Látnivalók és élmények idegenvezetéssel
Kérdése van?
+39 328 7217096

Firenze történelme az alapításától napjainkig

A város története i.e.  59-ben kezdődött, amikor Julius Caesar veterán katonái egy új kolóniát létesítettek az Arno jobb partján Florentia névvel. A Florentia szó jelentése "virágzó". Egy ókori legenda szerint a város a nevét egy király, Fiorinus után kapta, akit a folyó partján temettek el. Egy másik változat azt állítja, hogy az Arno partján elterülő virágos mezők ihlették (flora) a rómaiakat a névválasztásban. A legvalószínűbbnek azonban az tűnik, hogy a római katonák jókívánságként adták a virágzó nevet városuknak, természetes óhajként, hogy új településük kibontakozzék és virágozzék.

A veteránok egy négyszögletes, katonai tábor formáját adták a városuknak. Sakktáblaszerűen felosztották a város területét egymás között, s mindenki megkapta a parcelláját, amelyet megművelhetett. Az észak-déli és a kelet-nyugati tájolású két főút derékszögben metszette egymást a főtéren, a Fórumon. A Fórumon emelkedtek a főtemplomok, a középületek, itt gyűltek össze a város polgárai, hogy megvitassák a város életét érintő legfontosabb kérdéseket.

Florentia makettje

A szabályos négyszögalaprajzú várost fallal vették körül és a két főút végén kapukat építettek. 

A város lakói szabadidejüket a színházban, az amfiteátrumban vagy a közfürdőkben töltötték, amelynek nyomait még ma is láthatjuk Firenzében.  Florentia védőistene, egy veterántelepülésről lévén szó, Mars volt, a háború istene, amelynek szobrát évszázadokon keresztül  az Arnon emelt hídon őrizték, amíg az Arno egyik árvíze el nem sodorta azt. 

Az ókori városszerkezetet a középkori belváros is megőrizte. A két főútvonal a Cardo Maximus (ma Via Strozzi - Via degli Speziali - Via del Corso) és a Decumanus (ma Via Calimala - Via Roma) voltak. Az egykori római fórum helyét ma a Piazza della Repubblica foglalja el, a színház a Piazza Signoria helyén állt, míg a fürdők a mai Via delle Terme mentén. 

A kereszténység elterjedése és az őrgrófok

A III .századtól kezdve elterjedt a kereszténység a város lakói körében. Az első keresztény közösségek felépítik a templomjaikat s megválasztják az első püspököt is.

Az V-VI. század népvándorlásainak pusztításai Firenzét sem kímélték. 550-ben a gót háborúk idején Totila hadai földig rombolják a várost. A  hagyomány szerint Firenzét Nagy Károly építtette újjá, aki a 786-os év karácsonyát itt töltötte.

Az ezredforduló idején Firenze felett őrgrófok uralkodtak. A helyiek különösképpen tisztelik Hugo őrgrófot, aki 1001-ben számos kiváltsággal ajándékozta meg a várost, s őrgrófsága székhelyévé tette Firenzét. Ma is megemlékeznek róla még a firenzeiek, minden évben ünnepélyes misét mondatnak a tiszteletére a Badia Fiorentina templomban, ahol eltemették. 

A 11. századtól kezdve a gazdag firenzei kereskedő- és bankárcsaládok egyre nagyobb befolyásra tettek szert és különböző hatalmi, politikai csoportosulásokba szerveződtek. Ezt a politikai helyzetet a történetírók a „tornyok társasága” (Societa dei Torri) korszakának nevezik. A név azzal magyarázható, hogy minden nemesi család palotája mellett egy-egy torony magasodott, mivel egyrészt nem volt elegendő hely a terjeszkedésre a városfalakon belül, másrészt pedig kiváló védelmet biztosítottak a különböző pártok közötti villongások során. Ma már csak kevés torony őrzi ennek az emlékét. A tornyok egy része elpusztult, másokat pedig a központi hatalom megszilárdulása után a tulajdonosok voltak kénytelenek lerombolni.

