A firenzei Chianti vidék leghangulatosabb városkái, várai, pincészetei
A Chianti vidék nevét hallva a világhírű borok, a szőlőkkel és olívafákkal beültetett lankás dombok, a dombtetőkön magányosan álló elegáns villákká átalakított, kőből épített régi gazdasági épületek jelennek meg a szemünk előtt. Ez a dombos terület Siena, Firenze és Arezzo között húzódik, a legnagyobb tengerszint feletti magassága 893 méter, amelyet a Monti del Chianti egyik csúcsa ér el. A legendák szerint a bort a titokzatos eredetű, az ókorban e vidéken megtelepedett etruszkok honosították meg, s ennek a hiedelemnek valószínűleg valamilyen valóságos alapja is lehet, hiszen i.e 6. századból származó speciálisan a bor szállítására és tárolására használt edényeket találtak Castellina Chianti területén a régészek. A középkorból megmaradt dokumentumok is tanúsítják a szőlőművelést a vidéken, a Badia di Passignanói apátság levéltárolyan 1318-ból származó írást találtak, amely tanácsokkal szolgál azzal kapcsolatban, hogyan kell jó bort készíteni. Jóval később, 1716 szeptemberében születik meg a híres nagyhercegi dekrétum, amely hivatalosan is körülírja a Chianti Classico bor termőterületét. III Cosimo magyherceg rögzíti ía Chianti zóna határait.
A XX század elején a Chianti híre annyira megnőtt, hogy a rögzített területen megtermelt borral már nem tudták ellátni a növekvő nemzeti és nemzetközi keresletet, s a határokon kívül is elkezdenek Chianti bort előállítani.
Ezért 1924-ben a Chianti termelők egy konzorciumot hoztak létre (Consorzio per la difesa del Chianti), hogy védjék a márkanevet. Szimbólumként a fekete kakast választották, amely már a Chianti katonai Ligának is a jelképe volt, s amelyet Giorgio Vasari a Chianti allegóriájában is ábrázolt a firenzei városháza, a Palazzo Vecchio egyik díszítésén. 1932-ben tették hozzá egy speciális miniszteri rendelettel a "classico" jelzőt azokhoz a Chianti borokhoz, amelyet az eredeti termőterületen készültek, azaz a következő településeken: Castellina in Chianti, Greve in Chianti, Gaiole in Chianti, Radda in Chianti, San Casciano, Val di Pesa, Barberino Val d'Elsa, Tavarnelle Val di Pesa, Castelnuovo Berardenga, Poggibonsi.
Miért a fekete kakast választották jelképként? További információk»
Ma a Chianti vidéken kb 1000 különböző típusú bort készítenek. A szabályok szerint a Chianti Classiconak minimum 80 százalékban Sangiovese, az itt őshonos szőlőfajtából kell állnia, a fennmaradó 20 százalék lehet más típusú piros szemű szőlő, például az itt elterjedt Canaiolo, Colorino vagy a nemzetközibb Cabernet és Merlot. A Chianti Classico a szüret utáni év október 1-től árusítható, a Riservát a szüret után legalább 24 hónapot kell érlelni, amelyből 3-at már palackban. Az Chianti Classico alkoholtartalma minimum 12 százalék, a Riservaé pedig 12,5.
Nemcsak a finom borok miatt érdemes felkeresni ezt a toszkán paradicsomot, hanem a szabálytalan ablakos, kővel burkolt épületek, a boltíves teraszok, a falusi román stílusú pici templomok, a hangulatos kisvárosok, pincészetek, várak, kertek, az aszfaltozatlan ún. "fehér" utak, ösvények, a csodaszép panoráma miatt is érdemes ideutazni. A természet minden évszakban más-más arcát mutatja itt meg. Tavasszal a gyümölcsfák, a repce, a levendula és a rekettye virágzik, nyáron pipacsok díszítik a megműveletlen földsávokat, ősszel a szőlőlevelek pompáznak tarka színekben a dombokon, télen pedig az örökzöld babérlevelűek és az ezüstös levelű olajfák színfoltjai teszik hangulatossá a vidéket.
