A sienai Chianti vidék leghangulatosabb városkái, kastélyai, pincészetei

A Chianti vidék nevét hallva a világhírű borok, a szőlőkkel és olívafákkal beültetett lankás dombok, a dombtetőkön magányosan álló elegáns villákká átalakított,

kőből épített régi gazdasági épületek jelennek meg a szemünk előtt. Ez a dombos terület Siena, Firenze és Arezzo között húzódik, a legnagyobb tengerszint feletti magassága 893 méter, amelyet a Monti del Chianti egyik csúcsa ér el. A legendák szerint a bort a titokzatos eredetű, az ókorban e vidéken megtelepedett etruszkok honosították meg, s ennek a hiedelemnek valószínűleg valamilyen valóságos alapja is lehet, hiszen i.e 6. századból származó speciálisan a bor szállítására és tárolására használt edényeket találtak Castellina Chianti területén a régészek. A középkorból megmaradt dokumentumok is tanúsítják a szőlőművelést a vidéken, a Badia di Passignanói apátság levéltárában pedig egy olyan 1318-ból származó írást találtak, amely tanácsokkal szolgál azzal kapcsolatban, hogyan kell jó bort készíteni. Jóval később, 1716 szeptemberében születik meg a híres nagyhercegi dekrétum, amely hivatalosan is körülírja a Chianti Classico bor termőterületét. III Cosimo magyherceg rögzíti ía Chianti zóna határait.

A XX század elején a Chianti híre annyira megnőtt, hogy a rögzített területen megtermelt borral már nem tudták ellátni a növekvő nemzeti és nemzetközi keresletet, s a határokon kívül is elkezdenek Chianti bort előállítani.

Ezért 1924-ben a Chianti termelők egy konzorciumot hoztak létre (Consorzio per la difesa del Chianti), hogy védjék a márkanevet. Szimbólumként a fekete kakast választották, amely már a Chianti katonai Ligának is a jelképe volt, s amelyet Giorgio Vasari a Chianti allegóriájában is ábrázolt a firenzei városháza, a Palazzo Vecchio egyik díszítésén. 1932-ben tették hozzá egy speciális miniszteri rendelettel a "classico" jelzőt azokhoz a Chianti borokhoz, amelyet az eredeti termőterületen készültek, azaz a következő településeken: Castellina in Chianti, Greve in Chianti, Gaiole in Chianti, Radda in Chianti, San Casciano, Val di Pesa, Barberino Val d'Elsa, Tavarnelle Val di Pesa, Castelnuovo Berardenga, Poggibonsi.

Miért éppen a fekete kakast választották jelképként? További információk» 

Ma a Chianti vidéken kb 1000 különböző típusú bort készítenek. A szabályok szerint a Chianti Classiconak minimum 80 százalékban Sangiovese, az itt őshonos szőlőfajtából kell állnia, a fennmaradó 20 százalék lehet más típusú piros szemű szőlő, például az itt elterjedt Canaiolo, Colorino vagy a nemzetközibb Cabernet és Merlot. A Chianti Classico a szüret utáni év október 1-től árusítható, a Riservát a szüret után legalább 24 hónapot kell érlelni, amelyből 3-at már palackban. Az Chianti Classico alkoholtartalma minimum 12 százalék, a Riservaé pedig 12,5.

Nemcsak a finom borok miatt érdemes felkeresni ezt a toszkán paradicsomot, hanem a szabálytalan ablakos, kővel burkolt épületek, a boltíves teraszok, a falusi román stílusú pici templomok, a hangulatos kisvárosok, pincészetek, várak, kertek, az aszfaltozatlan ún. "fehér" utak, ösvények, a csodaszép panoráma miatt is érdemes ideutazni. A természet minden évszakban más-más arcát mutatja itt meg. Tavasszal a gyümölcsfák, a repce, a levendula és a rekettye virágzik, nyáron pipacsok díszítik a megműveletlen földsávokat, ősszel a szőlőlevelek pompáznak tarka színekben a dombokon, télen pedig az örökzöld babérlevelűek és az ezüstös levelű olajfák színfoltjai teszik hangulatossá a vidéket.

