Látnivalók és élmények idegenvezetéssel
Kérdése van?
+39 328 7217096

A firenzei Chianti vidék leghangulatosabb városkái, várai, pincészetei

 

Toszkán táj

A Chianti vidék nevét hallva a világhírű borok, a szőlőkkel és olívafákkal beültetett lankás dombok, a dombtetőkön magányosan álló elegáns villákká átalakított, kőből épített régi gazdasági épületek jelennek meg a szemünk előtt. Ez a dombos terület Siena, Firenze és Arezzo között húzódik, a legnagyobb tengerszint feletti magassága 893 méter, amelyet a Monti del Chianti egyik csúcsa ér el. A legendák szerint a bort a titokzatos eredetű, az ókorban e vidéken megtelepedett etruszkok honosították meg, s ennek a hiedelemnek valószínűleg valamilyen valóságos alapja is lehet, hiszen i.e 6. századból származó speciálisan a bor szállítására és tárolására használt edényeket találtak Castellina Chianti területén a régészek. A középkorból megmaradt dokumentumok is tanúsítják a szőlőművelést a vidéken, a Badia di Passignanói apátság levéltárolyan 1318-ból származó írást találtak, amely tanácsokkal szolgál azzal kapcsolatban, hogyan kell jó bort készíteni. Jóval később, 1716 szeptemberében születik meg a híres nagyhercegi dekrétum, amely hivatalosan is körülírja a Chianti Classico bor termőterületét. III Cosimo magyherceg rögzíti ía Chianti zóna határait.

A XX század elején a Chianti híre annyira megnőtt, hogy a rögzített területen megtermelt borral már nem tudták ellátni a növekvő nemzeti és nemzetközi keresletet, s a határokon kívül is elkezdenek Chianti bort előállítani.

Gallo NeroEzért 1924-ben a Chianti termelők egy konzorciumot hoztak létre (Consorzio per la difesa del Chianti), hogy védjék a márkanevet. Szimbólumként a fekete kakast választották, amely már a Chianti katonai Ligának is a jelképe volt, s amelyet Giorgio Vasari a Chianti allegóriájában is ábrázolt a firenzei városháza, a Palazzo Vecchio egyik díszítésén. 1932-ben tették hozzá egy speciális miniszteri rendelettel a "classico" jelzőt azokhoz a Chianti borokhoz, amelyet az eredeti termőterületen készültek, azaz a következő településeken: Castellina in Chianti, Greve in Chianti, Gaiole in Chianti, Radda in Chianti, San Casciano, Val di Pesa, Barberino Val d'Elsa, Tavarnelle Val di Pesa, Castelnuovo Berardenga, Poggibonsi. 

Miért a fekete kakast választották jelképként? További információk»

Ma a Chianti vidéken kb 1000 különböző típusú bort készítenek. A szabályok szerint a Chianti Classiconak minimum 80 százalékban Sangiovese, az itt őshonos szőlőfajtából kell állnia, a fennmaradó 20 százalék lehet más típusú piros szemű szőlő, például az itt elterjedt Canaiolo, Colorino vagy a nemzetközibb Cabernet és Merlot. A Chianti Classico a szüret utáni év október 1-től árusítható, a Riservát a szüret után legalább 24 hónapot kell érlelni, amelyből 3-at már palackban. Az Chianti Classico alkoholtartalma minimum 12 százalék, a Riservaé pedig 12,5.

 

Nemcsak a finom borok miatt érdemes felkeresni ezt a toszkán paradicsomot, hanem a szabálytalan ablakos, kővel burkolt épületek, a boltíves teraszok, a falusi román stílusú pici templomok, a hangulatos kisvárosok, pincészetek, várak, kertek, az aszfaltozatlan ún. "fehér" utak, ösvények, a csodaszép panoráma miatt is érdemes ideutazni. A természet minden évszakban más-más arcát mutatja itt meg. Tavasszal a gyümölcsfák, a repce, a levendula és a rekettye virágzik, nyáron pipacsok díszítik a megműveletlen földsávokat, ősszel a szőlőlevelek pompáznak tarka színekben a dombokon, télen pedig az örökzöld babérlevelűek és az ezüstös levelű olajfák színfoltjai teszik hangulatossá a vidéket.

