Villa Reale di Marlia

Az egyik leglátványosabb park Toszkánában a Lucca közelében található Királyi villáé, amelynek a tulajdonosa a 19. század elején Napóleon húga, Elisa Baciocchi volt.

Jártam már ott jó néhány évvel ezelőtt, de akkor nem tett rám ilyen nagy benyomást, mert a villa maga teljesen elhanyagolt állapotban volt, s a kert egy részét sem lehetett látogatni. 2015-ben azonban egy svájci házaspár tulajdonába került a birtok, akik egy nagyszabású helyreállítási munkába kezdtek, amely 2020-ban ért véget. Az 5 év alatt rendkívül alaposan, korhűen restaurálták a villa belsejét, amelyet megnyitottak az érdeklődők előtt, s teljesen rendbe tették a park minden szögletét.

A villa helyén eredetileg egy kisebb középkori kastély állt, amelyet a 16. században az egyik legelőkelőbb luccai dinasztia, a Bonvisi család vett meg, átalakítva a régi korszerűtlen épületet egy kényelmes villává. A 17. században a Bonvisiek tönkrementek, eladták a villát az akkor felemelkedett Orsetti családnak, akik szökőkutakkal, citrusfélékkel, új növényekkel gazdagították a parkot. Lucca közvetlen környezetében, egy a várostól hat mérföldön belül elhelyezkedő övezetben, nemesi villák sora épült ebben az időben, ugyanis ebben a sávban nem lehetett falvakat alapítani. Így ezek a Luccához közeli rezidenciák többféle szerepet is betöltöttek. Egyrészt a nyári hőségben itt kerestek felfrissülést az előkelő dinasztiák tagjai, másrészt a mezőgazdasági területek központjaként is működtek, s végül védelmi szempontból is kulcsfontosságúak voltak.

A 19. század elején Napóleon testvére, a Luccai állam hercegnője, Elisa Baciocchi beleszeretett a villába és a környezetébe, s arra kényszerítette az Orsetti család tagjait, hogy adják el neki a rezidenciát. Elisa idejében az akkoriban uralkodó empire stílust követve teljesen megváltoztatták a belső tereket. Elisa akkor 29 éves, önálló, emancipált nő, aki rajong a zenéért, maga is amatőrszinten hárfán játszik és énekel, ezenkívül sakkozik, lovagol, biliárdozik. 1806-ban, a villa vásárlásának évében, már egy éve kormányozta Luccát a testvére megbízásából, s egy mindössze egy hónapos kislány édesanyja, akinek a bátyja tiszteletére a Napoleóna nevet választotta. A férje, Felipe Baciocchi, korzikai származású, 15 évvel idősebb nála, s Napóleon rosszallása ellenére ment hozzá feleségül. Elisa mindössze nyolc évig a villa tulajdonosa, mégis marandandó nyomot hagy maga után.

Napóleon bukása után több kézen ment keresztül a birtok, míg végül az olasz király tulajdonába került a 19. század végén, majd a 20. században a Pecci Blunt arisztokrata család vette meg.

A villa belső tere az empire stílus jegyeit viseli magán, amely Napólon korában volt elterjedt. Az épület első emeletét és a földszinten néhány termet lehet jelenleg látogatni, s így bepillantást nyerni Elisa és az udvara életébe. Elsősorban a nyarakat töltötte itt, az év maradék részében a luccai hivatalos rezidenciát használta. Itt kevésbé formális környezetben, szabadabban, különösebb ceremóniák nélkül élvezhette a vidéki élet szépségeit.

A villa bejárata előtt egy fedett portikuszt építtetett, így a vendégek közvetlenül a hall előtt szállhattak ki a hintóból, eső esetében sem áztak. A fogadótermen áthaladva az ebédlőbe jutunk, amelynek óriási üvegezett ajtóin keresztül csodálatos kilátás nyílik az előttünk elterülő, szinte végtelennek tűnő park központi pázsitos részére. A falakat és a mennyezetet freskók díszítik különböző alllegórikus jelenetekkel, a falak mentén márványszobrok állnak. Az ovális asztalon egy francia manufaktúrából kikerült 19. század eleji porcelán étkészletben gyönyörködhetünk.