Az 1950-es években miután nagyon sok mezőgazdasággal foglalkozó lakos elhagyta a földeket és beköltözött a városokba, picike, néhány házból álló települések maradtak lakók nélkül, s indultak enyészetnek. Általában kis házcsoportokról van szó, amelyek a középkorban egy-egy falusi templom, egy-egy lakótorony vagy vár körül rendeződtek. Spontán középkori épületek ezek, amelyek az igényeknek és a változó szükségleteknek megfelelően növekedtek. A tulajdonosok bele-bele toldottak egy újabb szobát, egy másik istállót, egy nagyobb tárolóhelységet, mindenféle tudatos tervezés és szervezés nélkül, rendkívül fantáziadús, tekervényes épületeket teremtve meg ezzel.

A "gyarmatosítók", azaz a vidékbe beleszeretett külföldiek, a 60-as évektől kezdve lecsaptak ezekre az üresen maradt, festői házakra, felismerték a vidéki idillben rejlő lehetőségeket. Angol nyugdíjas tisztek, nemesek, újságírók, bankárok, művészek vásárolták fel ezeket a romos állapotban levő falvakat, s a kedvező klímától, a finom boroktól, a jó ételektől, a csodaszép panorámától elcsábulva vagy véglegesen megtelepedtek itt vagy a nyári szabadságokat töltötték a Chianti vidéken. Az angolok után megjelentek a svájciak, a hollandok, a belgák, amerikaiak és a németek is. A németek abban különböznek az első nációktól, akik elsősorban pihenni és kikapcsolódni érkeztek ide, hogy ők maguk is elkezdenek mezőgazdasággal, szőlészettel, borászattal foglalkozni, s új kultúrákat bevezetni. Így egy kozmopolita, érdekes és változatos közeg alakult ki, amelyben az őshonosok mellett nagyon jól megférnek a világ minden részéről idetelepedett bevándorlók is.

Ezen az oldalon a Siena járáshoz tartozó Chianti városokat, kastélyokat, pincészeteket mutatom be. 

Castellina In Chianti

A dokumentumokban legelőször 1054-ben tesznek említést a településről. Nagyon fontos kereskedelmi útvonalak találkozásánál helyezkedik el, a két ősi ellenség, Firenze és Siena területeinek a határán, s éppen ezért a középkorban állandó csatározások színhelye, s sokszor vált gazdát is. A 15. században egy kataszrofális ostrom után a város falainak a helyreállításával és egy új erődítményrendszer kialakításával a híres firenzei építészt, Filippo Brunelleschit bízza meg a Firenzei Köztársaság. A 16. században, a Siena és Firenze közötti ellenségeskedések megszűnte után veszít a jelentőségéből, ez követően a városfalakat már nem hadi célokból használják, hanem támaszként az új lakóházak számára. A várost a Rocca, a 15. századi vár uralja, amelynek a belsejében egy etruszk múzeumot rendeztek be néhány évvel ezelőtt. A környék nagyon gazdag etruszk régészeti leletekben, amelyek közül a leghíresebb egy 4 sírból álló temetkezőhely (Ipogeo del Monte Calvaro) az i. e 7 századból. A vár múzeumának a meglátogatása során a toronyba is fel lehet menni, amelynek a tetejéről csodálatos kilátás nyílik a vidékre, a Chianti hegyeire és dombjaira.

Nagyon szuggesztív részlete a városnak a Via delle Volte, egy árkádos, félig fedett hosszú utca, a régi várvédő rendszer egyik maradványa. A sötét kapubejáratok mögött hagulatos üzletekre, éttermekre és borkóstolóhelyekre bukkanhat a látogató.