Chianti szőlők

Az 1950-es években miután nagyon sok mezőgazdasággal foglalkozó lakos elhagyta a földeket és beköltözött a városokba, picike, néhány házból álló települések maradtak lakók nélkül, s indultak enyészetnek. Általában kis házcsoportokról van szó, amelyek a középkorban egy-egy falusi templom, egy-egy lakótorony vagy vár körül rendeződtek. Spontán középkori épületek ezek, amelyek az igényeknek és a változó szükségleteknek megfelelően növekedtek. A tulajdonosok bele-bele toldottak egy újabb szobát, egy másik istállót, egy nagyobb tárolóhelységet, mindenféle tudatos tervezés és szervezés nélkül, rendkívül fantáziadús, tekervényes épületeket teremtve meg ezzel. 

A "gyarmatosítók", azaz a vidékbe beleszeretett külföldiek, a 60-as évektől kezdve lecsaptak ezekre az üresen maradt, festői házakra, felismerték a vidéki idillben rejlő lehetőségeket. Angol nyugdíjas tisztek, nemesek, újságírók, bankárok, művészek vásárolták fel ezeket a romos állapotban levő falvakat, s a kedvező klímától, a finom boroktól, a jó ételektől, a csodaszép panorámától elcsábulva vagy véglegesen megtelepedtek itt vagy a nyári szabadságokat töltötték a Chianti vidéken. Az angolok után megjelentek a svájciak, a hollandok, a belgák, amerikaiak és a németek is. A németek abban különböznek az első nációktól, akik elsősorban pihenni és kikapcsolódni érkeztek ide, hogy ők maguk is elkezdenek mezőgazdasággal, szőlészettel, borászattal foglalkozni, s új kultúrákat bevezetni. Így egy kozmopolita, érdekes és változatos közeg alakult ki, amelyben az őshonosok mellett nagyon jól megférnek a világ minden részéről idetelepedett bevándorlók is.

Chianti térképe

Greve in Chianti

A Chianti vidék kapujának is tekintik ezt az élénk kisvárost, amelynek háromszög alakú terén a középkorban a vásárok folytak. Idehozták be a környező birtokokról, várakból, városokból a termelők az eladó árukat. Már a 16. században híres a vidék bora, s éppen ezért számos firenzei és siénai arisztokrata család fektetett be pénzt errefelé, vásárolt szőlőket és birtokokat Greve környékén. Elsősorban nyáron használták a birtokok közepén emelkedő, dombok tetején elhelyezkedő, a városi lakóházaknál sokkal hűvösebb villákat.

A főteret árkádos épületek övezik. A tér közepén áll Giovanni da Verrazzano, a grevei születésű térképész és felfedező szobra, aki a new yorki öblöt is feltérképezte a XVI században. A teret üzletek, éttermek, bárok szegélyezik, amelyekben meg lehet kóstolni a helyi finomságokat, meg lehet venni a helyi kézművesek termékeit.

Macelleria FalorniA legismertebb közülük az Antica Macelleria Falorni. Ez az eredetileg kizárólag hentesboltként induló vállalkozás ma már egy kis étteremmel, is rendelkezik, amelyben hús specialitásokon kívül meg lehet kóstolni a vidék sajtjait, borait, édességeit egyszerű és mégis nagyon hangulatos környezetben.

Minden szombaton délelőtt ezen a téren rendezik meg a heti kiarkodó vásárokat, szeptemberben pedig a Chianti bor ünnepét is.

 

Greve környékén számtalan érdekes várkastály, pincészet, középkori falu található, amelyek közül csak néhányat sorolok fel a teljesség igénye nékül.

