Az etruszkok

Az etruszkok alapították meg az első városokot a mai Toszkána területén. Ennek a titokzatos eredetű népnek az eredete az idők homályába vész.

Ők kezdték el a mocsarak lecsapolását a déli részeken, a vaskitermelést Elba szigetén. Egyesek szerint Kisázsiából, mások szerint Közép-Európából érkeztek ide. A legújabb feltevés szerint egy őshonos és néhány máshonnan bevándorolt nép keveredéséből alakultak ki az etruszkok, tehát nem lehet egyetlenegy népcsoportról beszélni, hanem több egymással szimbiózisban élő, egymás kultúráját, ismereteit ötvöző, különböző hatásokat asszimiláló kultúráról van szó. Mivel viszonylag hamar a római civilizáció vonzáskörébe kerültek, s fokozatosan a latint kezdték használni, az etruszk nyelv is jórészt érthetetlen számunkra. Egyrészt azért, mert viszonylag kevés etruszk szöveg maradt meg, s ezek nagy része is töredékes sírfelirat tulajdonnevekkel, anagráfiai adatokkal, évszámokkal. A néhány hosszabb szöveget el tudják ugyan olvasni a szakemberek, mert ismerik az etruszk írást, de nem tudják értelmezni, nem ismerik a szavak jelentését.

Az etruszk civilizáció nyolc évszázadot ível át, s különböző korszakokra oszlik. A legrégebbi az i. e VIII-VII. század a civilizáció kilakulásának az ideje, az úgynevezett „keleties” kor, hiszen ebben az időszakban nagy befolyással volt az etruszkok életére a tőlük keletre elhelyezkedő görög városállamok kultúrája. Ekkor épülnek az első városok, s ekkor terjedt el az írás is.

A etruszk civilizáció a fénykorát az i.e. VI. században élte. Rendkívül kifinomult, elegáns kultúrát hoztak létre, amelynek emlékeit (szarkofágokat, szobrokat, ékszereket, sírokból származó használati tárgyakat) ma is megcsodálhatjuk még Volterra, Arezzo, Populónia, és más toszkán városok múzeumaiban vagy a nekropoliszokban.

Ekkor épülnek fel a tengerparti kikötők, a sűrű, a különböző városokat összekötő úthálózat. Ekkor a legnagyobb a kiterjedése az etruszk területeknek. A gazdagságuk elsősorban a tengeri kereskedelmből származó bevételeken alapult. Az egész Mediterrán térségben szelték a hajóik a tengert, mezőgazdasági és kézműves termékeket szállítva mindenfelé. A legkeresettebb exportcikkeik a mezőgazdaság termékeik és a kézműves áruik messze földön híresek voltak a minőségükről, keresettek Észak Afrika és Kisázsia területein is. Keletről és Észak Afrikából pedig értékes görök kerámiavázákat, drágaköveket, elefántcsontot, különböző luxuscikkeket szállítottak Etruria felé.

Remek hajósok hírében álltak, szoros a kapcsolatuk a tengerrel. Nem véletlen, hogy a Tirrén tenger neve a „Tyrhrenoi” görög szóból származik, így nevezték a görögök az etruszkokat. Majdnem 300 évig ők a Tirrén térség urai. A kereskedők rövid és széles vitorláshajókkal járták a vizeket, csak a hadihajók, amelyek hosszabbak és keskenyebbek voltak, rendelkeztek evezőkkel is, hogy a csaták során könnyebben és gyorsabban manőverezhessenek.

Az etruszok földjei nagyon gazdagok ásványi kincsekben (vas, réz, ezüst). A legtöbb bánya a Volterra és Populonia között elhelyezkedő dombvidéken, Toszkána déli részén helyzekedett el. Ma is „Colle metallifere” (azaz fémkitermelő dombok) ennek a területnek a neve. A kitermelt fémeket a helyi kézművesek dolgozták fel, s exportálták ezután a termékeket mindenfelé. A réz a bronzkészítésben játszott alapvető szerepet, amelyben nagy mesterek voltak az etruszkok, az első pénzeket is bronzból verték az V. században, s csak később terjed el az ezüst és az arany használata.

Etrúria területén önálló városállamok helyezkedtek el mindegyik egy saját királlyal (lucumone), aki általában valamelyik gazdag arisztokrata családból került ki. Az arisztokrácia ellenőrizte a mezőgazdaságot, a szárazföldi kereskedelmet, ők hajtották be a vámokat és az adókat, s ennek következtében óriási vagyont halmoztak fel. Egyes források 12 városállamról beszélnek, amelyek laza szövetségbe tömörültek. Nincsenek információk a városok közötti háborúskodásokról, az etruszkok nem háborúztak, hanem inkább kereskedtek, a vitákat megpróbálták diplomáciai tárgyalások útján rendezni. A 12 király minden évben egyszer összegyűlt a Voltumna szentély közelében (valószínűleg a mai Orvieto város környékén lehetett). Minden város egy kis létszámú, de jól felszerelt hivatásos hadsereggel rendelkezett.