Az 1950-es években miután nagyon sok mezőgazdasággal foglalkozó lakos elhagyta a földeket és beköltözött a városokba, picike, néhány házból álló települések maradtak lakók nélkül, s indultak enyészetnek. Általában kis házcsoportokról van szó, amelyek a középkorban egy-egy falusi templom, egy-egy lakótorony vagy vár körül rendeződtek. Spontán középkori épületek ezek, amelyek az igényeknek és a változó szükségleteknek megfelelően növekedtek. A tulajdonosok bele-bele toldottak egy újabb szobát, egy másik istállót, egy nagyobb tárolóhelységet, mindenféle tudatos tervezés és szervezés nélkül, rendkívül fantáziadús, tekervényes épületeket teremtve meg ezzel.
A "gyarmatosítók", azaz a vidékbe beleszeretett külföldiek, a 60-as évektől kezdve lecsaptak ezekre az üresen maradt, festői házakra, felismerték a vidéki idillben rejlő lehetőségeket. Angol nyugdíjas tisztek, nemesek, újságírók, bankárok, művészek vásárolták fel ezeket a romos állapotban levő falvakat, s a kedvező klímától, a finom boroktól, a jó ételektől, a csodaszép panorámától elcsábulva vagy véglegesen megtelepedtek itt vagy a nyári szabadságokat töltötték a Chianti vidéken. Az angolok után megjelentek a svájciak, a hollandok, a belgák, amerikaiak és a németek is. A németek abban különböznek az első nációktól, akik elsősorban pihenni és kikapcsolódni érkeztek ide, hogy ők maguk is elkezdenek mezőgazdasággal, szőlészettel, borászattal foglalkozni, s új kultúrákat bevezetni. Így egy kozmopolita, érdekes és változatos közeg alakult ki, amelyben az őshonosok mellett nagyon jól megférnek a világ minden részéről idetelepedett bevándorlók is.
Greve in Chianti
A Chianti vidék kapujának is tekintik ezt az élénk kisvárost, amelynek háromszög alakú terén a középkorban a vásárok folytak. Idehozták be a környező birtokokról, várakból, városokból a termelők az eladó árukat. Már a 16. században híres a vidék bora, s éppen ezért számos firenzei és siénai arisztokrata család fektetett be pénzt errefelé, vásárolt szőlőket és birtokokat Greve környékén. Elsősorban nyáron használták a birtokok közepén emelkedő, dombok tetején elhelyezkedő, a városi lakóházaknál sokkal hűvösebb villákat.
A főteret árkádos épületek övezik. A tér közepén áll Giovanni da Verrazzano, a grevei születésű térképész és felfedező szobra, aki a new yorki öblöt is feltérképezte a XVI században. A teret üzletek, éttermek, bárok szegélyezik, amelyekben meg lehet kóstolni a helyi finomságokat, meg lehet venni a helyi kézművesek termékeit.
A legismertebb közülük az Antica Macelleria Falorni. Ez az eredetileg kizárólag hentesboltként induló vállalkozás ma már egy kis étteremmel, is rendelkezik, amelyben hús specialitásokon kívül meg lehet kóstolni a vidék sajtjait, borait, édességeit egyszerű és mégis nagyon hangulatos környezetben.
Minden szombaton délelőtt ezen a téren rendezik meg a heti kiarkodó vásárokat, szeptemberben pedig a Chianti bor ünnepét is.
Greve környékén számtalan érdekes várkastály, pincészet, középkori falu található, amelyek közül csak néhányat sorolok fel a teljesség igénye nékül.
Montefioralle
Egy domb tetejére felkapaszkodó néhány házból álló festői kisváros, Greve vára a középkorban, feladata Greve védelme volt. Tökéletesen megmaradt a középkori városmag, kővel kirakott szűk sikátorok kanyarognak a domb teteje felé, ahonnan fenséges panoráma nyílik a környékre. Igazából esténként élénkül meg a falu, amikor kinyitnak a hangulatos bárok, szendvicsezőhelyek, éttermek friss helyi termékekkel, sajtokkal, borokkal, szalámikkal, helyi sonkákkal.
Castello da Verrazzano
Ahol a new yorki öböl felfedezője született, ahol a firenzei focicsapat, a Fiorentina egyik alapítója élt, s ahol ma finom Chianti borokat készítenek.
1170-ből származik az első feljegyzés a kastélyról, s már ebben a dokumentumban említést tesznek arról, hogy a környéken szőlészettel és olajtermeléssel foglalkoznak. A 7. században került a birtok a Verrazzano család tulajdonába.
