A sienai Dóm márványpadlója
A sienai Dóm márványpadlója teljes szépségében látható
Aki Siénában járt és betért a Dómba, egészen biztosan emlékszik az egyedülállóan szép, 56 darab különböző képből összeállított márványpadlóra. Ez a sienai Dóm csodája, évszázadok türelmes és szakértő munkájának az eredménye. Művészgenerációk váltakoztak a 14. századtól kezdve a gazdagon díszített jelenetek elkészítésében, Siena legkiválóbb mesterei vettek részt a szebbnél szebb bibliai és ókori történeteket ábrázoló intarziás dekoráció megvalósításában, s így alakult ki ez a hímzett szőnyegnek tűnő márványpadlózat, amelynek nincs párja az egész világon.
Az év nagy részében csak a fő- és a mellékhajókban lévő művek láthatók, a
nagyszabású munkának csak egy töredéke. Bizonyos időszakokban azonban felfedik az egészet, s ilyenkor kaphatunk igazából képet arról, hogy milyen mesterségbeli tudással, s milyen magas színvonalon dolgoztak Siena művészei, hiszen szinte kizárólag ők vettek részt a díszítésben. Egyetlen kivétellel! Az egyetlen nem helyi származású művész, Pinturicchio, Umbriából érkezett ide, s az ő nevéhez fűződik az egyik leghíresebb történet ötlete, amely a Bölcsesség hegyét ábrázolja.
Egy viszonylag egyszerú technikával kezdődött a művek megvalósítása, míg végül egyre bonyolultabb és elkápráztatóbb módszereket alkalmaztak a mesterek. Az első alkotásokat fehér márványalapra készítették, amelybe mélyedéseket véstek, s ezeket fekete stukkóval vagy szurokkal töltötték ki. Ezt követően színes márványlapokat illesztettek hézagok nélkül egymás mellé, s így hozták létre a bonyolult történeteket bemutató festett képeknek tűnő alkotásokat.
Egyetlenegy mű pedig mozaik technikával készült (ez valószínűleg a legrégebbi alkotás), amelynek a közepén Siena jelképe, a két csecsemőt szoptató nőstény farkas látható, utalván Siena legendás eredetére.
Ebben az évben június 27 és július 31, valamint augusztus 18 és október 18 között láthatjuk teljes szépségében a műveket. Ha arra jártok, ne hagyjátok ki!
Siena
Dóm
Márványpadló