Radda in Chianti

Egy tipikus toszkán kisváros a szőlőbirtokok tengerében, a Chianti borvidék egyik központja. A 11 században a Guidi grófok birtokában volt, majd a firnzei köztársaság befolyása alá került. Ha madártávlatból tekinthetnénk le a településre, megfigyelhetnénk a koncentrikus körökben elhelyezkedő utcákat helyenként a városfalak maradványaival. A Palazzo Podestá valamint a San Niccoló templom uralja a központot.

Radda közelében számos várkastély található, amelyek sorában az egyik legjellegzetesebb a Volpaia Kastélya, egy középkori erődítmény falu. A különlegessége az, hogy sötétebb színű köveket használtak az építéséhez mint a Chianti többi településén, s épségben megmaradt a központi védőtornya. Ma egy rusztikus, hangulatos agriturizmus és egy enoteca rendezkedett be a régi falak között.

Más várak ma már csak romokban állnak, mint például Albola é Monterinaldi, megint mások pedig elegáns villákká alakultak az évszádok során. Egy nagyon érdekes, a borkedvelők körében nagy népszerűségnek örvendő intézmény található Radda közelében, a La casa del Chianti Classico (A Chianto Classico háza): 2014-ben nyitották meg egy ősi kolostor, a Santa Maria al Prato épületében. Itt található a világ leggazdagabb választéka a Chianti Classico borokból. Különböző tanfolyamokat, előadásokat szerveznek itt a helyi jellegzetességekkel kapcsolatban, a borokról, a toszkán konyháról. Ezenkívül pedig hangulatos ebédeken és vacsorákon is részt lehet venni a szerzetesek egykori borospincéjében, a kerengőben, a külső teraszon vagy hűvösebb napokon a kandalló mellett.

Gaiole in Chianti

A fekvésének köszönhetően mindig fontos vásárváros volt, a környező kastélyokból, várakból, falvakból idejártak az emberek, hogy kicseréljék a termékeiket. Mivel egy nyitott, az átmenő forgalomra, a kereskedelemre orientált település volt, sohasem építettek falakat a városmag köré. Ez sajnos azzal a következménnyel járt, hogy többször lerombolták a háborúskodások idején,, s így többször újjá kellett építeni. Ezért kevés tanúsága maradt meg a letűnt koroknak a városban magában. A vidék ura középkortól kezdve a nagyhatalmú Ricasoli család, amelynek a családfáját egészen a 12. századig lehet visszavezetni, habár akkor még más néven, Firidolfi családként ismerték őket. Később változtatnak nevet. A Siena és a Firenze közötti folyamatos háborúskodások a váraik, birtokaik nagy részét sebezhetővé tette, azonban sikerült mind a mai napig megőrizni egy részüket.

Gaiole környéke nagyon gazdag régi erődítményekben, várakban, középkori templomokban, szőlészetekben, kolostorokban, amelyek közül a legszebbek: Castello di Vertine, Castello di Meleto, Spaltenna, Castello di Brolio, Castello di Cacchiano, Badia di Coltibuono.

Castello di Brolio

Az egyik legrégebbi bástyás erődítmény Itáliában, még mindig lenyűgözi a monumentalitásával a látogatót. A 12. századtól kezde szinte megszakítások nélkül a Ricasoli család tulajdona. A sienai és firenzei védelmi vonalon helyezkedett el, s a két város közötti harcokban játszott meghatározó szerepet. Miután 1555-ben Firenze beveszi Sienát, Brolio elveszíti a jelentőségét. A 15. századi védőerődítmény nyomai még mindig láthatók, megmaradtak a vaskos falak és a központi torony. A vár kimelkedik a környékből, innen már ki lehet venni a távolban Siena tornyait is. A 19. században, 1861-65 között Bettino Ricasoli báró alakította át a régi erődítményt egy neogótikus kastéllyá. Bettino Ricasoli neve szorosan összefűződik a Chianti bor történetével. Ő volt az, aki kb 20 évig tartó kísérletezgetés után meghatározta a Chianti Classico formuláját. Arra a következtetésre jutott, hogy a legjobb bort 3 féle típusú szőlő (Sangiovese, Canaiolo, Malvasia) meghatározott arányú keverékéből lehet elérni.. Ezekhez az alapelvekhez igazodnak azóta is a Chianti Classico termelői. Maguk a Ricasoliak is mind a mai napig szőlészettel, borászattal foglalkoznak, a kastély szomszédságában lévő pincészetben meg lehet kóstolni és meg lehet vásárolni a boraikat. A várfalak és a kastély között egy szép olasz kert helyezkedik el, amelyre a falakról lehet rálátni.