Itt született 1485-ben Giovanni Da Verrazzano, a család leghíresebb tagja, az olaszok egyik legtalányosabb felfedezője, hajósa, térképésze. Bejárta az akkor ismert világ nagy részét. 1522-ben I. Ferenc francia király szolgálatába lépett, akitől azt a feladatot kapta, hogy keressen egy átjárót Amerikából Kína felé. 1523-ban el is indult négy hajóval a felfedező útra. Egy a királyhoz küldött levelében meséli el az élményeit, a kalandjait, a benyomásait. Először a mai Florida partjait térképezi fel, majd észak felé fordul, s a part mentén haladva hajójával végigjárja az észak-amerikai partszakasz nagy részét. Feltárja a Hudson folyó torkolatvidékét, azt a helyet, ahol egyszer majd megalapítják New York városát. Eljut egészen a mai Kanadáig, onnan azonban visszafordul, nem találja meg az északi átjárót Ázsia felé.
1528-ban egy másik expedíciós útra indul ezúttal Dél-Amerika irányába. Erről a kalandról nagyon keveset tudunk. Egészen biztosan eljutott a közép-amerikai térségig, aztán azonban nyoma veszett, eltűnt, nem tudjuk mi történt vele. A testvére feltevése szerint a Bahama szigetek környékén valahol kannibálok fogságába esett, akik meggyilkolták, majd szokásaikhoz híven megették volna a testét. Mások szerint spanyolok fogták volna el, s kalózként felakasztották. A 19. században sokan kétségbe vonták a vállalkozásainak a hitelességét is, ma azonban már egészen biztosan tudjuk, hogy nem a fantáziájának a szüleményei voltak ezek az utazások, hanem tényleg ő fedezte fel a new yorki öblöt, s ő volt az első, aki végighajózta Észak-Amerika partjait. Sajnos nem maradtak meg a naplói, a feljegyzései, csak az a levél, amelyet a megbízójának, I. Ferenc francia királynak küldött. Tiszteletadásként 1964-ben New York róla nevezte el a Brooklynt és a Staten Islandot összekötő hidat, annak az öbölnek a bejáratánál, amelyet ő térképezett fel először.
1819-ben a Verrazzano család kihalásának az évében, a firenzei Ridolfi bárók tulajdonába került a birtok. A Ridolfi család egyik tagjának, Luigi Ridolfi támogatásának köszönhetően épült fel az 1920-as években a firenzei stadion, s 1926-ban pedig szintén az ő közreműködésével született meg a Fiorentina csapata.
1958-ban ismét tulajdonosváltás történt, Luigi Cappellini vásárolta meg a kastélyt a hozzá tartozó földekkel. Ő élesztette újjá a birtokot, s ő restauráltatta a kastély minden egyes apró részletét.
A kastély és a birtok tulajdonosai lehetőséget adnak a reneszánsz park és a történelmi pincék meglátogatására. A pincéket a 16. században alakították ki, itt óriási tölgyfahordókban érlelik a bort. A legrégebbi helyiségben a legjobb évjáratú borokból őriznek egy válogatást, az 1924-es évjárattal kezdve. Különböző típusú vacsorákat és uzsonnákat is szerveznek, lehet vacsorázni a helyi ételkülönlegességeket megkóstolva a villa melletti épület teraszán nagyszerű kilátással a szőlősdombokra.
Firenzében is van egy rendkívül hangulatos, kicsit régimódi kávézójuk- borozójuk-pékségük (minden együtt!), a Cantinetta da Verrazzano, a Signoria tér szomszédságában egy szűk mellékutcában.
Vignamaggio
Az egyik legrégebbi Chianti borgazdaság Greve közelében. 1250-ben a Gherardini család épített a szomszédos dombon egy várkastélyt, amely uralta a Greve patak völgyét. A kastély mellett hamarosan felhúzzák a család védelme alatt álló Santa Maria della Neve templomot. A 14.század első felében a firenzei pártharcok idején, a Gherardini család tagjait száműzik a városból, s a vidéki rezidenciájukra vonulnak vissza. A többi Firenzéből elűzött nemesi családdal együtt, akik szintén a Greve völgyébe húzódtak vissza, bosszút esküdnek, s kíméletlen támadásokat indítanak a a Firenze felé haladó kereskedők, élelmiszer szállító szekerek ellen, hogy megakadályozzák Firenze élelmiszerellátását. Firenze beleun az állandó fosztogatásokba, s földig rombolja a Gherardiniek várát, akik ezt követően átteszik a székhelyüket a szomszédos völgybe, s megalapítják Vignamaggiót. A 15. században, a vidék fejlődésének a beindulásával, a régi várat egy elegáns reneszánsz kastéllyá alakítják át.
