A Dóm tér legfontosabb épületei a Battistero, a Campanile és a Dóm

Battistero (Keresztelőkápolna)

Firenze nyolszög alaprajzú keresztelőkápolnája. Építésének pontos idejét nem sikerült még megállapítani. A középkorban azt gondolták, hogy egy Marsnak, a háború istenének szentelt templomot alakítottak át az i.sz IV. században egy keresztény kápolnává. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a XI. századra nyúlik vissza az eredete. A román stílusban emelt keresztelőkápolna külsejét geometrikus elemekből kialakított zöld és fehér márvány díszíti, amely a XI-XIII. századból maradt meg. A Firenzére jellemző márványburkolathoz a fehér márványt Carraraból, a zöldet pedig Pratóból szállíttatták ide a középkor mesterei. Hasonló geometrikus mintát láthatunk Firenzében  a San Miniato templom homlokzatán is. 

A márványburkolaton kívül rendkívül értékes bronzkapuk díszítik a templomot.  A három bejáraton   mintha egy nagyszabású bibliai elbeszélést látnánk magunk előtt képes formában a kezdetektől, tehát a Teremtéstől   a Jézus életéből vett részletekig. A déli kapu Andrea Pisano munkája, aki 1336-ban öntötte ki a kapu 20 domborművét, amelyeken  Keresztelő Szent János életét meséli el. Az északi kapu Lorenzo Ghiberti első remekműve, az 1401-ben meghirdetett híres pályázat eredménye. 1401-ben a Gyapjúkészítők céhe (Arte della Lana) egy pályázatot írt ki egy újabb bronzkapu elkészítésére, amelyre a legtehetségesebb toszkán  szobrászok nyújtották be a pályaműveiket. A bírálóbizottság csak hosszas vita után hozta meg a döntést. A két legjobban sikerült pályamű, Filippo Brunelleschi és Lorenzo Ghiberti alkotása közül végül is Ghiberti tervére esett a választás, s ő kapta meg a megbízást a bronzkapu elkészítésére. 1403 és 1424 között dolgozott a mester a művön, s Jézus Krisztus életéből ábrázotl 20 történetet, tehát  szerkezetében megismételte Andrea Pisano kapujának a  felépítését.

A leghíresebb azonban a keresztelőkápolna 3 bejárata közül a keleti kapu, az úgynevezett Paradicsom kapuja. Állítólag Michelangelótól kapta ezt a megtisztelő elnevezést  Ghiberti remekműve. Michelangelo szerint annyira csodaszép ez  mű, hogy méltán díszíthetné a Paradicsom bejáratát is.  Ghiberti 1424 és 1452 között dolgozik ezen a  kapun, s a 10 domborművön az Ótestamentumból kiragadott   témákat ábrázol. Sajnos a 3 bejárat közül ma már egyet sem láthatunk az eredeti helyén. A két Ghiberti féle kaput a Dóm múzeumában őrzik, Andrea Pisano alkotását pedig éppen restauálják.

Rendkívül érdekes a Battistero belső tere is a márványból készült intarziás padlódíszitéssel és a kupola alatti lélegzetelállítóan szép mozaikkal.  A mozaikdíszítés a XIII századból származik, s a nézőből a legnagyobb hatást kiváltó részlete az Utolsó Ítélet az Ítélkező Krisztus monumentális figurájával, s a balján elhelyezkedő rendkíván félelmetes és fantaziadús Pokol ábrázolásával.

Giotto Harangtornya (Campanile di Giotto)

A Dómtól különálló gótikus stílusú Harangtorony Giotto tervei alapján készült. 1334-ben Giottot bízzák meg a harangtorony tervezésével, ő azonban csak a két legalsó szintet készíti el az 1337-ben bekövetkezett halála előtt. Ezt követően Andrea Pisano és Francesco Talenti folytatják a munkát, s 1359-re be is fejezik a művet. Szintén márványberakás díszíti a harangtornyot mint a Dómot és a keresztelőkápolnát, s itt már a zöld és a fehér márvány mellett megjelenik a rózsaszín is, amelyet Toszkána déli részéről szállítanak Firenzébe a burkolat elkészítéséhez. A homlokzatot szobrok és a domborművek ékesítik a XIV és a XV századból. Akkoriban a város legkiemelkedőbb művészei tevékenykedtek itt,  mint például Andrea Pisano, Luca della Robbia és Donatello. Sajnos itt sem az eredeti alkotásokat láthatjuk már,  azok most a Dóm múzeumában csodálhatók meg. Fel is lehet kapaszkodni a kilátóteraszra, de ehhez 414 lépcsőt kell megtenni. A látvány azonban mindenért kárpótol, a 84 méteres magasságból gyönyörűszép kilátás nyílik a városra.  