Castello Vertine

A picike falu a 11. században már létezett, s a várkastélya a Ricasoli család rezidenciájaként szolgált, miután Siena elűzte a család tagjait más lakóhelyeikről. Remek állapotban megmaradt az ovális formájú erődítmény, amelyet szintén körkörösen szűk utcák vesznek körül.

Castello di Meleto

Az elnevezés valószínűleg a "melo" (almafa) nevéből származhat, mivel az almatermesztés korábban nagyon elterjedt volt e vidéken. A vár korábban benedekrendi szerzetesek tulajdonában volt, akik a közelben lévő apátságban (Badia Coltibuono) éltek. Később a Ricasoli család tulajdonába került, akik átalakítják a várat az évszázadok során. Az egyik oldalon megőrizték a 15. századi masszív erődítmény egy részét, a henger alakú toronnyal, a másik oldalról viszont egy elegáns villának tűnik az építmény. Ezt az utóbbi szárnyat a 18. században alakították ki, elegáns termeket hoztak létre, s van itt egy egyedülálló színház is abból az időből. Ma egy luxus szállodát üzemeltetnek benne, a legszebb termeket pedig rendezvények, esküvők, kongresszusok szervezésére adják bérbe.

Badia Coltibuono

Egy legenda szerint Firidolfi Jeremiás volt az apátság alapítója a 10. században, tehát megint a környéket uraló dinasztiával találkozunk. 1049-ben érkeztek ide az első szerzetesek, a templom mellett álló kolostort a Vallombrosai benedek rendiek vették a kezelésükbe, s egészen 1810-ig ők laknak itt. A szerzetesek nemcsak imával töltötték a napjaikat, hanem ők honosították meg a szőlészetet is a vidéken. Egyrészt misék alkalmával használják a megtermelt bort, másrészt pedig saját fogyasztásra és eladásra is termelnek. A 15 században Lorenzo Medicinek sikerült megszerezni a birtokjogot.

Látogatható a régi kolostor remek borospincéje és étterme. Az étterem teraszáról fantasztikus kilátás nyílik az Arno völgyét övező hegyekre.

Spaltenna

Egy időben kolostor, ma luxus rezort különleges, a régi falak között, a szerzetesek volt celláiban és a tornyokban kialakított szobákkal. Egy erődkolostor volt a középkorba, egy tipikus középkori spontán építkezés eredményeként alakult ki. Eőször a pici templomot húzták fel, amelyet később megnagyobbítottak, majd fokozatosan kisebb nagyobb épületetket toldottak hozzá, s végül megerősítették a falakkal.

Castelnuovo Berardenga

A Chianti legdélebbi részén vagyunk, Siena szomszédságában. A 12. századtól kezdve Siena érdekkörébe kerülve, kezdődik el a virágzása. A kisvárost körülvevő vidéken szebbnél szebb nemesi villák, vidéki gazdaságok, apátságok rejtőznek, mint például a Villa Greggiano, Villa Aiola, Villa Avanzati, Villa di Monaciano.