1404-ből származik az első okirat, amley a szőlészet és a borászat jelenlétéről tanúskodik Vignamaggio területén, tehát több mint 600 évvel ezelőtt már tisztában voltak a jó bor készítésének a csínjaival az itt élő gazdák.
A Gherardini családból származik Monna Lisa, azaz Lisa Gherardini, akit Leonardo da Vinci világhírű festményéről ismerünk ma mindannyian. Kialakult az évszázadok során egy legenda, amely szerint a Leonardo képén titokzatosan mosolygó Monna Lisa, Francesco del Giocondo felesége, ebben a kastélyban élt volna egy darabig, s itt találkozott volna a művésszel. Nézzük azonban meg egy kicist jobban az események időrendjét. Monna Lisa 1479-ben született Firenze belvárosában, a Ponte Vecchiótól néhány lépésre, a Via Maggión. 1421-ben annyira eladósodott a Gherardini család, hogy kénytelenek voltak a Vignamaggiói gazdaságot a földekkel és a kastéllyal együtt a rokonoknak, a Gherardi családnak eladni. Csak 58 évvel az adásvételi szerződés aláírása után születik meg Lisa, tehát hacsak nem rokonlátogatóban járt itt, kicsi a valószínűsége annak, hogy huzamosabb ideig itt lakott volna, hiszen az ő életében már nem a Gherardiniek a birtok urai. A feltevés természetesen nagyon szuggesztív, de kevéssé valószínű. A legendát nagyon ügyesen kiaknázzák marketing szempontjából a birtok 20. századi tulajdonosai, hiszen az egyik legkiválóbb boruknak a Gran Selezione Monna Lisa elnevezést adták.
Toszkána, így Vignamaggio is nagyon sok művészt megihletett. 1992-ben, amikor a világhírű angol rendező és színész, Shakespeare műveinek a specialistája, Kenneth Branagh színhelyet keresett a legújabb filmje, a "Sok hűhő semmiért számára", beleszeretett a villába, s itt forgatta le az egész filmet. 1992-ben a stáb két felhőtlenül vidám hónapot töltött itt a forgatás idején, s ez a derű, ez a játékosság, az életigenlés, a jókedv a film minden egyes kockájából sugárzik. Olyan sztárok szerepelnek benne mint Emma Thompson, akkoriban Branagh felesége, Keanu Reeves, a Mátrix sorozat későbbi főszereplője, Denzel Wshington, Kate Beckinsale és sokan mások. A rendező magának is megtartott egy szerepet, ő alakítja az egyik legmulatságosabb figurát, Benedettót. A filmben a villa belső udvara, a reneszánsz kert, a kápolna és a belső terek szinte főszereplőkké lépnek elő, elengedhetetlen tartozékai a történésnek.
Panzano in Chianti
Néhány kilométerre Grevetől helyezkedik el, a vára a 12. századtól fontos szerepet töltött be Firenze védelmében a Siena és Firenze közötti háborúk idején. A helyi ételeket kínáló éttermek közül kiemelkedik az Antica Macelleria Cecchini, ahol a szakértők szerint az egyik legfinomabb firenzei steaket (bistecca alla fiorentina) lehet megkóstolni. A tulajdonosa egy elég fura figura, aki a vendégeknek a vacsora közben Dante Isteni színjátékából szaval különböző passzusokat.
San Casciano Val di Pesa
A Firenzéhez legközelebb levő városka, amely az alapításakor a firenzei püspök tulajdonában volt, majd a firenzei köztársaság védőbástyája lesz a Siena elleni harcok idején. A Chianti vidék kapuja azok számára, kik Firenze felől hatolnak be ebbe a szelíd dombokkal megtűzdelt vidékre. Még mindig láthatjuk a középkori városfalak maradványait a város felé közeledve.