A városaik az akkori viszonyok között a legmodernebbeknek számítottak. Tudatosan megtervezték a településeket mindig magaslatokon, lekövezték az utcákat, vízelvezető csatornákat hoztak létre. A védőfalakat malter nélkül egymás mellé illesztett óriási kövekből rakták össze. Az „ipartelepet”, a kézművesek műhelyeit a városfalakon kívülre telepítetteék, hogy megakadályozzák az esetleges tűzvészeket a lakóházak között. Az elegánsabb házak egy belső udvar körül szerveződtek. A nekropoliszok szintén a város falain kívül kaptak helyet.

Az etruszkok nagyon szerették az életet, élvezték az élet által nyújtott örömöket, nem vetették meg a finom ételeket, italokat, az elegáns ruhákat, a fényűző vacsorákat, a játékokat, sporteseményeket. A bankettek természetesen a felsőosztály kiváltságai voltak, amelyeken férfiak és nők egyaránt részt vehettek. Ez is a nők kivételes helyzetét mutatja az etruszk társadalomban. Félig meddig fekvő helyzetben ettek mint a görögök, az ételeket már picike darabokra vágva szolgálták fel, hogy ezzel se kelljen bajlódniuk. Az étkezést és a beszélgetést táncok és zenei aláfestés kísérte.

A másik kedvenc időtöltésük a vadászat volt, nagyon sokszor ábrázoltak vaddisznóvadászatot a szarkofágokon.

A divatról is a sírokban talált képek mesélnek. Férfiak és nők is színes gyapjúból készült, sokszor aranybetétekkel díszített tunikákat és az azt takaró köntösöket viseltek. Mivel gombok még nem voltak, a ruha különböző részeit egy fibula, azaz csat tartotta össze a vállon. Bőrszandált és tipikus, keleties jellegű hegyes orrú cipőket hordtak.

Hittek abban, hogy az istenek mindenhol, az élet minden pilanatában jelen vannak, ellenőrzik, figyelik az eseményeket. Általában észrevehetetlenek, de időnként különféle természeti jelenségeken keresztül megmutatkoznak. Az elképzelésük szerint az embereknek arra kell törekedni, hogy megértsék az istenek akaratát, hogy ne haragítsák őket meg. Az állatok belső szerveiből vagy a madarak röptéből próbálták megtudni az istenek szándákait.

Hittek a túlvilági életben, amelyet a földi lét folytatásának tekintettek. A sírok sokszor lemásolják az elhunyt lakóházát. A sírokat teletömték mindenféle felszereléssel, használati tárgyakkal, ékszerekkel, ruhákkal, ételekkel, italokkal, hiszen a halottnak szüksége lehet majd az új életben ezekre a tárgyakra.

Rendkívül magas szintű, elegáns és finomművű alkotások jellemzik a az etrusz művészetet. Sajnos a szobrászok remekművei közül nagyon kevés darab maradt meg, de ebből is következtethetünk a mesterségbeli tudásra. A görög szobrászat ihlette őket meg, de sok sajátos jegyet is felfedezhetünk a műveiken. Kevésbé ügyelnek az ideális formákra és arányokra, inkább az élethű ábrázolás érdekli az etruszk alkotókat.

Csak az etruszk civilizációra jellemző egy érdekes kerámia típus a „bucchero”. Egy különleges fekete színű és fényes, a fémtárgyakat utánozni szándékozó kerámiáról van szó. A fekete színt az okozza, hogy nagyon magas hőfokon, oxigén nélkül égetik ki a kemencében, s ennek az eljárásnak a hatására a vasoxid, amely az agyagban jelen van átalakul, vörösből feketévé válik.

A festészetet a sírokban talált sokszínű és élethű művek alapján ismerhetjük meg, amelyek egyben rendkívül értékes információkat is szolgáltatnak az életükről,a szokásaikról, a divatról, az ünnepeikről. A leggyakrabban freskó technikát hasnálják.

Az etruszk kézművesek a legsokoldalúbb és legkifinomultabb ötvösei a koruknak. A granulációs technika mesterei. Picike aranygömböket forrasztanak össze bonyolult díszítőelemekké, sokszor igazi műalkotásokká. .

A legfontosabb örökségük az építészet terén pedig a félkör alakú ívek feltalálása és alkalmazása, amelynek az egyik legszebb, ma is látható példánya a volterrai etruszk eredetű kapu (Arco etrusco).

Az V-IV. században kezdődik el a hanyatlás kora gazdasági és politikai téren, annak ellenére, hogy a művészet és a kultúra ekkor éri el a legmagasabb színvonalat. Etrúriától délre megjelennek a színen a latin törzsek, amelyek szépen lassan elkezdenek észak felé terjeszkedni, s hamarosan folyamatosakká válnak az összeütközések Rómával. Egyik etruszk város a másik után esik el, sohasem sikerült összefogniuk a közös ellenség, Róma ellen.

Az i.e III-I században már egyértelműek a hanyatlás jelei, az északi etruszk városok is Róma befolyása alá kerülnek, nem mindig véres háborúk következtében, hanem sokszor békés egyezségek eredményeként, amelyek még bizonyos fokú önállóságot garantálnak az etruszkoknak. Végül is hosszas folyamat következményeként az etruszkok római polgárokká válnak, beolvadnak a római civilizációba.