Látnivalók és élmények idegenvezetéssel
Kérdése van?
+39 328 7217096

A Chiméra

Egy különleges etruszk eredetű, kb 2400 éves bronzszobrot szeretnék bemutatni, amely egy mitológiai szörnyet, a Chimérát ábrázolja

A Chiméra

 

 A leírások szerint a három fejű Chiméra három különböző állat egyvelege. A teste és az egyik feje az oroszlánra hasonlít, egy kecske fej nő ki a hátából, a farka pedig egy kígyófej formában végződik. A görög mitológia meséli el nekünk Bellerophón, a korintoszi hős történetét, aki sikeresen legyőzte ezt a Lycia vidékét pusztító szörnyet. A hős a szárnyas lova, a Pegazus hátán érkezve csapott le a fura élőlényre, a magasból a lándzsájával többször átszúrva meggyilkolta a Chimérát.

A szobor magán hordja ennek a mitikus párbajnak a sebeit. A szörny több sebből vérzik, s az ismeretlen etruszk művész fantasztikus aprólékossággal ábrázolta a vércseppeket a szobor felületén.

A művet több más kisebb méretű alkotással teljesen véletlenül 1553 november 15-én Arezzo határában találták meg, amint éppen városfal megerősítési munkálatokat végeztek, s a bástyák számára ásták az alapot. Teljesen piszkosan, egy vastag agyagréteggel takartan került elő. Néhány nap elteltével Firenzébe szállítják, s elkezdik vizsgálni, tisztogatni, restaurálni. Egész Itáliában gyorsan elterjedt a szobor megtalálásának a híre. Eljutott magához Tiziánóhoz, a híres velencei festőhöz, aki nagy csodálójává válik a műnek. Különösen a vércseppek rendkívül meggyőző és realisztikus ábrázolása ejtette őt rabul.

Az etruszk felirat a Chiméra mancsánA kortárs szakemberek azonnal rájöttek, hogy egy etruszk korból származó alkotásról van szó, hiszen az állat jobb első lábán egy etruszk felirat olvasható, s pontosan a 16. században kezdődnek el érdeklődni a humanisták ennek a titokzatos népnek a története iránt. Afelirat szerint egy az etruszkok főistenének bemutatott áldozati ajándékról volt szó, amelyet az ősi Arezzo egyik a várfalakhoz közeli szentélyében helyeztek el.

A szobor hiányosan került elő a föld alól. Az állkapocs egy része eltörött, a szemek és az egyik tappancsa hiányzott, a kígyó formájú farka pedig több darabba széttörve hevert nem messzi a Chiméra testétől. Éppen ezért az első értelmezők, például a mindenhol azonnal megjelenő és véleményt mondó Giorgio Vasari is, csak egy oroszlánról beszélnek. Firenzében nem ismerték a Chiméra mítoszát, s ezért a római humanistákhoz fordultak segítségért, hátha ők be tudják azonosítani a figurát.

Amíg várakoztak, elrejtették a szobrot, mert a város ura, I. Cosimo Medici pánikba esett. Babonás ember lévén, az alkotást egy kicsit jobban megnézve az ötlött az eszébe, hogy ez a mű szerencsétlenséget okoz majd Firenze és a Medici család számára: az oroszlán sebesült (Firenze jelképe az oroszlán, a Marzocco), a kecske haldoklik (I. Cosimo Medici a bak jegyében született), a kettő jelet együtt nagyon rossz ómennek tekintette.

Végül Rómából megérkezik a válasz, amely szerint a mitológiai lényt, a Chimérát ábrázolja a szobor, s Cosimo megnyugszik. Az első restaurálást a kiemelkedő firenzei szobrászra és aranyművesre, Benvenuto Cellinire bízzák, majd a Chiméra a Palazzo Vecchio, a kormányzati palota egyik termébe kerül. Onnan a 18. században az Uffizi központi helyiségébe, a Tribünbe viszik, s ott látható a múzeum többi remekművével együtt egy darabig. Ekkor kerül a farok a most látható formában a helyére. Egy firenze szobrászművész illeszti hozzá a kígyótestet és fejet az oroszlánfigura hátához, de teljesen helytelenül. Az az érzésünk, hogy a kígyó megtámadja a kecskét, holott ennek az ellenkezőjéről van szó. A választást statikai gondok okozhatták. A teli bronzból készült hosszú, vékony, de viszonylag súlyos kígyót ábrázoló részlet valószínűleg letört volna támaszték nélkül, s ezért kellett rögzíteni a kecske fejéhez.

Az Uffizi központi terme a 18. században

A 19 . században a Chiméra átkerült a firenzei Archeológiai múzeumba, s annak a sztárvendégévé vált. Külön termet kapott, ott lehet szemtől szemben megcsodálni.

Chiméra

Firenze

Arezzo

Oszd meg másokkal is:

2018. © firenze-latnivalok.hu ● Idegenvezetés Firenzében, Toszkánában ● Minden jog fenntartva!