Firenze a középkorban

 

A guelfek és a ghibellinek versengése

A 12. századtól kezdődően a város életében egyre fontosabb szerepet kapott a városi bíró, az úgynevezett Podestà, aki nem lehetett helyi születésű, ezzel biztosítva elfogulatlanságát és tárgyilagosságát. A 13. századra a hatalmi csoportosulások két tömbbe tömörültek: a guelfek a pápát támogatták, a ghibellinek pedig a német-római császárt pártolták. Versengésük évszázadokon át nyugtalanságban tartotta nemcsak Firenzét, hanem Toszkána többi városát is. A ghibellineknek 1249-ben sikerült kiűzniük a guelfeket a városból, de diadaluk rövid életű volt, mivel a város környéki területek, melyektől Firenze gazdasága függött a pápához hű párt kezén maradtak. A guelfek 1250-ben visszatértek a városba. Megreformálták a városvezetést: a közösség élére a Signoria (városi kormány) által kinevezett Primo Popolót (tanácsot) állították, a biztonság felügyeletére pedig egy Capitano del Popolót neveztek ki.

A következő néhány évben Firenze virágzásnak indult. Ekkor verték az első aranypénzt, az Európában is nagyrabecsült „fiorino d'oro”-t (liliomos aranyforintot). Sikerült meghódítani Volterrát, San Gimmignanót, Poggibonsit, s kiterjesztették befolyásukat Pisára, Luccára, Pistoiára, Arezzóra és Sienára is.

Firenzei aranyforint

1260-ban a ghibellineket száműzték a városból. Mivel a ghibellinek Sienába menekültek, a firenzeiek e közeli város falaiig nyomultak, azonban Montaperti mellett vereséget szenvedtek. A diadalittas sienaiak Firenze elpusztítását javasolták, de egy városához hű ghibellin tanácsára elálltak szándékuktól. Rövid - mindössze hatéves - ghibellin uralkodás után a hatalom ismét a guelfek kezébe került, akik alatt tovább virágzott a gazdasági és a kulturális élet. Firenze a késő középkor egyik legfontosabb európai városállamává vált. A 13. század végén Firenze többször is háborúba keveredett Pisával, Luccával és Arezzóval, de a háborús pusztításoknál jóval nagyobb károkat okozott az Arno 1333-as áradása (mely az összes hidat elsodorta), valamint az 1348. évi pestisjárvány, amely megtizedelte a lakosságot.

A város gazdaságának alapját a bankok és a textilipar képezte és a vagyon néhány befolyásosabb család kezében összpontosult, ami súlyos politikai ellentétekhez vezetett. Emiatt többször is lázadások, pártvillongások törtek ki. Mindezek ellenére a városban virágzott a kulturális élet és Firenze hamarosan az itáliai reneszánsz vezető városává nőtte ki magát.

A Mediciek szerepe Firenze fejlődésében

Az egyik legtekintélyesebb család Firenzében a 15. század első felében a Medici család. A század folyamán a Mediciek a gazdasági hatalom mellett fokozatosan a politikai élet irányítását is a kezükbe veszik. A Medici-család uralmának tulajdonképpeni megalapítója Giovanni di Bicci de' Medici (1360–1429).

Fiát, Cosimo de' Medicit (1389–1464) az Albizziak ugyan megbuktatták, de egyévnyi száműzetés után 1434-ben visszatért, és ettől kezdve igazi fejedelmi hatalommal kormányozta a várost anélkül, hogy a köztársasági államformát megsértette volna. A Milánóval viselt háborúit az Anghiari melletti győzelem fejezte be. Cosimo pártfogása mellett a tudományok és a művészetek virágzásnak indultak: Brunelleschi, Donatello, Massaccio, Lippi, Michelozzo Cosimo részére dolgoztak; ő alapította a platóni akadémiát és a Medici-könyvtárat. Halála után a nép a Pater patriae („A haza atyja”) névvel illette.

Az uralkodásban beteges fia, Piero de’ Medici (1416–1469) követte, őt pedig 1469-ben fia, Lorenzo de' Medici (1449–1492), akit il Magnificónak is neveztek.

Lorenzo Il Magnifico

 

Lorenzo mint államférfi, költő és mint a tudományok és művészetek pártfogója kiemelkedett az itáliai fejedelmek közül. Firenze vált az itáliaia szellemi élet és művészet központjává. A legkitűnőbb művészeken kívül a legjelesebb filozófusok is Lorenzo pompás udvara köré gyülekeztek. Lorenzo uralmát a Pazzik összeesküvése sem tudta megtörni 1478-ban, bár Lorenzo öccse, Giuliano de' Medici (1453–1478) áldozatul esett. A külső veszélyek ellen ügyesen megkötött szövetségekkel védelmezte Firenzét, a városban pedig fényűző költekezéssel szilárdította meg hatalmát. Korlátlan uralkodóként kormányzott, csak a fejedelmi címe hiányzott.