 

Montefioralle

Egy domb tetejére felkapaszkodó néhány házból álló festői kisváros, Greve vára a középkorban, feladata Greve védelme volt. Tökéletesen megmaradt a középkori városmag, kővel kirakott szűk sikátorok kanyarognak a domb teteje felé, ahonnan fenséges panoráma nyílik a környékre. Igazából esténként élénkül meg a falu, amikor kinyitnak a hangulatos bárok, szendvicsezőhelyek, éttermek friss helyi termékekkel, sajtokkal, borokkal, szalámikkal, helyi sonkákkal.    

Castello da Verrazzano

Ahol a new yorki öböl felfedezője született, ahol a firenzei focicsapat, a Fiorentina egyik alapítója élt, s ahol ma finom Chianti borokat készítenek.

1170-ből származik az első feljegyzés a kastélyról, s már ebben a dokumentumban említést tesznek arról, hogy a környéken szőlészettel és olajtermeléssel foglalkoznak. A 7. században került a birtok a Verrazzano család tulajdonába.
Castello da Verrazzano

Itt született 1485-ben Giovanni Da Verrazzano, a család leghíresebb tagja, az olaszok egyik legtalányosabb felfedezője, hajósa, térképésze. Bejárta az akkor ismert világ nagy részét. 1522-ben I. Ferenc francia király szolgálatába lépett, akitől azt a feladatot kapta, hogy keressen egy átjárót Amerikából Kína felé. 1523-ban el is indult négy hajóval a felfedező útra. Egy a királyhoz küldött levelében meséli el az élményeit, a kalandjait, a benyomásait. Először a mai Florida partjait térképezi fel, majd észak felé fordul, s a part mentén haladva hajójával végigjárja az észak-amerikai partszakasz nagy részét. Feltárja a Hudson folyó torkolatvidékét, azt a helyet, ahol egyszer majd megalapítják New York városát. Eljut egészen a mai Kanadáig, onnan azonban visszafordul, nem találja meg az északi átjárót Ázsia felé.
1528-ban egy másik expedíciós útra indul ezúttal Dél-Amerika irányába. Erről a kalandról nagyon keveset tudunk. Egészen biztosan eljutott a közép-amerikai térségig, aztán azonban nyoma veszett, eltűnt, nem tudjuk mi történt vele. A testvére feltevése szerint a Bahama szigetek környékén valahol kannibálok fogságába esett, akik meggyilkolták, majd szokásaikhoz híven megették volna a testét. Mások szerint spanyolok fogták volna el, s kalózként felakasztották. A 19. században sokan kétségbe vonták a vállalkozásainak a hitelességét is, ma azonban már egészen biztosan tudjuk, hogy nem a fantáziájának a szüleményei voltak ezek az utazások, hanem tényleg ő fedezte fel a new yorki öblöt, s ő volt az első, aki végighajózta Észak-Amerika partjait. Sajnos nem maradtak meg a naplói, a feljegyzései, csak az a levél, amelyet a megbízójának, I. Ferenc francia királynak küldött. Tiszteletadásként 1964-ben New York róla nevezte el a Brooklynt és a Staten Islandot összekötő hidat, annak az öbölnek a bejáratánál, amelyet ő térképezett fel először.


A Verrazzano kastély bora

1819-ben a Verrazzano család kihalásának az évében, a firenzei Ridolfi bárók tulajdonába került a birtok. A Ridolfi család egyik tagjának, Luigi Ridolfi támogatásának köszönhetően épült fel az 1920-as években a firenzei stadion, s 1926-ban pedig szintén az ő közreműködésével született meg a Fiorentina csapata.

