Utazás a középkorba, a Davanzati palota
Ha egy időutazást szeretnétek tenni a középkorba, ha meg szeretnétek ismerkedni egy középkori luxuspalotával, ha be szeretnétek pillantani egy gazdag kereskedőcsalád életébe, akkor itt a helyetek! A Davanzati palota az egyik legszuggesztívebb múzeuma Firenzének, mégis kevesen ismerik. Mindössze néhány lépésre található a leghíresebb műemlékektől, de kiesik a megszokott és sokat látogatott turistaútvonalakból, pedig nagyon ritka élményben lehet része annak, aki betér ide, hiszen betekinthet egy 14. századi jómódú család életének a rejtelmeibe.
A 14. században a Davizziak, egy gazdag kereskedődinasztia nevéhez fűződik az építkezés, ők a palota első lakói, majd 1578-tól kezdve követik őket a Davanzati család tagjai. Ma is az ő nevüket viseli a palota, s az ő óriási címerüket láthatjuk ma is a homlokzat közepén. Egészen 1838-ig a Davanzati család tulajdonában volt az épület.
A homlokzat az egyszerő kőburkolattal még a korábbi, magasba nyúló lakótornyokat idézi, de sokkal kevésbé komor kinézetű, átmenetet képez az elsősorban védelmi célokat szolgáló, kényelmetlen és szűk tornyok és a 15. század elegáns, szimmetrikusan kiképzett palotái között.
A földszinten három, valaha nyitott árkád nyomait lehet felfedezni, amelyek arra utalnak, hogy régen itt egy utcai loggia helyezkedett el, traccspartik és alkudozások, pletykálkodások és gyerekzsivalytól kísért üzletkötések színtere. A bejárat után egy szűk belső udvarra jutunk, amely alatt egy ciszterna helyezkedik el, mivel a ház tervezői egy ötletes a tetőről a belső falak mentén leereszkedő csatornarendszeren keresztül összegyűjtötték és levezették az esővizet a padlózat alatti tartályba, hogy egy csepp friss víz se vesszen kárba.
A belső udvarról egy viszonylag meredek kőlépcsőn jutunk fel az emeleteken elhelyezkedő lakószobákba. A különböző szintek termei ugyanazt a tervrajzot követik. Minden emeleten találunk egy fogadótermet, ahol az ünnepi vacsorákat, fogadásokat rendezték meg. Emellett helyezkedett el a mindennapi étkezésekre szolgáló ebédlő, majd a dolgozószoba, s végül a hálószoba. A falakat korabeli színpompás, a természetet, burjánzó kerteket, ligeteket utánzó freskók díszítik, amelyek közül a két leghíresebb az úgynevezett papagájos és a pávás terem. Az egyik hálószobának a falait egy tragikus szerelmi történetet ábrázoló freskóciklus takar, amelynek az elkészítéséhez egy francia irodalmi művet vettek alapul az ismeretlen művészek. Ez arról tanúskodik, hogy a Davizziek mennyire otthonosan mozogtak az európai udvarokban, látogatták a francia nemesek kastélyait, s valószínűleg ott ismerkedhettek meg ezzel az akkor divatos verses regénnyel.
Az egész palotában mindössze egy konyhát alakítottak ki, amely a legfelső emeletre került biztonsági okokból. Itt főztek a palota összes lakója számára, s ez szerintem az egyik legérdekesebb része az egész múzeumnak. Az ablakokból a környező sikátorokra és háztetőkre látni. Itt gyűltek össze a szakácsokon és a kuktákon kívül a család hölgytagjai is, ez volt a legmelegebb és a legvilágosabb helyiség a palotában. Itt kedvükre tereferélhettek, hímezhettek, fonhattak a kandalló melegében. Megtaláljuk itt a régi konyhákban használatos eszközöket, a nyársat, az üstöket, az edényeket, a kezdetleges mosogatót, a déligyümölcsfacsarót, a köpülőt, az olajmécseseket, a sarokban álló asztalnál pedig a hímzőkészletet, a rokkát és a szövőszéket is.
A luxus szintjét jelzi a saját kút, amely a ciszternával együtt a ház vízellátását biztosította. Ez különösen a járványok idején jelentett igazi kiváltságot, mivel a lakóknak nem kellett a fertőzés veszélyének kitett közkutakra járni vízért. A vizet egy rendkívül egyszerű, de nagyon ötletes módszerrel egészen a harmadik emeleti konyháig fel tudták juttatni. Jelen voltak a palotában az akkor szintén luxusnak tekintett pottyantós szisztémával működő mellékhelyiségek valamint a kezdetleges fürdőszobák is a hálószobák közelében. A bútorzatot a közeli Montelupo városából származó kerámiák, díszes tulipános ládák, korabeli „széfek”, festmények, egy gazdag csipkegyűjtemény egészítik ki, amelyek ugyan nem tartoztak a palota eredeti berendezéséhez, de segítenek felidézni a kor hangulatát.