A földszintről egy impozáns lépcső vezet az első emeletre. Érdemes egy pillantást vetni a kovácsoltvasból készült henger alakú lámpára, amely teljesen megegyezik azokkal a lámpákkal, amelyeket Malmaisonban, Párizs mellett, Napóleon magánrezidenciájában lehet látni.

Az első emeleten a portikusz feletti teraszra kilépve tökéletesen rálátunk az úgynevezett “Vízi színházra” (Teatro d’acqua), egy a négy évszakot ábrázoló szobrokkal, virágokkal ékesített szökőkútrendszerrre az Orsetti család idejéből, a 17. századból. A szökőkutak mellett pedig az “Órás épület” látható (Palazzina dell’Orologio), amely a nevét a homlokzaton elhelyezett óráról kapta. Itt lakott a személyzet, az inasok, a szolgák, a szakácsok serege, itt helyezkedtek el a kiszolgáló helyiségek, az istállók és a konyha. Biztonságos távolságban a főépülettől, mert így a szagok, a zaj, a jövés-menés, a sürgés-forgás nem zavarták a villa lakóit. A föld alatti konyhákat a villa ebédlőtermével egy földalatti folyosó kötötte össze, amely ma is létezik. Lehet követni a szabályosan elhelyezkedő világító ablakokat és szellőző nyílásokat, amelyek levegőztették és megvilágították a járatot.

Az első emeleten az egyik legérdekesebb terem a szalon, amelynek a mennyezetét Stefano Tofanelli luccai festő műve Az órák tánca díszíti. Ugyanebben a szalonban a mi Munkácsy Mihályunktól is látható egy festmény, amely egy nemes hölgyet ábrázol. A szalon mellett kapott helyet a fürdőszoba, nagy gonddal megtervezett, elegáns berendezéssel, fehér carrarai márványból készült fürdőkáddal és mosdóval. Szükség esetén egy társalkodóvá lehetett átalakítani, a kádat párnákkal bélelték és selyemtakarókkal letakarták, így egy dívánnyá változott.

Innen nyílik Elisa hálószobája, a legelegánsabb helyiség a villában. A falakon Ámor és Pszihé történetét elmesélő művek, az ágy mellett pedig egy nagyméretű tükör áll, amelyben az egész alak látható. Egy jellegzetes, az empire stílus idején divatos bútordarab ez a tükör, nagy újdonság akkoriban.

Figyelmet érdemel a játékterem is, a vendégek kedvenc tartózkodási helye kártyaasztalokkal. Az utolsó a termek sorában a bálok és koncertek megrendezésére alkalmas táncterem. A falak mentén elhelyezkedő díványokkal és karosszékekkel helyet hagytak a táncoló pároknak. A luccai hivatalos rezidenciában a bálok egy szigorú ceremóniát követve éjszakákon át tartottak, míg itt kevésbé formális, szűkkörű ünnepeket, sok álarcosbált rendeztek. Mind Elisa, mind a férje Felice szenvedélyesen szerették a zenét, világhírű muzsikusok jelenléte teljesen megszokott volt a villában. A kedvencek között meg kell említeni Domenico Puccinit, Giacomo Puccini nagypapáját és a zseniális hegedűművészt Niccoló Paganinit, akik sokszor megfordultak itt.

A park:

A mesés park, amely a villát körülveszi több különböző korszak és stílus jegyeit viseli magán. Néhány érdekes részlet az Orsetti család idejéből, a 17. századból maradt meg. Amikor Elisa megveszi a villát sokkal kisebb kieterjedésű volt a terület. Elisa megvásárolja a szomszédos épületet is, amely a luccai püspök nyári rezidenciája volt, a hozzá tartozó parkkal, s így megduplázza a rendelkezésre álló földeket. Ő vezeti be Luccában az angol kertek divatját, amelyben hatalmas pázsitok váltakoznak facsoportokkal, romantikus sétányokkal, kis tavakkal, mesterséges dombokkal. Elisa értékes és ritka növényekkel gyarapítja a parkot, például 30 különféle típusú kaméliát telepít ide, amelyek még ma is buján virágoznak a kora tavaszi hónapokban. A kaméliák rendkívül alkalmas mikroklímát találtak a Lucca környéki dombokon, fa nagyságúra megnőnek. Elisa terjesztette el a kaméliák divatját a luccai nemesi villák kertjeiben.