1958-ban ismét tulajdonosváltás történt, Luigi Cappellini vásárolta meg a kastélyt a hozzá tartozó földekkel. Ő élesztette újjá a birtokot, s ő restauráltatta a kastély minden egyes apró részletét.
A kastély és a birtok tulajdonosai lehetőséget adnak a reneszánsz park és a történelmi pincék meglátogatására. A pincéket a 16. században alakították ki, itt óriási tölgyfahordókban érlelik a bort. A legrégebbi helyiségben a legjobb évjáratú borokból őriznek egy válogatást, az 1924-es évjárattal kezdve. Különböző típusú vacsorákat és uzsonnákat is szerveznek, lehet vacsorázni a helyi ételkülönlegességeket megkóstolva a villa melletti épület teraszán nagyszerű kilátással a szőlősdombokra.

Firenzében is van egy rendkívül hangulatos, kicsit régimódi kávézójuk- borozójuk-pékségük (minden együtt!), a Cantinetta da Verrazzano, a Signoria tér szomszédságában egy szűk mellékutcában.

 

Vignamaggio

Az egyik legrégebbi Chianti borgazdaság Greve közelében. 1250-ben a Gherardini család épített a szomszédos dombon egy várkastélyt, amely uralta a Greve patak völgyét. A kastély mellett hamarosan felhúzzák a család védelme alatt álló Santa Maria della Neve templomot. A 14.század első felében a firenzei pártharcok idején, a Gherardini család tagjait száműzik a városból, s a vidéki rezidenciájukra vonulnak vissza. A többi Firenzéből elűzött nemesi családdal együtt, akik szintén a Greve völgyébe húzódtak vissza, bosszút esküdnek, s kíméletlen támadásokat indítanak a a Firenze felé haladó kereskedők, élelmiszer szállító szekerek ellen, hogy megakadályozzák Firenze élelmiszerellátását. Firenze beleun az állandó fosztogatásokba, s földig rombolja a Gherardiniek várát, akik ezt követően átteszik a székhelyüket a szomszédos völgybe, s megalapítják Vignamaggiót. A 15. században, a vidék fejlődésének a beindulásával, a régi várat egy elegáns reneszánsz kastéllyá alakítják át.

Vignamaggio

1404-ből származik az első okirat, amley a szőlészet és a borászat jelenlétéről tanúskodik Vignamaggio területén, tehát több mint 600 évvel ezelőtt már tisztában voltak a jó bor készítésének a csínjaival az itt élő gazdák.

A Gherardini családból származik Monna Lisa, azaz Lisa Gherardini, akit Leonardo da Vinci világhírű festményéről ismerünk ma mindannyian. Kialakult az évszázadok során egy legenda, amely szerint a Leonardo képén titokzatosan mosolygó Monna Lisa, Francesco del Giocondo felesége, ebben a kastélyban élt volna egy darabig, s itt találkozott volna a művésszel. Nézzük azonban meg egy kicist jobban az események  időrendjét. Monna Lisa 1479-ben született Firenze belvárosában, a Ponte Vecchiótól néhány lépésre, a Via Maggión. 1421-ben annyira eladósodott a Gherardini család, hogy kénytelenek voltak a Vignamaggiói gazdaságot a földekkel és a kastéllyal együtt a rokonoknak, a Gherardi családnak eladni. Csak 58 évvel az adásvételi szerződés aláírása után születik meg Lisa, tehát hacsak nem rokonlátogatóban járt itt,  kicsi a valószínűsége annak, hogy huzamosabb ideig itt lakott volna, hiszen az ő életében már nem a Gherardiniek a birtok urai. A feltevés természetesen nagyon szuggesztív, de kevéssé valószínű. A legendát nagyon ügyesen kiaknázzák marketing szempontjából a birtok 20. századi tulajdonosai, hiszen az egyik legkiválóbb boruknak a Gran Selezione Monna Lisa elnevezést adták.

