vezetőinek van egy-egy kulcs a birtokában, amellyel az ereklyetartó ládikót kinyithatják. A Szent Öv Prato szimbóluma, a lakók identitástudatának a része, az összekötő kapocs a polgárok között.

A Dóm leghíresebb freskói Filippo Lippi művei a főoltár körül. A szabados, kicsapongó életet folytató firenzei származású szerzetes-festő 1452 és 1465 között dolgozott a pratói Dómban, s erre az időszakra esik az a kalandos szerelmi történet is, amelyről minden korabeli krónikás beszámol. Filippo Lippi beleszeretett a fiatal és csodaszép apácába, Lucrezia Butiba, akit a pratói tartózkodása alatt ismert meg. A festő modellt keresett egy oltárkép számára, s a fiatal apácára esett a választása. A munka közben beleszeretett a leányzóba, s megszöktette a kolostorból. Magával vitte a Pratóban bérelt házába óriási botrányt okozva a lányszöktetéssel. Nemsokára megszületett a kisfiuk, Filippino Lippi. Csak a Mediciek közbenjárására sikerült elérniük azt, hogy a pápa feloldozza mindkettőjüket az esküjük alól. Ezután összeházasodhattak volna, Filippo azonban sohasem vette el feleségül Lucreziát, de halhatatlanná tette őt a műveivel. Szinte minden alkotásához modellként felhasználta ezt követőn ezt finom arcvonásokkal megáldott törékeny lányt, így a pratói Dómban látható freskókon is. A kecsesen táncoló Salomé alakjában ismerhetünk rá Lucreziára, amelynek bájos figurája művészek egész sorát ihlettte meg. Elég Botticelli finom Madonna képeire vagy angyalaira gondolnunk, s azonnal feltűnik Filippo Lippi hatása.

A Dóm Harangtornya mellett nyílik a múzeum bejárata, amelybe már csak azért is érdemes benézni, hogy megcsodáljuk Donatello és Michelozzo eredeti, a Dóm homlokzatára készült pulpitusát. A múzeum bepillantást ad a Dóm építésének történetébe, keresztülmehetünk az altemplomon, amelyet a gazdag pratói családok temetkezőhelyként használtak, s eljuthatunk egy román stílusú hangulatos belsőudvaron át a képtár termeibe.

Datini palota:

A következő megállónk a Datini palota, Francesco Datini pratói kereskedő lakhelye. Franceso Datini neve még ma is fogalom a városban, egy szédületes sikertörténet főszereplője a középkorban. Az 1348-as pestisjárvány alatt árván maradt kamasz Firenzébe költözik tanulni, majd Avignon kedvéért elhagyja Firenzét, s bámulatos üzleti érzékének köszönhetően hamarosan meggazdagodik. Mindenféle áruval kereskedik, borral, olajjal, fegyverekkel, bőrtermékekkel, textíliákkal. Immár tekintélyes kereskedőként végül is 1382-ben visszatér a szülővárosába, Pratóba. A hazatérés után egy luxuspalota építésébe kezdett a Városháza terének a szomszédságában. A palota reprezentációs célokat is szolgált, megszálltak itt Itália hercegei, diplomatái, például Francesco Gonzaga, Mantova ura vagy Leonardo Dandolo Velence követe. A palota régi dekorációiból ma már csak részleteket láthatunk, de ezek is árulkodnak arról, hogy milyen fényűző lehetett Datini korában a berendezés. A földszinti, egykor hálószobaként szolgáló teremben megmaradtak még a falikárpitokat és a természetet utánzó virágokat, növényeket és állatmotívumokat ábárázoló ferskótöredékek. Datini halála előtt az életében felhalmozott vagyonának túlnyomó részét egy jótékonysági szervezetnek adományozza, amelynek székhelye a gazdag kereskedő egykori palotájában van még ma is.

A textilmúzeum:

Prato hagyományosan a textilipar egyik fellegvára Olaszországban. Az iparág születése a 12. századra nyúlik vissza. Ma kb 7000 a textiliparban tevékenykedő vállalat működik a városban, nagy részük a híres divatcégek számára dolgozik. Az egyik legkülönlegesebb s legegyedülállóbb múzeum nemcsak Pratóban, hanem egész Itáliában a textilmúzeum. A termekben megismerkedhetünk a régi és a modern textíliákkal, a szövés, gyapjúkészítés módszereivel a középkorban és ma. Maga a helyszín is nagyon szuggesztív, egy régi, ma már nem működő textilgyárban kapott helyet a kiállítás. Az világ különböző országaiból és különböző koraiból származó szövetek,selymek, damasztok, brokátok kaptak itt méltó helyet, s a szövetmintákat egy értékes 19. századi ruhagyűjtemény is kiegészíti. Ezenkívül időszakos kiállításokat is rendeznek itt. A gyerekeknek pedig érdekes programokat szerveznek, amelyekre előzetese jelentkezés alapján lehet bejutni. Személyes tapasztalatom van arról, hogy mennyire élvezik az itteni kézműves foglalkozásokat, ruhákat terveznek, szöveteket festenek, kipróbálhatják a régi szövőszékeket.