A firenzei Dóm

A firenzei Dóm, vagy hivatalos nevén a Santa Maria del Fiore (“virágos” Szűz Mária templom), Firenze egyik legtöbbet fényképezett, s legismertebb műemléke. A jelenlegi templomot egy jóval korábbi, sokkal egyszerűbb és kisebb méretű templom helyére építették a XIII század végén. Egészen pontosan 1296 szeptember 8-án rakják le ünnepélyes keretek között a város új katedrálisának az alapkövét. Az építkezés rendkívül sokáig elhúzódik. Arnolfo di Cambio, az első építész, kb 10 évvel az építkezés kezdete után meghalt, s ezután mások folytatják a munkát. Többek között Giotto, Andrea Pisano, Francesco Talenti irányítják a katedrális építkezését az idők folyamán.

A legnagyobb problémát a kupola megtervezése jelentette.

Óriási, égbetörő, uralja az egész várost 104 méteres magasságával, Firenze emblémája, Filippo Brunelleschi remekműve, amely 2020-ban ünnepelte 600. születésnapját. A kupola ellenállt a villámcsapásoknak, a földrengéseknek, a 21. századi látogatót is lenyűgözi és ámulatba ejti.

A 15. század elején a firenzei Dóm, a Santa Maria del Fiore már majdnem elkészült, a végéhez közelednek a munkák, a kupola megépítése maradt csak hátra. A szakértők, a város és az egyház vezetői tanácstalanok, nem tudják milyen technikát alkalmazzanak. S ekkor lép a színre Filippo Brunelleschi, aki nem kis önbizalomról téve tanúságot kijelenti, hogy képes megvalósítani a régen várt, az első építész által megálmodott óriási építményt. Azt állítja, hogy tartóállványzatok nélkül is fel lehet építeni a kupolát. A felelősök nem bíznak túlságosan a tervében, őrültnek tartják a művészt, de végül is hosszas tanakodás után 1420 április 6-án rábízzák a művet, s végül is rengeteg vitát, civakodást és pereskedést követően 1420 augusztus 7-én a művész belekezd a munkába. Mindig ő maga személyesen vezeti a munkálatokat, minden egyes döntésért egy személyben ő maga vállalja a felelősséget, teljhatalmat kap a kupola megvalósítására.

Még ma is nagyon sok titok, rejtély övezi a kupolát, nem sikerült még megfejteni az építkezéssel kapcsolatos összes talányt. A legnagyobb újdonság a kettős héj alkalmazása volt, amelyeket Brunelleschi belső gerendákkal és láncokkal kötött össze. Egy ókorban már ismert eljárást alkalmazott, az úgynevezett halszálka mintás falazási technikát a kupola építésére, ennek köszönhetően nem volt szükség földre támaszkodó tartóállványzatok használatára.

Brunelleschi rendkívül sokoldalú, a kupola megtervezésén, az építkezés felügyeletén és vezetésén kívül nagyon sok ötletes masinát is kitalált, többek között különböző emelőszerkezeteket, amelyekkel megkönnyítette az építőanyagok felhordását a tető magasságába.

A kettős héj között egy meredek lépcsősor vezet a kupola tetején levő kilátóteraszra, ahonnan 360 fokos fantasztikus körpanoráma nyílik a városra és a környező dombokra.

A homlokzatot a Firenzében korábban már alkalmazott márványburkolattal látták el. Csak 1887-ben fejezik be márványdíszítést több százéves munka után a főhomlokzattal. A Középső sávban a tizenkét apostolt ábrázolták a művészek, a felső részen Firenze híres szülötteinek a mellszobrait láthatjuk (ott van közöttük Michelangelo Buonarroti, Leonardo da Vinci, Giotto, Dante Alighieri), s a legalsó sávban azoknak a  családoknak a címerei sorakoznak, amelyek finanszírozták a díszítő munkát a 19. század végén.

A belső tér talán egy kis csalódást okoz a látogatónak, mivel óriási a különbség a homlokzaton alkalmazott káprázatos márványintarzia és a puritán, kicsit hideg belső tér között. Itt is találunk azonban néhány kiemelkedő művészeti alkotást. Csodaszépek a XV-XVI századból származó színes üvegablakok vagy a márványpadlózat.Érdemes a kupola alatt megállva felfelé fordítani a tekintetünket, s megcsodálni Giorgio Vasari és Federico Zuccari által festett freskókat. A művészek az Utolsó Ítéletet ábrázolták a XVI század közepén. S ne feledkezzünk meg Domenico Michelino híres művéről sem a baloldali oldalhajóban, amely Dantét ábrázolja, amint bemutatja az Isteni Színjátékot.