Toszkána, így Vignamaggio is nagyon sok művészt megihletett. 1992-ben, amikor a világhírű angol rendező és színész, Shakespeare műveinek a specialistája, Kenneth Branagh színhelyet keresett a legújabb filmje, a "Sok hűhő semmiért számára", beleszeretett a villába, s itt forgatta le az egész filmet. 1992-ben a stáb két felhőtlenül vidám hónapot töltött itt a forgatás idején, s ez a derű, ez a játékosság, az életigenlés, a jókedv a film minden egyes kockájából sugárzik. Olyan sztárok szerepelnek benne mint Emma Thompson, akkoriban Branagh felesége, Keanu Reeves, a Mátrix sorozat későbbi főszereplője, Denzel Wshington, Kate Beckinsale és sokan mások. A rendező magának is megtartott egy szerepet, ő alakítja az egyik legmulatságosabb figurát, Benedettót. A filmben a villa belső udvara, a reneszánsz kert, a kápolna és a belső terek szinte főszereplőkké lépnek elő, elengedhetetlen tartozékai a történésnek.

 

Panzano in Chianti

Panzano

Néhány kilométerre Grevetől helyezkedik el, a vára a 12. századtól fontos szerepet töltött be Firenze védelmében a Siena és Firenze közötti háborúk idején. A helyi ételeket kínáló éttermek közül kiemelkedik az Antica Macelleria Cecchini, ahol a szakértők szerint az egyik legfinomabb firenzei steaket (bistecca alla fiorentina) lehet megkóstolni. A tulajdonosa egy elég fura figura, aki a vendégeknek a vacsora közben Dante Isteni színjátékából szaval különböző passzusokat.

 

 

San Casciano Val di Pesa

A Firenzéhez legközelebb levő városka, amely az alapításakor a firenzei püspök tulajdonában volt, majd a firenzei köztársaság védőbástyája lesz a Siena elleni harcok idején. A Chianti vidék kapuja azok számára, kik Firenze felől hatolnak be ebbe a szelíd dombokkal megtűzdelt vidékre. Még mindig láthatjuk a középkori városfalak maradványait a város felé közeledve.

Villa Le Corti 

San Casciano területéhez tartozik a villa, a Corsini hercegek lakhelye, akik 1363-ban vették meg a birtokot. Azért esett a választás erre a területre, mert közel helyezkedett el Firenzéhez és jó minőségűek voltak a földek. A villa jelenlegi lakója Duccio Corsini herceg és a családja biomezőgazdasággal, borászattal, olívaolaj készítéssel foglalkozik a kb 250 hektár kiterjedésű birtokon. A terület központjában emelkedik a négyszög alaprajzú, két tornyos reneszánsz villa egy belső udvarral. A villa melletti park és a földszint ideális helyszín rendezvények, konferenciák, divatbemutatók rendezésére. Egyedülálló a történelmi pince a 17. századból, amely három föld alatti szintet foglal magában a villa alatt, egy igazi labirintus. Az ódon történelmi konyhában különböző főzőtanfolyamokat tartanak, s van lehetőség borkóstolásra is.

Villa Le Corti

 