A császár kastélya (Castello dell'Imperatore)

Hohenstaufen II. Frigyes német-római uralkodó akaratából épült a 13 század közepén. II. Frigyes sohasem jutott el a szicíliai és dél-olasz birtokairól Prato magasságáig, a császár helytartója lakott itt. A legészakabbi előretolt bástyája volt II. Frigyes államának ez az erődítmény, a dél-itáliai kastélyai mintájára terveztette meg. A későbbiekben a firenzei kormányzat átalakította a várkastélyt egy katonai erődítménnyé és börtönné. Ma a külső, ghibelllin pártázattal ellátott falakon kívül a belső udvar látogatható.

Szent Ferenc templom

A császár kastélyának a szomszédságában emelkedik a ferencesek 13. században épített temploma és kolostora a jellegzetes fehér és zöld csíkos márványdíszítésű homlokzattal. A legenda szerint maga Assisi Szent Ferenc is elzarándokolt Pratóba, hogy imádkozzon a Szent Öv ereklyéje előtt, s ez alkalomból alakítottak ki egy kis templomot a ma is álló épület helyén. A régi templomot később megsemmisítették, s a 13. század második felében építették fel az újabb épületet. A 14. század végéből származik a legérdekesebb díszítés, a Migliorati Kápolna freskóciklusa, amelyen Niccoló Gerini 1395 és 1400 között dolgozott. Szent Máté és Szent Antal életéből láthatunk különböző élénk színekkel és élvezetes elbeszélő stílusban festett részleteket. A templom a virágzását a 14. század végén a pártfogójának, Franceso Datininek köszönheti, aki nagyon bőkezű adományokkal támogatta a templomot, s a végakarata szerint itt helyezték őt örök nyugalomra a főoltár előtti padlórészen.

A Börtönös Szűz Mária templom (Santa Maria delle Carceri)

A reneszánsz építészet egyik gyöngyszeme. A legenda szerint 1484-ben egy kisfiú szeme előtt megelevenedett a pratói börtön falára festett Szűz Máriát ábrázoló kép. Ennek a csodának az emlékére úgy döntöttek, hogy egy templomot kell építeni a börtön helyén, innen származik az elnevezés.Maga Lorenzo il Magnifico fogalkozik az ötlettel, ő bízza meg a terv elkészítésével kedvenc építészét Giuliano da Sangallot, aki egy görög kereszt alaprajzú, centrális elrendezésű, harmonikus és tökéletes szimmetriájú bazilikát tervez. Az építész az ihletet Filippo Brunelleschi firenzei művéből, a Pazzi család kápolnájából vette.

Luigi Pecci, Kortárs Művészeti Múzeum

Prato a kortárs művészetek egyik legreprezentatívabb kiállítóhelye is. A művészeti központ a város szélén, az autópálya kijáratánál, a modern városrészben kapott helyet. Egy pratói textilgyáros, Enrico Pecci a fia emlékére létrehozott egy alapítványt, s ennek köszönhetően épült fel ez a különleges múzeum 1988-ban. Az első múzeum volt Olaszországban, amelyben  a kortárs nemzetközi és az olasz művészeti áramlatok képviselői állíthatták ki a munkáiakat. Az évek folyamán egy impozáns állandó gyűjtemény jött létre több mint 1000 művel, szobrokkal, installácókkal, videókkal, amelyek az elmúlt hatvan év művészeti produkcióját képviselik. Többek között láthatók itt Mimmo Paladino, Mauro Staccioli, Daniel Spoerri alkotásai.

Gasztronómia érdekességek: Cantucci di Prato

Prato neve egybefonódik a híres, mandulás keksz, a Cantuccini di Prato történetével. A kekszet általában a szintén toszkán eredetű desszertborba (Vinsanto) mártogatva fogyasztják. A sütemény alapvető összetevője a mandula, a másik jellegzetessége pedig az, hogy nem használnak fel élesztőt a készítésekor. A "cantucci" szó kenyérvéget vagy bármilyen édesség, sütemény fel nem használt részét jelenti. Szokás volt az, hogy a pratói pékségekben a pékek a gazdagabb családok számára édes tésztából, cipó formájú kalácsokat készítettek, s a kalács végeit levágták, felszeletelték, s megtartották maguknak, saját fogyasztásra, ez volt a hulladékanyag, a maradék. Kezdetben a mandulát még nem használják, ez csak később válik a Cantucci elengedhetetlen tartozékává. A klasszikus cantucci egy 19. században Pratóban élt cukrász, Antoni Mattei receptje alapján készül. A hivatalos recept letéteményese még ma is a pratói Antonio Mattei cukrászda és manufaktúra. Pratóban nincsen ünnepi ebéd, amelynek a végén ne fogyasztanának a Mattei Cukrászda hagyományos kék zacskójából kivett cantuccikat.

Prato környéke is büszkélkedhet néhány érdekes történelmi kisvárossal, műemlékkel, hangulatos túraútvonallal.

