Egy firenzei mozaikkészítő mester műhelyében

Egy firenzei mozaikkészítő mester műhelyében megismerkedhetünk ezzel a hagyományos eljárással. A Medici család nevéhez fűződik azoknak a mestereknek a meghívása a városba, akik a 16. század végén a Medici kápolna díszítésében először alkalmazzák ezt a technikát.

Sok firenzei múzeumban találkozhatunk az úgynevezett fienzei mozaik technikával készült díszítésekkel, bútordarabokkal. Nagyon gyakran összekeverik ezt a technikát a mozaikkal, pedig igazából egy sajátos, s csak Firenzére jellemző intarzia díszítésről van szó, amely Toszkánában született meg, s csak erre a területre jellemző.

Az érdem ebben az esetben is a Medici családé, ők ismerték fel ennek az eljárásnak az egyediségét, s ők támogatták a mestereket a 16. század végétől kezdve. I. Cosimo Medicit mindig érdekelték az értékes márványból megtervezett remekművek, s ő maga is ösztönzi a művészeit arra, hogy kísérletezzenek mindenféle értékes anyaggal.

A fia, I. Ferenc pedig híres művészeket-kézműveseket hív a városba, I Ferdinánd Medici ezzel a technikával díszítteti a családi mauzóleum, a Medici kápolna falait. I Ferdinánd alapítja meg 1588-ban a híres műhelyet, Opificio delle pietre dure, amelynek feladata, hogy hozzáértő mestereket képezzen ki a Medici kápolna díszítése számára. Ez a műhely kizárólag a Medici család számára dolgozik. A család kihalása után a műhely tevékenyége is végetér, s ezt követően több kisebb kézműves műhelyben él tovább ez a technika mind a mai napig.

Milyen lépésekben történik a firenzei mozaik megvalósitása?

Először is meg kell tervezni a mintát magát, s ennek a tervnek az alapján ki kell választani a féldrágaköveket, például a porfírt, lazuritot, gránitot, s más értékes anyagokat. A munkához szükséges köveket Toszkána különböző részeiről, s ezenkívül a világ legtávolabbi sarkaiból hozzák Firenzébe. A kalcedónt Toszkána déli részeiről, Grosseto környékéről szállítják a műhelyekbe, a malahitot Oroszországból, az ametisztet Brazíliából, a lazuritot Afganisztánból, a jádét Indiából, a porfírt Egyiptomból, az agatát Németországból.

Ezeket a köveket fel kell vágni a kívánt méretre és formára. Az alapvető különség a hagyományos mozaiktechnikához képest, hogy ezek a darabkák nem egységes méretűek mint a másik esetben, ahol  egyforma nagyságú részekből áll össze a kép.

A vágás egy nagyon egyszerű, íjszerű szerszámmal történik, egy vékony fémszál segítségével fűrészelik a köveket a kívánt méretre és formára, a munka közben folyamatosan locsolva az anyagot homokkal teli vízzel. Miután vágás megtörtént rendkívül precíz, s óriási türelmet igénylő munkával egymáshoz illesztik a mesterek a darabkákat, s megszületik a szinte festménynek tűnő ábrázolás. A köveket fenyőgyantából és viaszból készült ragasztóval erősítik egymáshoz, s egy tartólaphoz. Végül pedig különböző csiszolóanyagokkal kifényesítik a képeket. Egy-egy alkotás elkészítése több évig is eltarthat.

Hol láthatunk Firenzében ilyen műveket?

A művek többségét ma az Opificio delle pietre dure múzeumban őrzik. Ezenkívül a Medici kápolna falainak a dekorálásában is alkalmazták ezt a eljárást. Különösen érdekesek a toszkán városok címerei a Nagyhercegek kápolnájában. S ha meglátogatjuk a Pitti Palota vagy a Palazzo Vecchio múzeumait, ott is láthatunk néhány pompás bútordarabot, amelyet ezzel az eljárással valósítottak meg.