Sant'Andrea in Percussina

Ez a néhány házból álló picike falu a hírnevét annak köszönheti, hogy Niccoló Machiavelli, a reneszánsz egyik legérdekesebb és legsokoldalúbb Machiavelli házaegyénisége, politikus, író és történész a 16. század elején itt töltötte a száműzetését, s itt írta meg a leghíresebb műveit, például a "Fejedelmet". Machiavelli a firenzei köztársaság ideje alatt (1498-1512) töltött be nagyon fontos politikai szerepet, ő foglalkozott az állam diplomáciai kapcsolataival. 1512-ben a korábban elűzött Medici család visszatért Firenzébe, minek következtében a köztársaság feje, Pier Soderini kénytelen volt elmenekülni, s Machiavellire is nehéz idők vártak, hiszen Pier Soderini híve volt. A Mediciek megvádolták azzal, hogy részt vett egy ellenük szervezett összeesküvésben, s 1513-ban letartóztatják. Sikerül azonban elkerülnie a hosszabb börtönbüntetést. Visszahúzódik a család kis birtokára, Sant'Andrea in Percussina faluba. Megvan még a lakóháza, az úgynevezett Albergaccio és a vendéglő, amelyben a barátaival esténként kártyacsatákat vívott. Machiavelli sohasem adja fel a reményt, hogy egyszer visszatérhet Firenzébe, s kap valamilyen hivatatalt a Mediciektől, s a várakozás közben írogat. 1513-14-ben írja meg a "Fejedelmet", amelyet Giuliano Medici figyelmébe ajánlott. A firenzei élet pezsgéséhez hozzászokott politikusnak természetesen nem volt könnyű hozzászokni a vidéki magányhoz. A barátjához írott leveleiben meséli el az egyhangú napok történéseit. Hajnalban a nappal együtt ébred, sétál az erdőben a természet neszeit, hangjait figyelve, az évszakok váltakozását követve. Nappal a birtok ügyeit intézi, esténként a háza melletti vendéglőben trécsel és kártyázik a helyiekkel. Éjszakánként klasszikus írókat olvasgat és ír. Machiavelli halála után az örökösök kezébe került az épület, ma pedig egy borászattal foglalkozó cég a tulajdonosa. Többször restaurálták, ma is látogatható a ház, a pince és a vendéglő is, amelyet ma egy elegáns étteremmé alakítottak át.

Barberino Val d'Elsa:

Barberino története szorosan összefonódik egy középkori legendával. A szomszédságában feküdt Semifonte, egy rendkívül virágzó és gazdag város, amelyet 1202-ben a fienzeiek földig romboltak. Firenze nagyon veszélyes ellenfélnek tartotta Semifontét, féltette az egyeduralmát a térségben, s 1198-ban ostrom alá vette a várost. Az összes többi környező település, bárók, grófok hercegek segítették Firenzét a harcában, annyira félt mindenki a feltörekvő Semifonte hatalmától. Négy évig tartott az ostrom, amelynek a végeztével Firenze elfoglalta és a szó szoros értelemben megsemmisítette a települést. Egy új város megalapítását megakadályozandó a firenzeiek egy rendelettel megtiltották mindenkinek, hogy valaha is bármilyen épületet építsenek ezen a helyen. A legendák szerint sóval is behintteték a város helyét, hogy terméketlenné tegyék a földjét. A pusztítás túlélői Barberinoban találtak menedéket, s az elbeszélések szerint Semifonte épületeinek a romjaiból szállított kövekkel erősítették meg a város falait. Így alakult ki Barberino, amely később egy látogatott piacozó hely lett, hiszen fontos útvonalak kereszteződésében helyezkedett el, rengeteg kereskedő és vándor haladt át itt.

Barberino

A megsemmisített város területe több mint négyszáz évig valóban érintetelen maradt, míg végül 1597-ben az egykori főtérnek a helyén egy nyolcszög alakú kápolnát emeltek. Az építész Santi di Tito, az építtető pedig Giovan Battista di Neri Capponi, akinek sikerült kiharcolni, hogy I Ferdinánd Medici nagyherceg feloldja az építési tilalmat. A kápolna érdekessége, hogy Santi di Tito a firenzei Dóm kupolájának 1:8 arányban kicsinyített változatát építette meg.

Basilica di Sant Appiano

A domb már az etruszkok kora óta lakott volt, a templom melletti kis régészeti múzeumban a közelben talált etrusz eredeteű sírokban talált tárgyakat állitották ki, amelyek ezt tanúsítják.Valószínűleg pogány kultuszhelyként született ez titokzatos, talányos, misztikus, romjaiban is szuggesztiv épületegyüttes. A később keresztény templommá átalakított templom előtti téren oszlopok emelkednek a magasba, amelyek a valaha itt állt nyolcszög alakú román stílusú keresztelőkápolna maradványai lehetnek valószínűleg. Az oszlopfőket kora keresztény szimbólumok, mint például a Jézusra utaló bárány, díszítik.