Lorenzo halála után a firenzeiek fellázadtak a Mediciek uralma ellen. 1494-ben Piero de' Medicit, Lorenzo fiát, (1471–1503) testvéreivel együtt elűzték és az uralmat egy demokratikus nagytanácsra bízták. 1502-ben Piero Soderinit választották élethossziglani gonfalonierévé (a város vezetőjévé), aki Pisát 15 évi küzdelem után újra elfoglalta. 1512-ben a Mediciek Giovanni de' Medici (1475–1521) (a későbbi X. Leó pápa) vezérlete alatt visszatértek a városba, s ismét ők veszik a kezükbe Firenze irányítását. A Medici-uralom 1527-ben újra megdőlt. Csak V. Károly császár hadainak a segítségével sikerült ismét visszafoglalniuk a várost a család tagjainak, 1530-ban 11 hónapos ostrom után. Az ostromolt város védelmét Francesco Ferrucci vezérelte és a védelmi munkálatokban Michelangelo is részt vett.

I. Cosimo MediciI. Cosimo Medici kemény kézzel megerősítette a hatalmat Firenzében. 1569-ben felvette a nagyhercegi címet, mivel az Arno vidékének, Arezzónak, Cortonának, Montepulcianónak, Volterrának, Pisának, Pesciának, Pistoiának és, 1555-ben Siena elfoglalása után, a siénai területeknek az egyesítésével megalapította a Toszkán Nagyhercegséget. Cosimo 1564-ben lemondott fia, Francesco (1564–1587) javára. Francescót a nagyhercegi székben I. Ferdinánd, II. Cosimo, II. Ferdinánd és III. Cosimo követték. A 18. század első felében a Medici család kihalt. 1737-ben Gian Gastone, 1743-ban pedig a testvére Anna Maria Luisa halála után a család története véget ért. 

 

 

 

 

Firenze a Habsburgok uralma alatt

Ekkor a Lotharingiai herceg örökölte a toszkán trónt, ezt követően tehát egészen az olasz egység megszületéséig a Habsburg-Lotharingiai dinasztia uralkodott a Toszkán Nagyhercegségben.

Péter Lipót családja

 

Firenze 1859-ig osztrák kézen maradt. Csak a napóleoni háborúk idején szakadt meg a Habsburgok uralma a város felett másfél évtizedre.

Napóleon és az Etrúriai Köztársaság

Napóleon 1801-ben létrehozta az Etrúriai Köztársaságot, majd bekebelezte a Toszkán Nagyhercegség területét a Francia Császárságba. Nagyhercegnővé pedig saját nővérét, Elisát tette meg. Napóleon bukása után, 1815-ben visszatért III. Ferdinánd, akinek fia II. Lipót 1859-ben lemondott az uralkodásról és családjával együtt elhagyta Toszkánát. Firenze és Toszkána csatlakozott az egyesült Olasz Királysághoz és ezzel a Nagyhercegség önállósága megszűnt. Mint az Olasz Királyság egyik nagymúltú, híres városa azonban Firenze továbbra is fontos szerepet játszott. Ennek bizonyítéka, hogy 1865-1871 között a királyság fővárosa volt. A következő hetven évben Firenze osztozott az egységes Olaszország sorsában. A város lakossága megháromszorozódott, a gazdasága pedig fellendült.

Firenze közelmúltja

Sajnos a II. Világháború pusztításai Firenzét sem kerülték el. 1944. augusztus 4-ére virradó éjjel a Dél-Olaszország felől visszahúzódó német csapatok felrobbantották az Arno összes hídját a Ponte Vecchio kivételével, s a hídfő kétszáz méteres körzetében az összes épületet felrobbantották, ezzel elpusztítva Firenze belvárosának legrégebbi részét.

1966 novemberében pedig egy másik tragédia sújtotta a várost. Az Arno az esőzések következtében hirtelen megduzzadt, s elárasztotta a történelmi városközpont nagy részét. Súlyosan megrongálta a Ponte Vecchio pilléreit, a Santa Croce templom csodálatos festményeit, a Nemzeti Könyvtárban pedig felbecsülhetetlen értékű kéziratokat, kódexeket tett tönkre.

1966-os árvíz

2018. © firenze-latnivalok.hu ● Idegenvezetés Firenzében, Toszkánában ● Minden jog fenntartva!