Villa Le Corti
San Casciano területéhez tartozik a villa, a Corsini hercegek lakhelye, akik 1363-ban vették meg a birtokot. Azért esett a választás erre a területre, mert közel helyezkedett el Firenzéhez és jó minőségűek voltak a földek. A villa jelenlegi lakója Duccio Corsini herceg és a családja biomezőgazdasággal, borászattal, olívaolaj készítéssel foglalkozik a kb 250 hektár kiterjedésű birtokon. A terület központjában emelkedik a négyszög alaprajzú, két tornyos reneszánsz villa egy belső udvarral. A villa melletti park és a földszint ideális helyszín rendezvények, konferenciák, divatbemutatók rendezésére. Egyedülálló a történelmi pince a 17. századból, amely három föld alatti szintet foglal magában a villa alatt, egy igazi labirintus. Az ódon történelmi konyhában különböző főzőtanfolyamokat tartanak, s van lehetőség borkóstolásra is.
Sant'Andrea in Percussina
Ez a néhány házból álló picike falu a hírnevét annak köszönheti, hogy Niccoló Machiavelli, a reneszánsz egyik legérdekesebb és legsokoldalúbb egyénisége, politikus, író és történész a 16. század elején itt töltötte a száműzetését, s itt írta meg a leghíresebb műveit, például a "Fejedelmet". Machiavelli a firenzei köztársaság ideje alatt (1498-1512) töltött be nagyon fontos politikai szerepet, ő foglalkozott az állam diplomáciai kapcsolataival. 1512-ben a korábban elűzött Medici család visszatért Firenzébe, minek következtében a köztársaság feje, Pier Soderini kénytelen volt elmenekülni, s Machiavellire is nehéz idők vártak, hiszen Pier Soderini híve volt. A Mediciek megvádolták azzal, hogy részt vett egy ellenük szervezett összeesküvésben, s 1513-ban letartóztatják. Sikerül azonban elkerülnie a hosszabb börtönbüntetést. Visszahúzódik a család kis birtokára, Sant'Andrea in Percussina faluba. Megvan még a lakóháza, az úgynevezett Albergaccio és a vendéglő, amelyben a barátaival esténként kártyacsatákat vívott. Machiavelli sohasem adja fel a reményt, hogy egyszer visszatérhet Firenzébe, s kap valamilyen hivatatalt a Mediciektől, s a várakozás közben írogat. 1513-14-ben írja meg a "Fejedelmet", amelyet Giuliano Medici figyelmébe ajánlott. A firenzei élet pezsgéséhez hozzászokott politikusnak természetesen nem volt könnyű hozzászokni a vidéki magányhoz. A barátjához írott leveleiben meséli el az egyhangú napok történéseit. Hajnalban a nappal együtt ébred, sétál az erdőben a természet neszeit, hangjait figyelve, az évszakok váltakozását követve. Nappal a birtok ügyeit intézi, esténként a háza melletti vendéglőben trécsel és kártyázik a helyiekkel. Éjszakánként klasszikus írókat olvasgat és ír. Machiavelli halála után az örökösök kezébe került az épület, ma pedig egy borászattal foglalkozó cég a tulajdonosa. Többször restaurálták, ma is látogatható a ház, a pince és a vendéglő is, amelyet ma egy elegáns étteremmé alakítottak át.
Barberino Val d'Elsa:
Barberino története szorosan összefonódik egy középkori legendával. A szomszédságában feküdt Semifonte, egy rendkívül virágzó és gazdag város, amelyet 1202-ben a fienzeiek földig romboltak. Firenze nagyon veszélyes ellenfélnek tartotta Semifontét, féltette az egyeduralmát a térségben, s 1198-ban ostrom alá vette a várost. Az összes többi környező település, bárók, grófok hercegek segítették Firenzét a harcában, annyira félt mindenki a feltörekvő Semifonte hatalmától. Négy évig tartott az ostrom, amelynek a végeztével Firenze elfoglalta és a szó szoros értelemben megsemmisítette a települést. Egy új város megalapítását megakadályozandó a firenzeiek egy rendelettel megtiltották mindenkinek, hogy valaha is bármilyen épületet építsenek ezen a helyen. A legendák szerint sóval is behintteték a város helyét, hogy terméketlenné tegyék a földjét. A pusztítás túlélői Barberinoban találtak menedéket, s az elbeszélések szerint Semifonte épületeinek a romjaiból szállított kövekkel erősítették meg a város falait. Így alakult ki Barberino, amely később egy látogatott piacozó hely lett, hiszen fontos útvonalak kereszteződésében helyezkedett el, rengeteg kereskedő és vándor haladt át itt.