Sant Appiano


A templomnak nevet adó Szent Appiano a 3. században élt, az elbeszélések szerint Genovában született. A keresztényüldözések idejében vagyunk, ő sem tagadta meg a hitét, mint megannyi sorstársa akkoriban, nem volt hajlandó a pogány istenek képei és a császár szobra előtt áldozatot bemutatni, s  ezért halálra ítélték. A halálos ítélet kimondásának a pillanatában ember feletti erő birtokába került, s szélsebesen elkezdett futni a kikötő irányába. Sikerült egy ott horgonyzó hajóra felszállnia, s azt kormányozva megszöknie a római katonák elől. A természeti elemek is segítették a szökésben, hiszen a hajó mögött hatalmas hullámok kerekedtek, óriási vihar tört ki, s így az üldözői nem érték őt el. A Tirrén tenger parján, Cecina közelében kötött ki, kereskedők és más utazók közé vegyülve jutott el egészen addig a dombig, amelyen most a neki szentelt templom áll. Itt kezdi el hirdetni az igét,  itt kezdi el térítő tevékenységét. Messzi földről jönnek hozzá megkeresztelkedni. Halála után itt temették el a szentet, majd e sírra építették valószínűleg a 10. században a templomot is.

 

Badia a Passignano

1049-ben alapította meg Szent Giovanni Gualberto a vallombrosai szerzetesek számára ezt a festői környezetben álló, erődítménynek tűnő apátságot. A 15. században kibővítették, ekkor építették hozzá az eredeti maghoz a kerengőt és a falakat. A 19.században többször bezárták, s elküldték innen a barátokat, míg végül 1986-ban ismét és most már remélhetőleg véglegesen visszatértek a vallombrosai rend tagjai. A fő helyiségek egy központi udvarra nyílnak, amelyet egy ciprusfasoron keresztül lehet megközelíteni. Az egyik legérdekesebb rész a Szent Mihály Arkangyal templom, a 12. századból, amelynek oltárképeit egy helyi származású művész Passignano festette. Itt van eltemetve a vallombrosai rend alapítója Szent Giovanni Gualberto. A kolostorban meg lehet látogatni a káptalantermet, a refektóriumot, a kertet  és egy nagyon régi konyhát.

Badia di Passignano

A leghíresebb mű Domenico Ghirlandaio, firenzei festő Utolsó vacsora freskója. Ghirlandaiót 1476-ban hívták meg a szerzeteseka freskó elkészítésére. Akkor még csak 27 éves, de már ismert művész Firenzében, ahol a legelőkelőbb bankárok és kereskedők számára dolgozik. A testvére Dávid, akivel szinte minden vállalkozás alkalmával együttműködik, itt is besegít a munkában. A freskón ábrázolt történet mintha egy kolostor belsejében játszódna, egyszerű és komor háttér előtt ül Jézus a tanítványaival egy szépen megterített asztal mellett. Rendkívül nagy tudással mutatja be a művész az asztalon levő, a mindennapi életben használt tárgyakat és az ételeket. Szinte érezzük az üveg átlátszóságát és törékenységét, s kedvünk lenne beleharapni a kenyérszeletekbe.

A másik nagyon érdekes helyiség a régi konyha, amelyet a 19. században nem építettek át mint a kolostor nagy részét. A hatalmas kémény alatt még ott van az eredeti tűzhely, a kandalló, s a terem közepén ott ál az egyetlenegy darab kőből kifaragatott óriási asztal.

A kolostort és a templomot maguk a szerzetesek mutatják meg az érdeklődőknek idegenvezetett túrák keretében.