Szent Ansano temploma Dofana faluban

Egy különleges picike templom, amely Siena egyik védőszentjének, Szent Ansanónak a földi maradványait őrizte évszázadokon át. Ansano ezen a helyen szenvedett mártírhalált a 4. században. A mártíromságának a színhelyén egy kis templomot építettek a 7. században, s itt temették el, itt volt a sírja egészen 1108-ig. Ekkor átszállítják a holttestét a sienai Dómba.

La Certosa di Pontignano

Az 1300-as évek közepén alapították az apátságot, de ennek az első kolostornak kevés nyoma maradt meg. A 16. században szinte teljesen felújították. A kolostor szabályos alapterületű, 3 részre osztható. Az első a szerzeteseknek fenntartott szárny 12 cellával, amelyek egy központi udvar körül helyezkednek el. A második rész a templom, a harmadik pedig a kiszolgáló személyzet lakhelye. A templom szimbólikusan az egész épületegyüttes közepén helyezkedik el. A belsejében gazdag freskódíszítés látható a 16. századból. Ma az apátság szinte egésze a siénai egyetem tulajdonában van, különböző kongresszusokat, tanfolyamokat szerveznek itt. Ki lehet próbálni a szerzetesek celláit is, el el lehet itt tölteni néhány éjszakát, hiszen ezeket kiadják, kis apartmanokat alakítottak ki bennük.

Chianti szoborpark, Pievasciata

Pievasciata falu mellett hozták létre néhány évvel ezelőtt ezt a szabadtéri szoborparkot. A kortárs művészetek kedvelőinek ajánlom a figyelmébe ezt az érdekességet. Híres és kevésbé híres művészeket hívtak meg ide a világ minden részéről, hogy érezzék a környék hangulatát, hogy ihletet kapjanak. A látogatás után minden alkotó létrehozta az ide megálmodott műveket, installációkat. Így a természet, a növények, a hangok, a fények a műalkotások szerves részei, specifikusan ide készült minden installáció, csak ebben a környezetben értelmezhető. Az elképzelés szerint az emberi művek csak kiegészítik a természetet, beleilleszkednek a környezetbe.

San Gusmé

Az egyik legszebb kisváros a környéken San Gusmé, egy picike festői házcsoport, amelyben mintha megállt volna az idő. Egy várfalakkal megerősített majdnem szabályos kör alaprajzú falu, szinte teljesen épen megmaradt falakkal. Különösen hangulatos a karácsonyi időszakban, amikor a lakók versengenek egymással, hogy kinek sikerül egyszerű, de ötletes ünnepi dekorációkat kitalálni. Ilyenkor szinte teljesen kihalt a falu, csak a díszítések teszik színessé és vidámmá a kőből készült házikókat egy igaz meseváros hangulatát adva.

Villa Greggiano

A 14. században egy falakkal megerősített gazdaság, amely esküvői hozományként került 1527-től a Bianchi Bandinelli család tulajdonába, s azóta is ők irányítják a pincészettel és a villával kapcsolatos tevékenységeket. A csodaszép park, a 18. századból származó elegáns termek ma csak előzetes bejelentkezéssel látogathatók. A villa és a kert gálavacsorák, rendezvények esküvők, filmforgatások színhelye. Itt forgatták például 1996-ban az egyik legkiválóbb olasz filmrendező, Bernardo Bertolucci Lopott szépség című filmjének néhány jelenetét.

Monteriggioni

Egy főutca, két várkapu, egy kis központi tér egy templommal, két-három étterem és bár, kőből épült házak sora, egy picike játszótér és természetesen a városfaalk. Ennyi az egész! Mégis lenyűgöző a toszkán dombok egyikére "'ültetett " régi vár, a mai ksi falu Monteriggioni. A Firenzét Siénával összekötő autóútról is jól látható, de érdemes letérni egy órácskára a főútról és megnézni egy kicsit közelebbről is ezt a középkori csodát. A várat a 13. században Siena alapította, a sienai köztársaság északi előretolt védőbástyájaként Firenze ellen. Számtalan ostromot kellett kiállnia az évszázadok során, míg végül a 16. században elveszíti a jelentőségét, hiszen akkor az egész sienai köztársaságot bekebelezte a firenzei vezetésű Toszkán Nagyhercegség.