A megsemmisített város területe több mint négyszáz évig valóban érintetelen maradt, míg végül 1597-ben az egykori főtérnek a helyén egy nyolcszög alakú kápolnát emeltek. Az építész Santi di Tito, az építtető pedig Giovan Battista di Neri Capponi, akinek sikerült kiharcolni, hogy I Ferdinánd Medici nagyherceg feloldja az építési tilalmat. A kápolna érdekessége, hogy Santi di Tito a firenzei Dóm kupolájának 1:8 arányban kicsinyített változatát építette meg.
Basilica di Sant Appiano
A domb már az etruszkok kora óta lakott volt, a templom melletti kis régészeti múzeumban a közelben talált etrusz eredeteű sírokban talált tárgyakat állitották ki, amelyek ezt tanúsítják.Valószínűleg pogány kultuszhelyként született ez titokzatos, talányos, misztikus, romjaiban is szuggesztiv épületegyüttes. A később keresztény templommá átalakított templom előtti téren oszlopok emelkednek a magasba, amelyek a valaha itt állt nyolcszög alakú román stílusú keresztelőkápolna maradványai lehetnek valószínűleg. Az oszlopfőket kora keresztény szimbólumok, mint például a Jézusra utaló bárány, díszítik.
A templomnak nevet adó Szent Appiano a 3. században élt, az elbeszélések szerint Genovában született. A keresztényüldözések idejében vagyunk, ő sem tagadta meg a hitét, mint megannyi sorstársa akkoriban, nem volt hajlandó a pogány istenek képei és a császár szobra előtt áldozatot bemutatni, s ezért halálra ítélték. A halálos ítélet kimondásának a pillanatában ember feletti erő birtokába került, s szélsebesen elkezdett futni a kikötő irányába. Sikerült egy ott horgonyzó hajóra felszállnia, s azt kormányozva megszöknie a római katonák elől. A természeti elemek is segítették a szökésben, hiszen a hajó mögött hatalmas hullámok kerekedtek, óriási vihar tört ki, s így az üldözői nem érték őt el. A Tirrén tenger parján, Cecina közelében kötött ki, kereskedők és más utazók közé vegyülve jutott el egészen addig a dombig, amelyen most a neki szentelt templom áll. Itt kezdi el hirdetni az igét, itt kezdi el térítő tevékenységét. Messzi földről jönnek hozzá megkeresztelkedni. Halála után itt temették el a szentet, majd e sírra építették valószínűleg a 10. században a templomot is.
Badia a Passignano
1049-ben alapította meg Szent Giovanni Gualberto a vallombrosai szerzetesek számára ezt a festői környezetben álló, erődítménynek tűnő apátságot. A 15. században kibővítették, ekkor építették hozzá az eredeti maghoz a kerengőt és a falakat. A 19.században többször bezárták, s elküldték innen a barátokat, míg végül 1986-ban ismét és most már remélhetőleg véglegesen visszatértek a vallombrosai rend tagjai. A fő helyiségek egy központi udvarra nyílnak, amelyet egy ciprusfasoron keresztül lehet megközelíteni. Az egyik legérdekesebb rész a Szent Mihály Arkangyal templom, a 12. századból, amelynek oltárképeit egy helyi származású művész Passignano festette. Itt van eltemetve a vallombrosai rend alapítója Szent Giovanni Gualberto. A kolostorban meg lehet látogatni a káptalantermet, a refektóriumot, a kertet és egy nagyon régi konyhát.
A leghíresebb mű Domenico Ghirlandaio, firenzei festő Utolsó vacsora freskója. Ghirlandaiót 1476-ban hívták meg a szerzeteseka freskó elkészítésére. Akkor még csak 27 éves, de már ismert művész Firenzében, ahol a legelőkelőbb bankárok és kereskedők számára dolgozik. A testvére Dávid, akivel szinte minden vállalkozás alkalmával együttműködik, itt is besegít a munkában. A freskón ábrázolt történet mintha egy kolostor belsejében játszódna, egyszerű és komor háttér előtt ül Jézus a tanítványaival egy szépen megterített asztal mellett. Rendkívül nagy tudással mutatja be a művész az asztalon levő, a mindennapi életben használt tárgyakat és az ételeket. Szinte érezzük az üveg átlátszóságát és törékenységét, s kedvünk lenne beleharapni a kenyérszeletekbe.
