Látnivalók és élmények idegenvezetéssel
Kérdése van?
+39 328 7217096

Szent Verdiana

Szent Verdiana Toszkána egy kis városkájában, Castelfiorentinóban született.

 

Santa Verdiana templomAssisi Szent Ferenc kortársa, 1182-ben látta meg a napvilágot egy elszegényedett nemesi család sarjaként. Hamar árván maradt és ezért egy tehetős nagybácsi veszi magához, akinek a háztartását vezeti. Ennek a tevékenységnek a kapcsán lehetősége van segíteni a város szegényeit, gyakran adományokat osztogat a raktárban felhalmozott élelmiszerekből. A legenda szerint egyszer elajándékozott egy eladásra előkészített zöldségrakományt. Amikor a vevő teljesen bedühödve reklamált, Verdiana egy nap haladékot kért tőle. S természetesen megtörtént a csoda, egy teli pince várta a következő napon visszattért kereskedőt.

Hamarosan mindenki megszerette Verdianat, aki elhatározta hogy felkeresi a kereszténység legfontosabb zarándokhelyeit. Eljutott Santiago di Compostelába, majd onnan visszatérve a következő célpontja Róma lett volna. Castelfiorentino lakói azonban nem akarták őt elengedni, s engedve a könyörgéseknek úgy döntött, hogy akkor megvalósítja régi álmát, elvonul a világtól. Szent Verdiana cellájaÉpített magának egy földalatti cellát a Szent Antal oratórium szomszédságában. Egy ünnepélyes búcsúceremóniát követően beköltözött a kb 4-szer 3 méteres alapterületű helyiségbe és soha többet nem jött onnan ki. 34 éven át csak a cella rácsos ablakán keresztül érintkezett a külvilággal. Így juttattak el hozzá egy kis ennivalót időnként (szinte mindig böjtölt, kevéssel is beérte), ezen keresztül hallgatta a közeli templomban a miséket, így beszélgetett Szent Ferenccel is, aki a legendák szerint meglátogatta őt.

Az utolsó éveket két kígyó társagában töltötte, ezért a Kígyós Szent néven emlegetik azóta is. Az egyik kis „háziállatát” egy alkalommal baleset érte, egy szekér kerekei alá került. Valahogyan sikerült visszamásznia Verdiana „lakosztályába”, aki meggyógyította  hű rsát. Nem sokkal ezt követően a két csúszómászó elhagyta Verdina lakhelyét, s ebben a Szent a hamarosan bekövetkező halálának az előrejelzését vélte felfedezni. S így is történt, 1242 feberuár 1-én eltávozott az élők sorából. A halálának a pillanatát Castelfiorentino harangjai jelezték, amelyek mindenféle emberi beavatkozás nélkül megszólaltak.

Verdianat 1533-ban avatták szentté, azóta Castelfiorentino patrónusa. A cella fölé a 18. század elején egy gazdagon díszített barokk stílusú templomot emeltek. A templom középső hajójából a hívők leereszkedhetnek Verdianabirodalmába”, a spártai egyszerűségű picike cellába.

Szent Verdiana

Castelfiorentino

Toszkána

Oszd meg másokkal is:

2018. © firenze-latnivalok.hu ● Idegenvezetés Firenzében, Toszkánában ● Minden jog fenntartva!