Villa di Poggio a Caiano

Lorenzo Il Magnifico megbízásából Giuliano da San Gallo terveztee meg ezt a Medici villát a XV század második felében. A villa a Medici család történetében mindvégig kiemelkedő szerepet kapott, a hivatalos nyári rezidencia tisztjét töltötte be, rendkívül sok fontos családi ünnepségnek adott helyet az évszázadok folyamán. Itt ünnepelték Alessandro Medici és Ausztriaia Margit esküvőjét 1556-ban, I Cosimo és Eleonóra házasságkötését 1559, s itt tartották a bankettet I Ferenc és Bianca Cappello eskövője után is 1579-ben. Ebben a villában szálltak meg a távolról jött menyasszonyok, mielőtt ünnepélyesen beléptek volna a város kapuin át Firenzébe, s itt üdvözölték a őket a firenzei nemesség képviselői a hivatalos esküvői fogadás előtt. Így történt ez például Ausztriai Johanna esetében, aki I Ferenc első felesége volt. Lotaringiai Krisztina szintén itt ismerkedett meg a firenzei előkelőségekkel az I Ferdinánd Medicivel kötött házassága előtt. Tragikus események színhelye is volt a villa. 1587-ben itt halt meg teljesen váratlanul, egy néhány napos betegséget és lázrohamot követően, egymástól mindössze egy nap különbséggel I Ferenc Medici és a második felesége Bianca Cappello. A titokzatos körülmények azonnal szóbeszédeknek adnak tápot, sokak szerint mérgezés következtében haltak meg mindketten, az udvari intrikáknak estek áldozatul.

A villát Ferdinand nagyherceg, aki híres művészetpártoló, maga is dilettáns zenész, egy aktív kulturális központtá fejlesztette a XVII század végén. Kialakít egy színháztermet, amelyekben rendszeresen koncerteket tartanak. A Medici dinasztia kihalása után a Habsburg nagyhercegek öröklik a lakot, akik szintén nyári rezidenciaként használják a villát és a parkot. A napóleoni időkben Napóleon testvére Elisa Baciocchi is beleszeretett ebbe a helybe, s gyakran utazott ide kikapcsolódni.A Savoyák uralkodása idején pedig II Viktório Emanuele, aki szenvedélyes vadász, helyreállíttatta az elhanyagolt épületet, s itt töltötte a vadászszezonokat. Gyakran elkíséri a királyt Poggio a Caianoba Rosa Vercellana, aki először a király szeretője, majd felesége lesz. Az ő idejükből származik a biliárdterem és a két elegáns hálószoba.

A villa a reneszánsz építészet remekműve harmonikus arányainak köszönhetően. A belső termek átalakításokon mentek keresztül, de ma is megmaradt még eredeti formájában a X Leó szalon nagyszabású freskókkal a XVI század első évtizedeiből. A villa második emeletén pedig egy, a maga nemében egyedülálló múzeum, a Csendéletek kollekciója található. A múzeumot 2007-ben nyitották meg, s olyan festményeket gyűjtöttek itt össze, amelyek csendéleteket vagy más a természettel öszefüggő témákat ábrázolnak. A több mint 200 alkotás a különböző firenzei gyűjteményekből került ide, nagy részük megrendelője a Medici család volt. A gyűjtemény a XVI század közepe és a XVIII század közepe közötti időszakot öleli át, s így áttekintést ad e műfaj fejlődéséről is. Az témákat -a virágokat, gyümölcsöket, állatokat- nagyon sokszor tudományos pontossággal mutatnak be a művészek. A leghíresebb sorozat a XVII századból származik Bartolomeo Bimbi műveivel. Ezek a festmények akár egy növényhatározóba is bekerülhetnének, annyira precízen leír a művész minden egyes apró részletet. Bimbi katalógusszerűen ábrázolja az összes növény és gyümölcsfajtát, amelyet a Medici birtokokon termesztettek akkoriban. Láthatjuk itt az összes citrusfélék különböző példányait, szőlőfürtöket, cseresznyét, körtét, almát, fügét. Néhány fajtát ma már csak ezeken a képeken keresztül ismerünk, mert időközben eltűntek. A festmények nagy része még az eredeti, rendkívül díszes barokk keretben csodálható meg.

A villát természetesen egy park veszi körül, amelynek nagy részét Elisa Baciocchi megbízásából alakították ki a XIX század elején.

Artimino és a Ferdinanda, a Mediciek egyik villája

I. Ferdinánd Medici egyszer a vidéken vadászgatva erre a hegytetőre tévedt a kedvenc, immár öregedő építészével, Bernardo Buontalentivel, s azonnal beleszeretett a vidékbe. Azon nyomban megbízta az építészt azzal, hogy minél előbb tervezzen egy villát a dombtetőn. Egy olyan rezidenciát kért, amely az egész udvartartást be tudta fogadni. Az építész eleget téve a kérésnek mindössze 4 év alatt 1596-1600 között elkészítette a művet, s a villa Ferdinánd Medici egyik kedvenc tartózkodási helyévé vált. Az épület különlegessége a rengeteg kéménye, ezért a Száz Kéményes villának is szokták nevezni. Az építtető minden teremben egy fűtőtestet helyeztetett el, hogy ne kelljen dideregnie a téli estéken, amikor a vadászatról visszatért.