Megmaradtak mind a mai napig a 13. századi védőművek, a falak és a bástyák. 570 méteres körben ölelik körül a 14 toronnyal megerősített falak a várat. Lenyűgözőek lehettek ezek a méretek a középkorban, hiszen maga  Dante is említést tesz róluk az Isteni színjátékban, a pokolba hajított óriásokhoz hasonlítva a tornyokat. A falakon végig lehet sétálni, s lehet gyönyörködni az onnan nyíló fantasztikus kilátásban a dombokra és a Val D'Elsa vidékére. 

Colle Val d'Elsa

Reneszánsz épületkben, hangulatos középkori sikátorokban, jó kis éttermekben  gazdag ez az elbűvülő kisváros. Két részre osztható, a domb tetejére épült óvárosra (Colle Alto), s a modernebb, az Elsa patak mentén elterülő alsó kerületekre. A "kristály" városaként  (la cittá del cristallo) is emlegetik, mert   az olasz üveg- és kristályüveggyártás egyik legfontosabb központja, az olasz kristálytermékek 95 százaléka innen kerül ki.

Az alsó városrész szíve a 2000-ben teljesen újjáépített és modernizál Arnolfo tér, ahol  a heti piacokat tartják, s ahol a város lakói esténként és a hétvégéken összegyűlnek trécselni. Nem messzi innen található a Kristálymúzeum (Museo del cristallo), amely nemcsak betekintést ad az üveggyártás történetébe, hanem rendkívül szép, itt készített, elegáns üvegtermékekkel, különböző gyűjteményekből származó értékes darabokkal is büszkélkedhet. Különösen érdekes a kortárs formatervezők által megálmodott, fantáziadús része a kollekciónak. A múzeumot föld alatti helyiségekben rendezték be, egy régi üvegkészítő manufaktúra kemencéinek a helyén.

Az óvárosba egy szikla belsejében kialakított lift viszi fel a látogatót. A lift érkezési pontja melletti teraszról belátható Colle Val d'Elsa környéke. Innen egy rövid sétával elérhetőek a Dóm és az Óváros épületei. Néhány lakótorony is megmaradt még a középkorból szinte érintetlenül, a leghíresebb Arnolfo di Cambio lakhelye volt. Arnolfo, a 13. század egyik legkiemelkedőbb építésze és szobrásza a legenda szerint ebben a toronyban látta meg a napvilágot az 1240-es években. Firenzében tesz hírneves művész, ő tervezte meg a firenzei Dómot, a firenzei városházát és  a Szent Kereszt templomot, a 13. század végén Firenze főépítészeként tevékenykedik. A lakótornyok negyedében áll egy nagyon egyszerű 12. századi, román stílusban  épült templom, a Santa Maria in Canonica.

A legtöbb eredeti kapu is megmaradt még a régi időkből, amelyek közül a legszebb az elegáns, két tornyos Porta Nuova (Új Kapu), amely valószínűleg Giuliano da Sangallo tervei alapján épült a 15. század végén. A Porta Nuova és a Paalzzo Campana közötti utcát nagyon szépen rendbehozott épületek szegélyezik. A Palazzo Campana 1539-ben Giuliano di Baccio d'Agnolo tervei alapján manierista stílusban készült, a palota alsó felében kialakított átjáró egyben bejárat a város legrégebbi részei felé. A Via del Castellora nevű utcát követve juthatunk el a Dóm térre, ahol a Dóm valamint a Palazzo Pretorio található, ez utóbbiban régészeti múzeumot rendeztek be a környéken talált, elsősorban etruszk leletek kiállításával. A Dóm tér egyik sarkából indul ki a Via delle Volte, ez a sötét, szinte alagútszerű középkori utca, amely a fentebb levő épületek függőkertjei alatt halad.