Az Antinori család pincészete (Bargino)

Az Antinori család tagjai ősidők óta elismert borászok, de nemcsak ezen a téren mozognak otthonosan. Mindig rendkívül nagy figyelmet fordítottak a művészetekre, mindig az első sorban álltak, ha a művészek támogatásáról volt szó. Megalapították az Antinori Akadémiát a tehetséges művészek felkarolására, a család és Firenze történetéhez kapcsolódó műtárgyakat gyűjtenek, restaurálásokat, kutatásokat, művészeti albumok kiadását finanszírozzák. Ennek a szépet szerető és a harmóniára törekvő mentalitásnak az egyik legszebb példája  az a modern pincészet, amelyet néhány évvel ezelőtt hoztak létre a Chianti vidéken, Bargino falu szomszédságában, amelynek megtervezésében esztétikai szempontok is vezérelték őket.

Antinori pincészet

Az Antinori család és a borok története több mint 600 évvel ezelőtt kezdődik el, 1385-ben, amikor Piero Antinori beiratkozik a borkészítők céhébe, s mind a mai napig megszakítások nélkül folytatódik. A barginoi pincészetük 7 éves munka eredménye. A jelen generáció képviselői, Piero (a család feje), Albiera, Allegra és Alessia (Piero lányai) útmutatásait követve tervezte meg az Archea építészcsoport az épületegyüttest barnás-vöröses színű természetes alapanyagokból, agyagot, fát, üveget használva fel. 2012-ben avatták fel a pincészetet, amely szinte belolvad a környezetbe, szinte eltűnik a domb belsejében, kívülről szinte csak a két vízszintes ablakszem tekint rá a világra. Az épület tetején egy csodálatos panorámát biztosító terasz helyezkedik el, a három szintet pedig egy látványos csavaros csigalépcső köti össze. A pincéken kívül, amelyek természetesen látogathatók,  egy konferencia terem is helyet kapott  itt, valamint a műgyűjteményük egy részét is itt állították ki. Itt van például Giovanni della Robbia zománcozott terrakotta munkája a 16. századból, amely a család címerét ábrázolja. A parkban kortárs alkotók műveit állították ki és egy elegáns éttermet is kilalakítottak, amelynek a Rinuccio nevet adták, az 1180-as években.

San Donato in Poggio

Egy másik hangulatos középkori város Firenze és Siena között félúton, néhány kilométerre a Firenzét és Siénát összekötő autóúttól, végeláthatatlan szőlősorokkal és szürkészöld olajfaültetvényekkel körülvéve. Még érintetlenül megőrizte a 12. századi városfalak  nagy részét. 1218-ban Firenze fennhatósága alá került. Kedvező fekvésének köszönhetően a kereskedők és a vándorok Róma felől érkezve itt állnak meg, hogy pénzt váltsanak. A 14. század végétől kezdve azonban elkanyarodnak a fő útvonalak Barberino irányába, s elkezdődik San Donato hanyatlása. 

Pieve di San Donato in Poggio

A firenzei kapun át lehet belépni a város főutcájára, amely mentén szépen restaurált, kőből és téglából épült elegáns házak sorakoznak. A hangulatos központi téren a Malaspina család palotája és a Santa Maria della Neve gótikus templom fogad minket. A tér közepén egy nyolcszög alaprajzú kút helyezkedik el egy föld alatti ciszternával, amelynek a jelentőségét a mai utazó már nem mérheti fel. A középkorban azonban a gyakori ostromok idején ez volt az egyetlen vízutánpótlási forrása a városnak. A tér másik oldalán a Palazzo Pretorio található, a firenzei helytartó székhelye a középkorban. A főutca másik végében a sienai kapun át hagyjuk el a várost, s már a falakon kívül áll San Donato főtemploma, a Pieve di San Donato. Valószínűleg 989-ben alapították, a román stílus egyik gyöngyszeme Toszkánában. Sajnos nagyon ritkán látogatható, a belső térben egy remekművű zománcozott terrakotta keresztelőmedence található, Giovanni della Robbia alkotása. 

2018. © firenze-latnivalok.hu ● Idegenvezetés Firenzében, Toszkánában ● Minden jog fenntartva!