A park alsó részében található mesterséges tavat az 1920-as években alakította ki a villa akkori tulajdonosa, a Pecci Blunt család. Lehetett itt csónakázni, ma is láthatók még a cölöpök, amelyek a csónakok kikötésére szolgáltak. Mintegy díszletszerűen a park ellentétes, felső részében, a távolban ott emelkedik a központi épület a hegyekkel a háttérben.

Szintén az 1920-as évekből származik egy kisebbfajta szecessziós stílusú fürdőlétesítmény a park végében. A medencét még nem töltötték fel vízzel, itt még folyik a restaurálás. Megmaradt a fából készült trampolin, az öltözők, a vízmelegítőberendezés. A két világháború között sok híres művész, írók, költők élvezték a Pecci Blunt család vendégszeretetét. Ki kell emelnünk közülük Salvador Dalít, a világhírű spanyol szürrealista művészt, aki imádta a kertnek ezt a szögletét.

Felfelé haladva egy 16. századi mesterséges barlangra (Grotta di Pan) bukkanunk, amelyet egy loggia egészít ki. Nagy divat volt ezeknek a színes kövekkel, mozaikokkal kirakott, szobrokkal, szökőkutakkal díszített mesterséges barlangoknak az építése a toszkán parkokban, így itt is. Nagy valószínűséggel a Firenzében a Medici család számára dolgozó Buontalenti vagy valamelyik tanítványa tervezhette meg a 16. században ezt a fantáziadús épületet. Sajnos a vízi játékokat szolgáltató berendezés ma már nem működik.

A park sok “titkos” kertet is rejt magában. Ezek sövényekkel vagy falakkal elválasztott önálló részei a parknak, szinte megbújnak a szögletekben. Az egyik ezek közül az úgynevezett spanyol kert, amelyet szintén az 1920-as években alakítottak ki a spanyolországi Alhambra példáját követve. Egy szimmetrikus virágágyásokkal, precíz ösvényekkel megtervezett tündérkert, amelyben a víz játsza a főszerepet. Mesterséges vékony kis csatornák szelik át, amelyek szökőkutakban végződnek, hogy hűtsék a forró nyári napokon a levegőt.

A másik elvarázsolt hely a citromkert, ahová tavasszal kirakják a kb 200 citrusfélét, hatalmas terrakotta cserepekben. Ősszel pedig védett helyre, a citromházba (Limonaia) kerülnek a fagyra érzékeny növények. A pázsit közepét óriás magnóliafák ékesítik. Lenyűgöző látvány, különösen tavasszal a 20-szor 10 méteres medence, a villa “halastava” és annak környéke. A medence fő helyét két allegórikus szobor díszíti, az egyik az Arno, a másik pedig a Serchio folyót ábrázolja.

S végül egy igazi kuriózum, a növényekből “épült” színház (Teatro di verzura), amely a legrégebbi egész Európában, 1664-70 között alakította ki az Orsetti család. Elterjedt szokás volt Európa szerte, hogy nem kőből épült színházakat hoztak létre a nemesi rezidenciák parkjaiban, hanem a természet elemeit felhasználva alakították ki a szabadtéri előadások helyszíneit. A színfalakat sűrűn egymás mellé ültetett, szabályosan megnyírt sövények alkotják, a színpadot egy pázsit, a nézők pedig a fűvel benőtt földlépcsőkön üldögéltek, s onnan élvezték a koncerteket vagy a prózai előadásokat. Ebben az esetben a színpad és a nézőtér között két félkör alakúra metszett ív alakú sövény található, a karmesternek és a súgónak a helye. A színpad hátsó falát 18. századi terracotta szobrok díszítik. A sztárvendég Elisa Baciocchi idejében a kiemelkedően tehetséges hegedűművész, Niccoló Paganini volt, aki itt is elkápráztatta a vendégeket a bravúrjával.

Nyitvatartás:

Március 1-től október 31-ig minden nap 10.00 és 18.00 között, utolsó belépő 17-00-kor.

Belépő: 9 Euro a park, 14 Euro park és villa

Kedvezmények: 17 éves korig és 65 éves kor felett vagy minimum 10 fős csoport esetében: 7 Euro a park és 12 Euro a park és a villa