Látnivalók és élmények idegenvezetéssel
Kérdése van?
+39 328 7217096

A Medici család címere

Akik már jártak Firenzében egészen biztosan felfigyeltek a város uralkodó családjának, a Medicieknek a "gombócos" címerére. Hogyan alakulhatott ki ez a jelkép?


Medici címerFirenze szinte minden szögletében, házfalakon, templomok díszítőelemeként, szobrok talapzatán, éttermek reklámtábláin ott van a jellegzetes Medici címer a gombócokkal. De mi is lehet ennek a fura jelképnek az eredete? Erre vonatkozóan nagyon sok fantáziadús ötlet született az idők folyamán. Egyes elképzelések a mesék világába vezetnek minket, másoknak van valami valóságalapja is, ma sem tudjuk azonban még pontosan, hogyan kerültek ezek a golyók a Mediciek címerébe.

A legmeseszerűbb feltevés szerint a család őse, Averardo, Nagy Károly kíséretében érkezett volna Itália földjére, a mai Toszkána területére. A kalandjai során legyőzött egy félelmetes óriást, aki a küzdelem során a buzogányával vagdalkozva rajta hagyta volna a buzogány kiálló tüskéinek a nyomát Averardo védekezésképpen maga elé tartott pajzsán. Ezek a kis kör alaprajzú bemélyedesek kerültek volna rá jelképként a Mediciek címerére.

Egy másik elbeszélés szerint a gömbök a gyógyszeres labdacsokra, a gömb formájó tablettákra utalnának, mivel valaki a család felmenői közül esetleg orvos lehetett (ezt megerősítené a vezetéknevük, hiszen a Medici szó orvost jelent). Ezt az ötletet azonban cáfolja az a tény, hogy más családok címereiben is találhatunk ehhez hasonló golyókat.

Medici címerA legvalószínűbbnek tűnő magyarázatok általában a legprózaiabbak. Egy történész szerint például a golyók eredetét a pénzváltók és a bankárok címerében kell keresnünk, amelyen a bizánci aranypénzeket utánzó aranyszínű golyókat találunk piros alapon. A Mediciek is tagjai voltak ennek a céhnek, innen származna az ötlet. Csak felcserélték a színeket. A Mediciek esetében a golyók pirosak, az alap pedig aranysárga.

A legegyszerűbb, s a legkiábrándítóbb feltevés pedig az, hogy a Mediciek teljesen fantáziaszegényen az akkoriban az egyik legfelkapottabb emblémát, a golyókat választották ki, lekoppintva más családok ötletét. A firenzei Foraboschi vagy a Lamberti család is használt már korábban egy ehhez hasonló címert, csak a golyók színe és a száma változik. Ezek a gömbök eredetileg azokat a pajzson lévő fémszegecseket utánoznák, amelyekkel a pajzshoz erősítették a kéztartó szíjat. Tehát a Mediciek címerében semmilyen utalás nem történik a család történetére. Medici címer

 

 

A gömbök száma kezdetben változik, mígnem Lorenzo Il Magnifico korától mindig hat golyót találunk a pajzson. 1465-ben pedig XI. Lajos francia király engedélyezi Piero Medicinek és leszármazottainak a francia jelkép, a három aranyszínű liliommal díszített kék golyó használatát, amely így helyettesíteni fogja az egyik pirosat. 1532-től, miután Alessandro Medici a firenzei Köztársaság Hercegévé nevezi ki magát, a Mediciek címere megint módosul, rákerül a hercegi korona is a tetejére.

Mediciek

Firenze

címer

Oszd meg másokkal is:

2018. © firenze-latnivalok.hu ● Idegenvezetés Firenzében, Toszkánában ● Minden jog fenntartva!