A másik nagyon érdekes helyiség a régi konyha, amelyet a 19. században nem építettek át mint a kolostor nagy részét. A hatalmas kémény alatt még ott van az eredeti tűzhely, a kandalló, s a terem közepén ott ál az egyetlenegy darab kőből kifaragatott óriási asztal.
A kolostort és a templomot maguk a szerzetesek mutatják meg az érdeklődőknek idegenvezetett túrák keretében.
Az Antinori család pincészete (Bargino)
Az Antinori család tagjai ősidők óta elismert borászok, de nemcsak ezen a téren mozognak otthonosan. Mindig rendkívül nagy figyelmet fordítottak a művészetekre, mindig az első sorban álltak, ha a művészek támogatásáról volt szó. Megalapították az Antinori Akadémiát a tehetséges művészek felkarolására, a család és Firenze történetéhez kapcsolódó műtárgyakat gyűjtenek, restaurálásokat, kutatásokat, művészeti albumok kiadását finanszírozzák. Ennek a szépet szerető és a harmóniára törekvő mentalitásnak az egyik legszebb példája az a modern pincészet, amelyet néhány évvel ezelőtt hoztak létre a Chianti vidéken, Bargino falu szomszédságában, amelynek megtervezésében esztétikai szempontok is vezérelték őket.
Az Antinori család és a borok története több mint 600 évvel ezelőtt kezdődik el, 1385-ben, amikor Piero Antinori beiratkozik a borkészítők céhébe, s mind a mai napig megszakítások nélkül folytatódik. A barginoi pincészetük 7 éves munka eredménye. A jelen generáció képviselői, Piero (a család feje), Albiera, Allegra és Alessia (Piero lányai) útmutatásait követve tervezte meg az Archea építészcsoport az épületegyüttest barnás-vöröses színű természetes alapanyagokból, agyagot, fát, üveget használva fel. 2012-ben avatták fel a pincészetet, amely szinte belolvad a környezetbe, szinte eltűnik a domb belsejében, kívülről szinte csak a két vízszintes ablakszem tekint rá a világra. Az épület tetején egy csodálatos panorámát biztosító terasz helyezkedik el, a három szintet pedig egy látványos csavaros csigalépcső köti össze. A pincéken kívül, amelyek természetesen látogathatók, egy konferencia terem is helyet kapott itt, valamint a műgyűjteményük egy részét is itt állították ki. Itt van például Giovanni della Robbia zománcozott terrakotta munkája a 16. századból, amely a család címerét ábrázolja. A parkban kortárs alkotók műveit állították ki és egy elegáns éttermet is kilalakítottak, amelynek a Rinuccio nevet adták, az 1180-as években.
San Donato in Poggio
Egy másik hangulatos középkori város Firenze és Siena között félúton, néhány kilométerre a Firenzét és Siénát összekötő autóúttól, végeláthatatlan szőlősorokkal és szürkészöld olajfaültetvényekkel körülvéve. Még érintetlenül megőrizte a 12. századi városfalak nagy részét. 1218-ban Firenze fennhatósága alá került. Kedvező fekvésének köszönhetően a kereskedők és a vándorok Róma felől érkezve itt állnak meg, hogy pénzt váltsanak. A 14. század végétől kezdve azonban elkanyarodnak a fő útvonalak Barberino irányába, s elkezdődik San Donato hanyatlása.
A firenzei kapun át lehet belépni a város főutcájára, amely mentén szépen restaurált, kőből és téglából épült elegáns házak sorakoznak. A hangulatos központi téren a Malaspina család palotája és a Santa Maria della Neve gótikus templom fogad minket. A tér közepén egy nyolcszög alaprajzú kút helyezkedik el egy föld alatti ciszternával, amelynek a jelentőségét a mai utazó már nem mérheti fel. A középkorban azonban a gyakori ostromok idején ez volt az egyetlen vízutánpótlási forrása a városnak. A tér másik oldalán a Palazzo Pretorio található, a firenzei helytartó székhelye a középkorban. A főutca másik végében a sienai kapun át hagyjuk el a várost, s már a falakon kívül áll San Donato főtemploma, a Pieve di San Donato. Valószínűleg 989-ben alapították, a román stílus egyik gyöngyszeme Toszkánában. Sajnos nagyon ritkán látogatható, a belső térben egy remekművű zománcozott terrakotta keresztelőmedence található, Giovanni della Robbia alkotása.